Több tucat európai parlamenti képviselő pénteken nyílt levélben követelte az Európai Unió illetékeseitől, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfőt, aki az elmúlt hónapokban többször is a holokausztot és Izrael létezési jogát kétségbe vonó kijelentéseket tett, s most állítólag azt tervezi, hogy ellátogat a németországi labdarúgó-világbajnokságra.
Elnöki áldással kelt útra a nemzeti válogatott
Irán válogatottja első mérkőzését vasárnap játssza Mexikó ellen Nürnbergben. Ezen a meccsen Mohammed Aliabadi alelnök lesz ott, de Ahmadinezsád múlt szombaton, az iráni játékosok otthoni búcsúztatásán állítólag megígérte: ha továbbjutnak a csoportból, megpróbál elutazni a vb-re. Ennek az iráni csapat jó szereplésén túl az a feltétele – mondta a nagy focirajongó hírében álló elnök -, hogy sikerüljön átszervezni programjait.
Ahmadinezsád az elmúlt hónapokban többször is kétségbe vonta Izraelnek a létezéshez való jogát, és mítosznak nevezte a holokausztot. Az European Voice című brüsszeli hetilap pénteki számában erre hivatkozva több mint 80 európai parlamenti képviselő követelte, hogy az EU eleve akadályozza meg Ahmadinezsád beutazását. Mint leszögezték, addig nem szabad fogadni az iráni elnököt Európában, amíg nem változtatja meg véleményét e két kérdésben.
Több csoport máris jelezte, hogy ha Ahmadinezsád mégis eljönne Németországba, tiltakozó megmozdulásokat szervez ellene. Ugyanakkor lesznek támogatói is: a német neonácik bejelentették, hogy rokonszenvtüntetést szerveznek az Irán-Portugália találkozó idejére, mert szolidaritásukról akarják biztosítani Ahmadinezsádot.
(MTI)

