RÓNAI ANDRÁS
Identitásgombolyag
Dalos György: A körülmetélés – A nagy buli. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2006. 222 oldal, 2200 Ft
A kötetben olvasható két kisregény közül a Körülmetélés először 1990-ben jelent meg, A nagy buli ennek folytatása, de csupán külső értelemben: a napjainkban játszódó rövid kerettörténetből megtudjuk, mi lett a főhősből, majd megismerünk egy történetet negyedikes gimnazista korából. Külsődleges ez a kapcsolat két okból is: egyrészt a Körülmetélés a klasszikus követelményeknek megfelelően zárt szerkezetű, ami a „mi történt azóta Singer Robival?”-féle kérdéseket lényegtelenné teszi (még akkor is, ha valaki egyébként hajlamos ilyesmiken rágódni). Másrészt akkor járunk jobban, ha most nem alkalmazzuk azt az elvet, hogy két egymás mellé került szöveg megváltoztatja egymás jelentését – ekkor ugyanis könnyen arra jutunk, hogy hősünk útja mintegy szükségszerűen vezetett a dogmatikus kommunista meggyőződéshez, a KISZ-vezetőségbe stb. Nyilvánvalóan vannak úgynevezett összefüggések, melyek legitim módon vizsgálhatók; viszont a szükségszerűség képzetét nemcsak politikai korrektségből, hanem belső, poétikai okokból is el kell utasítanunk: a Körülmetélés többek között éppen erről szól.
E szöveg középpontjában a tizenkét éves Singer Robi döntése áll. A második világháború alatt született, ezért nincs körülmetélve (nagyanyja „az akkori gátló körülményeket finoman a „vis major” kifejezéssel foglalta össze” [28.]), viszont közeledik a bármicvó (sic!). A félárva fiú hét közben a zsidó árvaház lakója, egyik nevelője nagy reményeket fűz hozzá – ám közben kommunista is, „hálából az oroszok iránt, mert, mint [nagyanyja] mondja, az oroszoknak köszönhetjük az életünket.” (35.), és természetesen magyar; végül pedig tizenhét betegségtől szenvedő anyját rendszeresen elkíséri a Krisztus-hívő Zsidók Testvérközösségébe. A szöveg nagy része annak kifejtése, hogy milyen bonyodalmak erednek e kétségkívül impozáns identitás-gombolyagból: e szál csúcspontjaként Robinak nyilatkoznia kell, hajlandó-e „alávetni magát a börisz szertartásának?” (113.). A fiú nemet mond – most persze lelőttem a poént, de ez nem is baj, hiszen a kisregény legfőbb erénye éppen az, hogy míg egyfelől az egész olvasható e „nem” előkészítéseként, addig másfelől mégis meglepő, előkészítetlen, mert előkészíthetetlen, szabad döntésként tudja Dalos ábrázolni. Viszont a legutolsó mondat kimódoltnak, tényleg poénnak tűnik: Robi új iskolájában az illetékes hölgy az adódó lehetőségeket megvizsgálva, majd elvetve „gyöngybetűkkel odaírta a nyilvántartás „Származás” rovatába: „Egyéb”” (118.).
Megismerhetjük még Robi szerencsétlen édesanyját, valamint a Nagymamát, aki kezdetben igen rokonszenves, ám fokozatosan kiderül (vagy felsejlik), mennyire elnyomja családját. A műfaji konvenciók szerint társadalmi tablót is kapunk: osztálytársak, rokonok többé-kevésbé reprezentatív sora vonul fel. Olykor sajnos kilóg a lóláb: hogy például Robiék gazdag rokonairól csak azért esik néhány szó, hogy legyenek gazdag rokonok is stb. Ezt azonban ellensúlyozza az erős, és bárha nyomasztó, mégis sodró szöveg. A gyerekszereplő szempontja és az elbeszélő ettől való távolsága is jól kidolgozott – e távolság megteremtésének fontos eszköze a nyelvhasználat, bár a választékos mondatok olykor túlzottan körülményeskedővé válnak. A szöveg apróbb hibái ellenére tizenhat év után is működik, pedig, ha jól érzékelem, maga a téma ma már korántsem olyan egyedülálló és provokatív, mint tizenhat éve volt (a korabeli kritikák tanúsága szerint).
A nagy buliban a korábbi szöveg hibái (olykori didaxis és körülményesség) megismétlődnek, erényeit viszont nem sikerül továbbvinni. A tizennyolc éves Robi zsidóságával már csak kívülről szembesül (szerelmét ezért tiltja el tőle annak apja). A visszatekintő énelbeszélő távolsága a történettől kidolgozatlan. A sokféle történés nem áll össze, csak az ok-okozati kapcsolatok tartják össze Robi KISZ-es élményeit; az egyik fiú iránta érzett gyűlöletét; azt, hogy rendezője lesz a nagy iskolai bulinak; a szerelmi életének addigi csúcspontját jelentő csókolózást; a közben elkövetett kabátlopási ügyet; gyanúsítottá válását és kihallgatását; hogy szakítania kell párjával, s hogy rájön, ki az igazi tettes. Nem csoda, ha a szereplőknek nincs igazi identitásuk, motivációik ismeretlenek vagy közhelyesek. Ezért aztán a kisregény olykor belecsúszik egy csúnya csapdába, és hagyja eluralkodni magán az ábrázolt korszak mindent osztályszempontból értékelő rendszerét: a munkáskáder csak munkáskáder. (Bár ez poétikai szinten jóval kevésbé ártalmas, mint politikai szinten volt).
Ha van érdekessége A nagy bulinak, mert van, az kizárólag tartalmi: a hatvanas évek elejének sejthetően hű megidézése. („Igen valószínű, mondotta Perec elvtárs egy kérdésre válaszolva, hogy a harmincas évek kihallgatásain az asztal mindkét oldalán szubjektíve tisztességes bolsevikok ültek, csak éppen az egyik kivégzőosztag elé küldte a másikat.” [191-192.]). Attól tartok, ez a szöveg tizenhat év múlva nem lesz élő – nem úgy, mint a Körülmetélés.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 23. szám
