NOL * Népszabadság Online * 2006. június 14.
Lemez- és könyvajánlókkal ellátott egész oldalas írásban emlékezett Ligeti György magyar zeneszerzőre a Le Monde című francia napilap szerdai számában.
A tekintélyes párizsi újság szerint a zenei világ egyik legnagyszerűbb képviselőjét veszítette el: az egyik legszabadabban kreatív és sajátos alkotót, akinek valamennyi darabja megfelel az életmű magas színvonalának. Ennek köszönhető, hogy Ligetit a legkisebb megalkuvások nélkül ugyanúgy csodálták az avantgarde támogatói, mint „az 1950-től kezdődő zenei kaland” visszafogottabb megfigyelői.
Renaud Machart és Marie-Aude Roux írásában úgy véli, hogy Ligeti portréja legjobban a „technikai, játékos, virtuóz, rejtélyes, változó, radikális és nyitott” Zongoraetűdök című ciklusából bontakozik ki, amely szerintük a XX. századi zongorairodalom legsikerültebb alkotása. „Ligeti az emberi játékhoz alkalmazta a hihetetlen ritmikai szuperpozíciókat és olyan alkotási rendszert fejlesztett ki, amelynek technikai – szinte szadista – nehézségei – növelik az előadói és hallgatói élvezetet” – vélik a cikkírók a Zongoraetűdök hosszú elemzésében.
A Le Monde részletesen ismertette Ligeti erdélyi fiatalkorának hányattatásait zsidó származása miatt: apja és bátyja koncentrációs táborban halt meg, ő pedig a magyar hadsereg munkaszolgálatából megszökve Budapesten telepedett le. A Zeneakadémián a közép-európai népzenét tanulmányozta, és Bartók örökösévé vált. Ekkor kezdett érdeklődni a „ritmus, dallam és harmónia nélküli statikus zene, a pontos körvonalak nélküli hangfelhő iránt, amely a korban érvényes szocialista realizmustól nagyon távol állt”.
A francia lap ezután részletesen bemutatja Ligeti Magyarországról való 1956-os távozása után írt legnagyobb műveit, amelyek „hallgathatók ösztönösen vagy elmélyülten, hiszen Ligeti zenéje alkalmas vizuális képi illusztrációra – ami mindennek a csúcsa egy olyan zeneszerzőtől, aki soha nem volt hajlandó filmzenét írni -, de ugyanúgy a megfejhetetlen absztrakcióra is. Művészete folyamatosan átalakul, hol nyugtalanító labirintus, hol pedig Ali Baba kincsekkel teli barlangja. Ezt a kiváltságot a XX. század második fele nyugati zenéjének csak néhány ritka kiválasztottja mondhatja magáénak”.
A Le Monde hasábjain külön megemlékezett Ligeti Györgyről Pierre-Laurent Aimard. A francia zongoraművész nyolc évig dolgozott Ligetivel a Zongoraetűdöknek a Sonynál megjelent felvételén. Elmondása szerint barátságuk ellenére a magyar zeneszerző számára mindig a művészi kapcsolat számított elsősorban, s művészi meggyőződéséből soha semmit nem engedett politikai vagy intézményi kompromisszumok miatt, amelyeket mélyen megvetett.
„Nagyvonalú és erős karakterű ember volt, végletes éleslátással kezelte saját munkáját, rohamokban jelentkező keserűsége és reménytelensége mellett imádta az életet: az abszurd és a fekete humor iránti érzéke ellenére a század egyik legtragikusabb figurája volt. Alkotása az általa megismert két nagy diktatúrára vezethető vissza: a nácizmusra és a kommunizmusra. Erről tanúskodik életművének expresszív dimenziója és az, ahogy ebbe magyar gyökereit beépítette. Ligeti legnagyobb alkotói példaképe a francia Pierre Boulez zeneszerző és karmester volt” – írta a francia zongoraművész. (MTI)
