Szerény csöppként megbújva az ünnepi könyvhét irdatlan óceánjában, a Holnap kiadó gondozásában megjelent egy kis kötet, kétszáz oldal sincs, amely Fejtő Ferenc viaskodásáról ad számot az ördöggel. A magyar irodalom Párizsban élő Matuzsáleme, az impresszum szerint a Szajna partján tavaly bocsátotta közre elmélkedéseit Isten, ember, ördög címmel, és az Elmélkedés a rosszról és a történelemről alcímmel.
Fejtő kétszeresen is félrevezet bennünket. Azt hinné az olvasó, hogy most idős fejjel összegezte tudását, de amikor a gondolatokat véglegesen lezáró ponthoz ér veszi észre, hogy három esztendő híján fél évszázadon keresztül érlelte magában a töprengéseit. Nagyvonalú sommázatot ad, de nem azzal a hiedelemmel, hogy az ördög a részletekben lakozik, éppen ellenkezőleg; a történelemnek csak a legfontosabb fordulópontjait érinti.
A másik félrevezetés, hogy azt hinné az ember, Fejtő a megrontó Sátánnal viaskodik, holott ellenkezőleg. Anélkül, hogy egyszer is megemlítené Madách Luciferjének a nevét, az ő ördöge az értelem csábítója. A fényé, a fölvilágosítóé, aki nem alantas szándékból kalauzol végig a histórián, hanem hogy megmutassa, a kétkedés nem föltétlenül romboló, a leggyakrabban inkább új gondolatok serkentője. Már Ádám és Éva kígyója is amellett, hogy megfosztott az örök élet áldásától, a tudásra nyitotta ki szemünket. A zsidók Ábrahámja viszont hitében erősödött meg, amikor egyszülött fiát készen állt föláldozni Istennek, és Jób is megrendíthetetlenül vállalt minden szenvedést, bizonyítandó hűségét. Jézus Krisztus ellenben a szeretet hirdetésén túl már tagadó volt; a zsidókat akarta gazdagítani igéivel, a régi szokásokat ostromolta.
Évszázadokkal később ezt tették a kereszténység megújítói is: Luther Márton, Kálvin János és a többiek, akik ellentétbe kerültek a római katolikus anyaszentegyházzal, de egyúttal gazdagították is az egyetemességet.
Fejtő könyvében több ízben is fölbukkan egy név, régi gondolkodó társának neve, aki a nácizmus elől menekülve ugyanúgy, mint ő, Kelet-Európából vetődött a Szajna partjára, de más utat járt be. Ő Jean-Marie Lustiger bíboros Párizs hajdani érseke, aki lengyel származása miatt is a megboldogult II. János Pál pápának haláláig meghitt jó barátja volt. Kamaszkoráig szüleinek zsidó vallását őrizte, akkor katolizált, és lett később az egyház egyik legmegbecsültebb tudósa. Máig is beszélgető társa Fejtő Ferencnek, és az író teológiai elmélkedéseiben váltig reá hivatkozik. Teszi ezt azért is, mert Lustiger a megrögzött dogmák elvetője, számára az Ó- és az Újtestamentum élő alkotás, korunkhoz kell igazítanunk.
Mennyire élő, azt bizonyítja az a legújabb pápai állásfoglalás is, amely a Fejtő könyv magyar megjelenésével egy időben hangzott el cáfolatául egyes honi kereszténydemokraták korlátolt gondolatvilágának. XVI. Benedek a tisztelet hangján szólt az egyik legnemesebb emberi érzelemről, a szerelemről általában, és nem minősített elítélőn semmilyen vonzalmat sem. Meglehet erőltetett ebbe bármit is belemagyarázni, de a szentatya azért tartotta szükségesnek elmondani szavait, hogy megcáfoljon rövidlátó és gyűlölködő bölcselkedéseket. Fejtő, aki könyvében a toleranciát hirdeti, keresve sem lelhetett volna hitelesebb támogatásra.
Várkonyi Tibor
