Sok részlet nem ismeretes
Abu Muszab az-Zarkavi halott – jelentette be az Irakban lévő amerikai haderők parancsnoka. Szavait megerősítette az iraki kormányfő és az Egyesült Államok bagdadi nagykövete.
Amerikai katonák büszkén mutatják be a halott Zarkavi fotóját (fotó: MTI/EPA – Ali Haider)
Szerdán este helyi idő szerint negyed hétkor egy amerikai repülőgép két darab 225 kilós precíziós, irányított bombát dobott a Bagdadtól északra fekvő Baakuba mellett lévő házra, ahol Zarkavi titkos tanácskozást folytatott vezérkarával. Sok részlet nem ismeretes, de a videofelvételek tanúsága szerint a ház a földdel lett egyenlővé. Nyolc másik ember is meghalt, közöttük Abd el-Rahman, Zarkavi „spirituális tanácsadója”.
George Casey tábornok, az Irakban lévő haderők főparancsnoka közleményben jelentette be, hogy a romok alól előkerítették Abu Muszab az-Zarkavi tetemét. A tábornok szerint semmi kétség: az azonosítás ujjnyomok, az arcvonások és a holttesten lévő ismert korábbi sebhelyek alapján történt. „A három éve tartó lázadás elveszítette vezetőjét” – mondta. Bemutatták a halottról készült fényképet is.
Casey mellett állt nyomatékul Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok bagdadi nagykövete és Nuri al-Maliki miniszterelnök. „Ma megölték Zarkavit” – jelentette ki lelkesen az iraki kormányfő. Szavai nyomán kitört az ünneplés.
A jordániai születésű Zarkavi az iraki al-Keida feje volt, ő irányította a naponta tucatnyi embert megölő merényleteket. A szervezet által gyakran használt internetes honlap megerősítette Zarkavi halálát, és felszólította híveit: folytassák a harcot. A csoport másik közleménye így hangzott: „Iszlám népe! Allah nem engedi, hogy ellenségeink sokáig ünnepeljenek, és terjesszék a hamisságot a földön. Számítsatok rá, hogy visszakapjátok elorzott jogaitokat. Elpusztítjuk a kereszteseket.”
Khalilzad nagykövet szerint Zarkavi a szektariánus gyilkolás és terror keresztapja volt. „Jó napunk van, Zarkavi halott” – mondta.
Az al-Keida iraki hercege
Legelőször Colin Powell amerikai külügyminiszter hívta fel a figyelmet Abu Muszab az-Zarkavira az ENSZ Biztonsági Tanácsában 2003 februárjában, amikor az Irak elleni háború mellett érvelt. Azt mondta: Zarkavi annak az Oszama bin Ladennek a munkatársa, aki kitervelte a 9/11-es merényleteket, most pedig Irakban rejtőzködik. Ez biztos jele annak, hogy Szaddám Huszein összejátszik az al-Keidával, tehát Irakot le kell rohanni – tette hozzá.
Teljes a kormány
Szunnita védelmi és síita belügyminisztere van Iraknak. A lázadás elfojtása felé tett döntő lépésnek tekintik Bagdadban, hogy a kulcsfontosságú posztokat hosszú belviták után sikerült betölteni.
Abdel-Kadir Ubajdi tábornokot 1990-ben azért mozdította el Szaddám Huszein iraki vezető a hadseregből, mert ellenezte Kuvait lerohanását. Hadbíróság elé került, vagyonát elkobozták. A szunnita védelmi miniszter kijelentette, hogy politikailag független, egyik iraki párthoz sem tartozik. Mellette a síita Sirvan al-Vaili lett a nemzetbiztonsági államtitkár.
A belügyminiszter a síita Dzsavad al-Pulani. Korábban az iraki légierő mérnöke volt, de 1999-ben távozott a hadseregből. 2004-ben az amerikaiak által létrehozott iraki átmeneti kormányzó tanács tagja lett, 2005-ben pedig parlamenti képviselő. Tegnap az iraki parlamentben mindhárom új vezető letette az esküt.
A tavaly decemberi választások óta most először van Iraknak teljes, legitim kormánya. Az új miniszterektől hatékony lépéseket várnak a lázadás elfojtása érdekében. Nem biztos azonban, hogy Zarkavi halála a felkelés végét jelentené. Sokan – mint Tony Blair brit kormányfő – éppen arra számítanak, hogy az al-Keida, Irakban vagy másutt, bosszút áll.
Christiane Amanpour, a CNN tudósítója szerint Zarkavi kiiktatása ugyan fontos lépés, de semminek nincs vége Irakban. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter Brüsszelben ugyancsak kiemelte: Zarkavi halálával még nem értek véget az erőszakos akciók. (mh) A hírszerzési jelentések arra utaltak, hogy Zarkavi inkább a vetélytársa volt Bin Ladennek. Mindketten az „afgán arabokhoz” tartoztak, akik a nyolcvanas években Afganisztán szovjet megszállása ellen harcoltak.
Zarkavi azonban csak a terepen lehetett Bin Laden vetélytársa. Az írni-olvasni alig tudó, 1966-ban Jordániában született „piti bűnöző” azokhoz a fanatikus, hirtelen haragú muszlimokhoz tartozott, akik a próféta nevében mindenre képesek. Afganisztánból már mint az egységes arab nemzet híve tért haza, összeesküvést szőtt a monarchia ellen, ezért hét évet töltött börtönben. Amnesztiával szabadult, ám nem sokkal később távollétében halálra ítélték, mert állítólag amerikai és izraeli turisták ellen tervezett merényleteket. Németországban is megfordult, majd Afganisztánban létesített kiképzőtábort terroristáknak: a hírek szerint leginkább a mérgező gázok érdekelték.
Amerikai források szerint az al-Keida ekkor vette rá, hogy Irakba költözzék, és felvegye a kapcsolatot a kurd iszlamista mozgalommal, az Anszar al-Iszlammal.
Őt tartják felelősnek Laurence Foley amerikai segélyügyi tisztségviselő 2002-es ammáni meggyilkolásáért és a több tucat halálos áldozattal járó 2003-as casablancai, majd isztambuli merényletekért.
Igazi „hírnevét” Irakban szerezte: ő áll a szunnita lázadás mögött, és célja az Irakban többségi síiták elleni megtorlás, az emberrablások, lefejezések, brutális gyilkosságok elkövetése. Megkapta jutalmát: Bin Laden egy hangos üzenetében 2004 végén az „al-Keida iraki hercegének” nevezte.
Az amerikaiak többször állították, hogy megsebesítették. Tavaly novemberben mégis demonstrálta, hogy Irak határain túl is cselekvőképes: ő tervelte ki az ammáni hármas öngyilkos merényletet. Washington huszonötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére – pontosan annyit, amennyit Bin Ladenre.
MH

