Forrás: HETEK

Szombaton délután Varsó belvárosában rátámadtak a lengyel főrabbira, miközben XVI. Benedek pápa elődje, II. János Pál szellemi nyomait keresi Lengyelországban. A rendőrség szerint a két eseménynek semmi köze nincs egymáshoz.

Michael Schudrich rabbi

Egy ismeretlen fiatalember bántalmazta Michael Schudrichot, Lengyelország főrabbiját. A rabbi szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta a támadást, ugyanis a támadó nem használt fegyvert. A varsói rendőrség közleménye szerint előfordulhat, hogy antiszemita támadásról van szó.

A lengyel Belügyminisztérium szóvivője, Tomasz Sklodowski úgy nyilatkozott, hogy a „támadást úgy kezeljük, mint egy antiszemita provokációt, bár véleményünk szerint egyszerű huliganizmusról van szó.”

A támadó elmenekült, de a rendőrség közzé tette személyleírását, és azok jelentkezését is várják, akik szemtanúi voltak az eseményeknek. „Az esemény azért is kínos, – mondta Sklodowski, – mert a pápa éppen itt tartózkodik és ellátogat Auschwitzba is. A történtek bemocskolják Lengyelország képét a világ előtt.”

Lengyelországban a holokauszt előtt három és félmillió zsidó élt. Ez volt a legnagyobb európai közösség. A virulens antiszemitizmus ellenére a zsidók meg tudtak élni az országban. A második világháború alatt a népirtás terepévé változott az ország, és 1945-re csupán 30 ezer zsidó maradt életben. Ma nagyjából 8 ezer zsidó él Legyelországban.

Comments are closed.