Nehéz lenne azt állítani A harag napja című angol-magyar koprodukcióról, hogy rossz film, mert ahhoz mindenekelőtt filmnek kellene lennie. Erről itt szó sincs. Utalnak rá némi kezdemények, hogy iparkodott az lenni, de ezeket is mélyen maga alá temeti a mindenen felülkerekedő lelkes dilettantizmus. A thrillernek mondott A harag napja szétszálazhatatlanul dilettáns termék úgy, ahogy van, még ha a jelmezek, s az a néhány Fóton felépített díszletszeglet, amelyet a végig itt forgatott jelenetekben játszat a történet, profi tervezőre vall is.
Mindeközben a jószándék kétségbevonhatatlan. Az ismeretlenségből felbukkant Adrian Rudomin rendező-forgatókönyvíró (vagy fordítva?) minden bizonnyal valami rettenetesen fontosat akart elmondani az inkvizíció sötét korszakáról, amikor a középkori Spanyolországban irtóhadjárat indult még a kikeresztelkedett zsidók ellen is. A rettenetesen fontosból csak a rettenetesig jut el. A fontoshoz két alapvető feltétel hiányzik A harag napjából. Egy forgatókönyv és egy rendező. Nélkülük a jószándékból rossz paródia születik, amelyben zsidó irtja vérszomjas összeesküvés útján a zsidót, nehogy a keresztény fogjon hozzá az irtáshoz a saját ízlése szerint, de azután minden jóra fordul, mert a magyar bérgyilkos (!) a gonosz zsidók mellől átáll a jó zsidók mellé zsidókat gyilkolni, s ennek végül fényes esküvő, s az addig boldogtalan egy hitű nyomozó két hitű megdicsőülése lesz a gyümölcse.
Brrrr!
Bizonyára az élvezettel mutogatott szúrt és vágott (mű)sebek naturális közelképeitől megrészegülve, magabiztosan thrillernek nevezi magát a történet, statikussága miatt leginkább mégis egy kevés műtermi színhelyen játszódó, élőszereplős bábjátékra hasonlít. A tévéjátékok végeláthatatlanul sorjázó premier planjait használva, aki beszél, azt látjuk mereven rámeredni a másikra, majd a másikat látjuk mereven rámeredni az egyikre. A lendületet (mit lendületet?!, szimplán valamiféle mozgalmasságot) pár akciójelenet képviseli, amelyben a kép és a vágás egyaránt olyan ügyetlenke, mintha nem most, hanem jó fél évszázaddal ezelőtt született volna. Azon meg csak ámulhatunk, hogy miközben a stáblistán egy csomó profi magyar filmes neve szerepel, mégsem akadt senki, aki szólt volna a jámbor Adrian Rudominnak, hogy egy lángoló könyvtár mégsem olyan, mintha kiscserkészek raktak volna fél tucat tábortüzet a padlón fóliánsokból.
Vigaszul itt lehetne nekünk Christopher Lambert, meg az ő magyar színészpartnerei, de a rideg tények folytán (lásd: forgatókönyvhiány, azaz megszerkesztett történet, hiteles szituációk, megírt figurák, karakterisztikus szövegek, stb. híján) a színészi teljesítmény egyszerűen értékelhetetlen. Ahogy az operatőri munka is. A magyar szinkron iskolás felmondás, a szöveg ráadásul minduntalan eretneknek emlegeti a zsidókat… De hagyjuk is itt abba, mert abbahagyhatatlan a hibajegyzék.
Hab a torán: kiderült, a szegedi után Budapesten is világpremiernek konferálták be A harag napja bemutatóját. Lám-lám, mi magyarok, ebben is csúcsot futunk. Más filmnek csak egy jut, nekünk ebből is kettő van. Ez a második világpremier viszont, köszönhetően az ifjú kereskedelmi rádiós moderátornak, a filmkészítők vetítés utáni bemutatásakor átment parlagi kabaréba. Ezen csak a mi díszvendég Christopherünk tudott ártatlanul mosolyogni.
Bársony Éva
