Forrás: UNO

Mel Gibson A Passió című filmjét választotta az Entertainment Weekly (Heti Szórakoztatás) amerikai hetilap a filmtörténelem legvitatottabb alkotásává legújabb számában.

A magazin szerkesztői szerint a Jézus Krisztus utolsó 12 óráját feldolgozó film „soha nem tapasztalt kulturális vihart okozott Hollywood történetében”. Az alkotás sokakban megütközést keltett túlzott naturalista ábrázolásmódja miatt, többen pedig úgy gondolták, „A Passió” antiszemita nézeteket tükröz. A legvitatottabb filmek listájának második helyére Stanley Kubrick 1971-es klasszikusa, a „Mechanikus Narancs” került, mert az alkotás bemutatásakor sokan attól tartottak, hogy Nagy-Britanniában erőszakhullám indulhat el a filmben szereplő erőszakos jelenetek miatt. Oliver Stone két alkotása is szerepel a huszonötös felsorolásban: 1991-ben készült, JFK című filmje az ötödik lett, a „Született gyilkosok” a nyolcadik helyet szerezte meg. Felkerült a vitatott filmek listájára „A Da Vinci-kód” is, mégpedig a 13 helyre. A felsorolásban a többi közt még megtalálható a „Fahrenheit 9/11”, a „Krisztus Utolsó Megkísértése”, a „Szarvasvadász” és az „Elemi Ösztön” is.

Comments are closed.