Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. május 30.

Három palesztin aktivistát lőttek le izraeli katonák keddre virradóra Ciszjordániában – közölték palesztin biztonsági illetékesek.

Előbb a Túl-Karm közelében lévő Anabtában ölték meg tűzharcban a Fatah fegyveres szárnyának, az Al-Aksza Mártírjai Brigádok harcosát, míg a szervezet egy másik tagjával a nábluszi Balata menekülttáborba történt behatolás során végeztek. Ugyancsak tűzharcban esett el az Iszlám Dzsihád fegyveres szárnyának, az Al-Kudsz Brigádoknak tagja Kabatíjában. A 2000 szeptemberében kezdődött palesztin felkelés óta 5074-en estek áldozatul az erőszaknak, többségükben palesztinok. 

Ezt megelőzően négy palesztin halt meg a Gázai övezet elleni, a légierő támogatásával végrehajtott izraeli behatolásban, köztük az Iszlám Dzsihád három tagja. Ez volt az első szárazföldi katonai akció a Gázai övezetben Izrael részéről a tavaly szeptemberi, a 38 éves megszállást lezáró kivonulás óta. Az izraeli hadsereg elismerte a támadást, amelyet a dél-izraeli területek elleni palesztin rakétatámadás miatt indítottak meg. „Az izraeli hadsereg továbbra is határozottan fellép minden eszközzel a terroristák és infrastrukúrájuk ellen, hogy megvédje az izraeli lakosságot” – hangsúlyozta egy izraeli katonai szóvivő. (MTI)

Comments are closed.