Forrás: HETEK

1521. A wormsi ediktum törvényen kívül helyezte Luthert, mivel nem volt hajlandó visszavonni tanait.

Luther tanai óriási érdeklődést keltettek mind a polgárság, mind a parasztság körében. A császár kihirdette az ediktumot, de az meghiúsult a jelenlevők tiltakozása miatt. III. Frigyes szász fejedelem a hazafelé tartó Luthert Wartburg várába „raboltatja”.

1961. Utoljára indult útjára az Orient Express.

1910. Meghalt Mikszáth Kálmán író.

Mikszáth Kálmán író, újságíró a magyar kritikai realista próza nagymestere volt. Kisbirtokos szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1847-ben Budapesten. 1857- 1863 között Rimaszombaton végezte a gimnázium első 6 osztályát, majd Selmecbányán tanult tovább, ahol 1866-ban érettségizett. Pesten beiratkozott a Jogi Egyetemre, de nem diplomázott le. 1871-ben Balassagyarmaton egy szolgabírónál helyezkedett el szolgabírósági esküdtként. 1872-ben ügyvédgyakornok lett. Emellett az Igazmondó, Szabad Egyház, Fővárosi Lapok, Borsszem Jankó munkatársaként tevékenykedett. Balassagyarmaton ismerkedett meg Mauks Ilonával, akivel 1873-ban összeházasodtak és felköltöztek Pestre. Felesége nem sokkal később visszaköltözött a szüleihez a rájuk váró nyomor elől menekülve. Válásuk után pár évre ismét megkérte a kezét és 3 gyermekük született: Kálmán, Albert és János.

Mikszáth KálmánMikszáth még sokáig anyagi gondokkal küzdött, francia és angol tárcákat fordított, de népszínműveket, sőt gyermekmeséket is írt. Saját költségén kiadta két kötetben az Elbeszélések című gyűjteményét. Eközben a Magyar Néplapot szerkesztette, majd a Budapesti Napilapnál volt újságíró. Ebben a korszakában a politikai karcolatok írására specializálta magát. 1880-tól az Ország- Világ heti képeslap segédszerkesztője, majd 1881-től a liberális szellemű Pesti Hírlap munkatársa lett. Hírlapi cikkeit jórészt álnévvel jegyezte. Mint szépíró Szegeden talált magára, itt csíráztak ki benne a Tót atyafiak, A jó palócok történetei. Ezekkel a novella remekművekkel egy csapásra az ország egyik legjelentősebb írójává vált. Nagyszabású regényei közül első és legnagyobb sikerét a Szent Péter esernyőjével, és a Beszterce ostromával aratta. A Különös házasság országszerte óriási feltűnést , a Noszthy fiú esete Tóth Marival pedig nagy érdeklődést keltett. Megírta Jókai Mór élete és kora című korrajzát is. Az 1880-as évektől kezdve hírneve Jókaiéval vetekszik. Összegyűjtött munkáiért az MTA nagyjutalmát nyerte el. Műveit a világ sok nyelvén olvassák. Írói pályája egybeesik az országnak a kiegyezést követő fejlődésével. Írásművészetével tükröt igyekezett tartani korának. A Mikszáthra vonatkozó ismeretanyag egyik leggazdagabb forrása a felesége által írt közvetlen élettörténet.

i.e.585. Napfogyatkozás

A médek és a lüdök közti 5 éves háborúskodást a kis-ázsiai napfogyatkozás szakítja félbe.

1742. A világ első fedett uszodája megnyitja kapuit Londonban.

Ligeti György1923. megszületett Ligeti György Kossuth-díjas zeneszerző.

Ligeti Romániában született egy Dicsőszentmárton nevű városban. Érettségi után zsidó származása miatt nem vették fel az egyetemre, így a kolozsvári konzervatóriumban tanult zeneszerzést. A háború miatt tanulmányait félbe kellett szakítania, mivel behívták munkaszolgálatra. A háború befejeztével folytatta tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián, ahol Kodály Zoltán , Veress Sándor és Farkas Ferenc volt a tanítómestere. 1956-ban a szovjet megszállás miatt Bécsbe menekült és 1967-ben elnyerte az osztrák állampolgárságot. Jelenleg is Ausztriában él. A korunk egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő zeneszerzője, pozícióját az Atmospheres című zenekari darabjával alapozta meg. Az 1960-as donaueschingeni fesztiválon bemutatott Apparitions című műve tette avantgárd zeneszerzővé. Ismertebb alkotásai: Másnap-filmzene, Űrodüsszeia, A ragyogás, Színházi zene: Állatfarm, János vitéz.

Fehér Anna

1958. Megszületett Fehér Anna színésznő, aki a Szomszédok című TV sorozat Almájaként vált közismertté.

1937. Meghalt Alfred Adler, osztrák pszichológus.

Sigmund Freud tanítványaként kidolgozza az individuál-pszichológiát, miszerint az emberi tettet az érvényesülési és hatalmi vágy irányítja. Ian Fleming

1908. Megszületett a James Bond megalkotója, Ian Fleming angol novellaíró és kém.

Petrovics Emil, zeneszerző

Névnapok: Csanád, Emil

Emil: A latin eredetű Aemilius férfinévből származik, melynek női megfelelője az Emília. Jelentése: versengő, vetélkedő.

Csanád: A magyar eredetű Csana férfinév önállósult d- kicsinyítőképzős változata.

(összeállította: Mentes Csilla)

Comments are closed.