Forrás: MNO

2006. május 29. 0:04

Magyar Nemzet – Joó István

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezetének néhány ezer főre becsült tagsága, illetve a magyarországi zsidók százezer fős létszáma közötti nagy különbség miatt a szövetség képviseleti legitimitása egyre jobban megkérdőjeleződik – szögezte le a Mazsihisz egy éve lemondott elnöke, Heisler András a hazai és határon túli magyar hitközségek hétvégi találkozóján Debrecenben.

Heisler szerint tenni kell ez ellen már csak azért is, mert “a zsidók természetes önszerveződése a sok centrummal rendelkező, sokszínű közösség”. A volt Mazsihisz-elnök, a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) alapítója rámutatott: a zsidóság csak olyan esetben szerveződött centrálisan, ha őt sanyargató diktatúrával találta szembe magát. Ezen az alapon bírálta az Állami Egyházügyi Hivatal ösztönzésére megalakult MIOK jogutódját, a Mazsihiszt, amely szerinte mindeddig elodázta a plurális működés és az egyéb zsidó szervezetek felé nyitás követelményét.

Heisler András arra is utalt, 16 év alatt a Mazsihisz költségvetése negyvenszeresére növekedett, de a milliárdosra duzzadt állami járadék 80 százaléka ma a szövetség intézményeinek működési deficitjére megy el. Ennek fő okát abban jelölte meg, hogy nincs tényleges kontroll az apparátus felett. Úgy vélte, a Mazsihisznek demokratikus működésre volna szüksége, nem pedig arra, hogy fonák módon “a vezetői válasszák meg maguknak a közösséget erkölcsi-anyagi függőséggel, egy kis lejáratással vagy kirekesztéssel”.

Comments are closed.