Kisiklott egy ingázókat szállító vonat hétfőn Izraelben, miután belerohant egy, a síneket keresztező teherautóba. A mentőszolgálatok közlése szerint a balesetben életét vesztette néhány utas és mintegy százötvenen megsérültek. „A Tel-Avivból Haifába tartó vonat egy teherautóba rohant az egyik átjáróban” – mondta el a rendőrség egyik szóvivője. „Az ütközés következtében a két első kocsi kisiklott. Nagyszámú sebesülttel van dolgunk.” Az Izrael középső részén, Netánja közelében történt baleset sérültjeinek mentésében helikopterek is részt vettek.
Czibere Csaba, a tel-avivi magyar nagykövet helyettese elmondta, röviddel a történtek után egyelőre nincs olyan értesülésük, hogy a baleset Izraelbe látogató magyarokat érintett volna.
A térség rendőrparancsnoka, Menasé Arlev a hadsereg rádiójának nyilatkozva úgy vélekedett, hogy „a sérültek nagyobb részének sérülése nem súlyos”. Közölte, hogy az egyik vasúti kocsiba mintegy 15 utas beszorult, akiket nagyon nehéz volt kiszabadítani a roncsból. Egy másik rendőrségi szóvivő szerint a balesetet az okozta, hogy a teherautó sofőrje megpróbált átjutni a lezárt sorompónál, és megszorult, a mozdonyvezetőt pedig már nem sikerült riasztani, így a vonat teljes sebességgel belerohant a gépkocsiba. A sofőr azonban még idejében kiugrott a fülkéből.
Az YNet elnevezésű weboldalnak nyilatkozó egyik utas azt mesélte, hogy a felborult kocsiban az utasok maguk törték ki az ablakokat, hogy kijussanak.
MTI-információ

