Vida István
Kedves Lóránt!
Mindenekelőtt egy súlyos tévedésedet kell korrigálnom [Czigány Lóránt: K. G. kisasszony A.-ban és egyéb történetkék, ÉS, 2006/21. – a szerk.]. Nem vagyok az a történész, aki „a Magyar Tudományos Akadémiának a forradalom félszáz éves évfordulójára történő előkészületeit koordinálja”. Nem vagyok tagja az 1956-os Emlékévet előkészítő egyetlen bizottságnak sem, beleértve az MTA Történettudományi Bizottságát, amely a szakmai előkészületeket szervezi és irányítja. (Ez könnyen ellenőrizhető az 1956-os Emlékév honlapján: www.19562006.hu.) Mindössze annyi történt, hogy Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA elnöke felkért, hogy az Akadémia külföldi tagjait tömörítő Nyugati Magyar Tudományos Tanács mellett „tanácsadóként” legyek a tudományos tanács segítségére az 50. évfordulóval kapcsolatos külföldi rendezvényeket, megemlékezéseket illetően, ha erre igény felmerül. E minőségemben tartottam rövid tájékoztatót a magyarországi tudományos rendezvényekről az NYMTT 2006. május 8-i ülésén, a tudományos tanács titkárságának a kezdeményezésére és Pók Attilától, az MTA Történettudományi Bizottság illetékes vezetőjétől kapott tájékoztató alapján. Félreértésért nyilvánvalóan én vagyok a hibás.
Ami a Századokban 29 évvel ezelőtt megjelent publikációmat illeti,1 kár, hogy nem említetted meg: a forrásközlemény Chorin Ferencnek már az emigrációban írt három levelét tartalmazza. Chorin a múlt században, a két háború között időszakban a magyar zsidó nagytőke egyik meghatározó személyisége volt, bankár, iparbáró, bányatulajdonos, 1932-től a GYOSZ elnöke, felsőházi tag; dúsgazdag ember, a Chorin-Kornfeld-Mautner-Weiss család feje. 1939 előtt és a II. világháború alatt Horthyhoz és a rendszerhez kötődő Hitler-ellenes, angolszász orientációjú, ún. „konzervatív ellenzék” vezető csoportjához tartozott. 1944-ben, a német megszállás idején kényszer, zsarolás hatásárára szerződést kötött a Gestapóval, így a család tulajdonában lévő gyárak, üzemek, bányák átengedése fejében a család tagjaival (38-an) külföldre, a semleges Portugáliában távozhatott. Egy levelet ezek közül valóban a Te segítségeddel kaptam meg, s furcsállom azt, hogy elfelejtetted megemlíteni, a közleményben – a szakmai játékszabályok szerint – meg is köszöntem neked és Varga F. Jánosnak, aki erre az iratra szintén felhívta a figyelmemet. A másik két levél saját kutatómunkám eredménye. Sajnálom, hogy csak az általad idézett mondat maradt meg emlékezetedben.2 A forrásokat azért tartottam fontosnak akkor, és tartom ma is, mert arra hívták fel a figyelmet, hogy a korszak politikai és gazdasági elitjének nyugati beállítottságú körei sokkal nagyobb befolyást gyakoroltak Horthyra és környezetére, valamint a háború alatti kormányok kül- és belpolitikájára, mint a baloldali ellenzék (SZDP, FKGP) és a városi liberális pártok. (Az illegális KMP nem számított.) Örültem, és ma is komoly fegyverténynek tartom, hogy Chorin levelei a Századokban a jelzett időpontban megjelenhettek.
Igazad van, az idézett mondatban megfogalmazott állítás megalapozatlan. Csodálkozom, hogy majd harminc év után éppen most jutott eszedbe ezt szóvá tenni. Tudom persze, hogy ez csak ürügy, valójában az 1956-tal kapcsolatos véleményem zavar.
