Forrás: WHJO

Az 1944-45-ös nyilas terror mártírjaira és hős embermentőire emlékeztek a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján Budapesten az Élet Menetével.

Mintegy 7-8 ezer ember vett részt az Élet Menete Alapítvány főszervezésében immár negyedik alkalommal megrendezett emlékmeneten, Budapesten. A fáklyás felvonulás ezúttal a Duna-part pesti oldalán, a Margit-hídtól a Vizafogó Mártír emlékműig zajlott.

Az emlékezők menetének élén több politikus és közéleti személyiség, ismert művész vonult.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Fónagy János, a Fidesz, Steiner Pál, az MSZP országgyűlési képviselője mellett David Admon, Izrael nagykövete és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója is részt vett a Duna-parti emlékezésen.

A Vizafogó Mártír emlékműnél Kiss Péter kancelláriaminiszter tisztelgett a nyilasok által 1944-45-ben a Dunába lőtt áldozatok emléke előtt.

„Emlékezni jöttünk, de ez cselekvő emlékezet. Azt üzenjük vele, nem felejtünk. Őrködünk. Világgá kürtöljük, hogy ez a föld a szabadság és a demokrácia földje, és nem a hóhéroké” – fogalmazott a politikus.

„Ma utcai plakátokon, Árpád-sávos zászlók alatt demonstrálva a szélsőjobb kínál segédkezet a populista magyar jövőhöz” – mondta Kiss Péter. Hozzátette: a holokauszt áldozatainak emléknapján fontosabb, hogy felemeljük a fejünket, és a szemébe nézzünk azoknak, akik nem tanultak a történelemből.

Az Orbán-kormány idején vetődött fel, hogy az első magyarországi gettó felállításának napja emléknap legyen, erre 2000 januárjában Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter tett javaslatot. Az Országgyűlés még abban az évben a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapjává nyilvánította április 16-át.

BPI-info

forrás: www.bpi.hu

Comments are closed.