Eran Riklis izraeli rendező beszél legújabb filmjeiről
Népszabadság * Bőhm Ágnes * 2006. június 10.
Kép: Móricz Simon „A magyar közönség nagyon udvarias. A filmjeim vetítése utáni vitákon sokszor húsz-harminc kemény, kritikus kérdést is kapok. Meglepetésemre itt ez nem így volt”, mondta el lapunk tudósítójának budapesti benyomásairól Eran Riklis izraeli filmrendező, akinek A szíriai menyasszony című izraeli- francia-német koprodukcióban készült legújabb filmjét a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban az izraeli filmhéten mutatták be.
Az 52 éves izraeli rendező – akinek korábbi, Világbajnoki döntő című filmjét a magyar televízióból is ismerhette már a hazai közönség – ezúttal egy igen kisszámú közösségre, a Libanonban, Szíriában és Izraelben szétszórva élő, ezért identitásában is megosztott drúz népcsoportra koncentrál. Az izraeli-szíriai határon, a viszonylag békés Golan-fennsíkon játszódó, látszólag szűk témával foglalkozó film, amely legutóbb a nemzetközi filmkritikusok díját kapta, sikeres japán, thaiföldi, dél-amerikai, egyesült államokbeli és európai bemutatók után érkezett Budapestre.
„A szíriai menyasszonyt a franciák, a Canal Plus, az ARTE szponzorálta, a film operatőre német, zeneszerzője francia, a forgatókönyvet pedig Suha Arraf izraeli-arab írónővel közösen írtuk. A film a Golan-fennsíkon élő drúz nő és a határ túloldalán, Szíriában lakó vőlegény egybekelésének „gyászos” indulásáról, a családokat szétválasztó fizikai és az emberben rejlő lelki határokról szól. A dialógusok főleg arabul hangzanak el, a főbb szerepeket izraeli-arab, palesztin, izraeli és egy drúz színész alakítja”, magyarázta az izraeli rendező. Filmjét – tette hozzá – Marokkóban – az egyetlen arab országban, ahol az izraeli filmek lejátszása ellen elrendelt arab tilalmat ezúttal feloldották – nyilvánosan bemutatták. „A rabati vetítésen – mondta Riklis – a marokkói király meghívására személyesen vettem részt.”
Az igazi megmérettetés a rendező számára azonban Izraelben volt, ahol A szíriai menyasszony közönségsikert produkált. „Eran Riklis filmjét tavaly az első öt legjobb izraeli film közé sorolták, annak ellenére, hogy az izraeli nézők rendszerint kevésbé fogékonyak az Izraelben élő nem zsidó kisebbségekkel, köztük a drúzokkal, palesztinokkal és más népcsoportokkal foglalkozó témák iránt”, közölte kérdésünkre Jehuda Stav, neves izraeli filmkritikus. „Az izraeli nézőknek elege van a politikából és az izraeli-palesztin konfliktusból, a moziban inkább humort, jó komédiát akarnak látni”, mondta a kritikus. „Izraelben – tette hozzá Jehuda Stav – nemrég igen negatív fogadtatása volt a jelenleg Hollandiában élő izraeli-arab rendező, Hany Abu-Assad Mennyország most című filmjének is. Nem véletlenül, hiszen témája, a palesztin öngyilkos merénylők lelki- és gondolatvilága az izraeli közönség számára – teljesen érthető módon – elfogadhatatlan. Igen népszerűek viszont a grúz származású izraeli Dovar Kozasvili filmjei, akinek a korábbi budapesti izraeli filmheteken is láthattuk a hagyományt őrző idősebb és a modern életet igénylő fiatalabb generáció konfliktusaival foglalkozó groteszk családtörténeteit.
„Annak idején Izraelben rossz kritikát kapott az 1992-ben bemutatott Világbajnoki döntő című filmem, amelyben a libanoni háború idején egy arab fogságba esett izraeli katonát és fogvatartóját ideig-óráig kibékít mindkettőjük futball iránti rajongása”, mondta Eran Riklis, hozzátéve, hogy ez utóbbi filmjének is az izraelinél jobb volt a nemzetközi visszhangja. „Túl közel volt még a libanoni háború, ezért az izraeli közvélemény csak jóval később tudott egy, a háborúval kapcsolatos pacifista komédiát elfogadni”, vélekedett erről Jehuda Stav filmkritikus.
Eran Riklis most is érzékeny témával foglalkozik. Új filmje, amelynek címe Citromfa lesz, az Izrael és Ciszjordánia közötti ún. „zöld vonal” mentén egy déligyümölcskert palesztin tulajdonosáról szól. A palesztin asszony citromfáit az izraeli hatóságok „biztonsági okokból” kivágják, ezért igazát az asszony az izraeli bíróságon keresi. „A Citromfa egy valóságban megtörtént esetről szól, főszereplői valódi személyek. Az izraeli oldalon élő Saul Mofaz exhadügyminiszter élete a palesztin szomszéd citromfáinak közelsége miatt – állítólag – nem volt biztonságban”, mondta Riklis, és hozzátette: „Ez a filmem is fekete komédia lesz. Nemcsak a politikai konfliktust, hanem – csakúgy, mint a többi filmemben – a háttérben húzódó eseményeket és személyeket is ábrázolom, anélkül, hogy akár az egyik vagy akár a másik félnek adnék igazat. Ezért sokszor túlzott pacifizmussal, naivitással is vádolnak. Szerintem az éremnek két oldala van, s én mindig megnézem annak a másik oldalát is.”