Nem titok, és ezzel nem állok egyedül, 1989 előtt magam is számtalanszor leírtam a hivatalos álláspontot. 1973-ban és 1978-ban, amikor Londonban találkoztunk (feleségeddel együtt valóban sokat segítettél nekem), akkor sem mondtam mást, mint amit gondoltam ebben az ügyben. Azt viszont nem tudod, hogy a 80-as évek második felében az MTA Történettudományi Intézetében, ahol akkor még Rainer János és Varga László is ott dolgozott, én szorgalmaztam, hogy kezdjünk hozzá 1956 történetének feldolgozásához, függetlenül attól, hogy kinek mi a véleménye a történtekről. Varga László – Gombár Csaba ajánlatára – az én kezdeményezésemre került át az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetéből a Történettudományi Intézetbe, s én beszéltem rá, hogy kezdjen el 56-tal intenzíven foglakozni. Ránki György, arra hivatkozva, hogy a politikai körülmények ehhez egyelőre még kedvezőtlenek, nem helyeselte a tervet, de nem ellenezte. A kezdeti nehézségek Vargát megingatták, de Pach Zsigmond Pál (akkor az intézet igazgatója) segített, és sikerült megszerezni a kutatási engedélyeket. A rendszerváltás után a helyzet megváltozott, 1991-ben megalakult az 56-os Intézet, Rainer és Varga távoztak, az MTA Történettudományi Intézet elvesztette versenyképességét az 56-os Intézettel szemben.
1956 jellegének megítélésben gyakorlatig másfél évtizede latens vita folyik történészkörökben. Hogy mi a véleményem, számtalanszor elmondtam és le is írtam. Röviden összefoglalva: kutatói tapasztalatom szerint az 1956. október-novemberi események olyan gyorsan lezajlottak, s olyan hamar következett be a szovjet intervenció, hogy a történteket (sokszínűségük miatt elsősorban) nagyon nehéz egy vagy két fogalommal értelmezni. Nem véletlen, hogy a szocialista forradalomtól kezdve a nemzeti forradalmon át a polgári forradalomig számtalan definícióval és megközelítéssel lehet találkozni. Úgy vélem, hogy a Rákosi-féle önkényuralmi rezsimet a népharag döntötte meg. 1956. október 23-án fegyveres felkelés robbant ki, amely után a magyar társadalom szinte minden rétegét átfogó, az ország nagy részére kiterjedő népmozgalom bontakozott ki. A néptömegek követeléseinek középpontjában az ország függetlenségének helyreállítása és a politikai demokrácia megteremtése állt, de a társadalmi-gazdasági viszonyok gyökeres megváltoztatásnak, rendszerváltásnak, tehát a teljes polgári restaurációnak igénye érdemben nem merült fel. 1956-ot népi felkelésnek tekintem, s perdöntő eseménynek Magyarország II. világháború utáni történetében. Azt is nagy jelentőségűnek vélem a közgondolkodás szempontjából, hogy a tömegek a történteket forradalomként élték meg. Nem gondolom, hogy felfogásom a „tudományos objektivitás mértéke”, másfajta értelmezéseket is lehetségesnek tartok, azt is, amely az eseményeket forradalomként értékeli, és eszembe sem jut, hogy eltérő nézeteiért megtámadjak bárkit is. Egyébként a közbeszéd elemeként használom a forradalom kifejezést szóban és írásban is.
Kedves Lóránt! Szíved joga, hogy neheztelj rám, de jómagam nem érzem, hogy bármiféle erkölcsileg elítélhető dolgot elkövettem volna ellened. Soraidra azonban nem tudok legyinteni. Arról, hogy megpróbálsz denunciálni, emberi és szakmai tisztességemet megkérdőjelezni, csupán azt mondhatom, ezzel pusztán magadról állítasz ki rossz bizonyítványt. Annak mérlegeléséhez pedig, hogy Ungváry Krisztián a „tudományos objektivitás mértéke” lenne, aki egyébként az 56-os Intézet munkatársa, talán érdemes lenne az írásait – finoman szólva – nem alaptalanul bíráló cikkeket is elolvasni.
Vida István
1 Vida István: Három Chorin-levél. Századok, 1977/2., 362-381. o.
2 Ez a következő: „1956-ban ismét feltűnt a neve; [Chorin Ferenc] azok közé tartozott, akik pénzt adtak az ellenforradalmi felkelés előkészítésén dolgozó reakciós emigráns csoportoknak. (Századok, 1977/ 2., 363. o.)
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 22. szám
