Jóllehet, kezdetben mintha fenntartásokkal fogadták volna XVI. Benedeket Lengyelországban, négynapos lelkipásztori látogatása végül teljes sikerrel zárult. A lengyelek láthatóan elfogadták, hogy „pápájukat”, a legendás II. János Pált a lengyel származású egyházfő követte a trónon.
Pedig eleinte úgy látszott, a lengyelek nem fogadták szívükbe XVI. Benedeket. Valósággal meghökkentő volt, hogy pénteki varsói szentmiséjén mindössze 270 ezren voltak jelen. Lengyelországi viszonyokhoz mérten ez kifejezetten kevésnek számít. Mi történt? Az utóbbi hetekben a nacionalista lengyel sajtó nem sok jó szót vesztegetett Joseph Ratzingerre. Még német származását is felhánytorgatták neki. Elsősorban azt vették rossz néven tőle, hogy rendkívül keményen lép fel az ultranacionalista, xenofób és antiszemita, mindeközben magát katolikusnak mondó program, a Radio Maryja ellen.
Kezdetben XVI. Benedek sem igazán találta meg a közös hangot a lengyelekkel. Hamar kiütközött, mennyire más személyiség, mint II. János Pál volt. Joseph Ratzinger nem azt mondta, amit hallani akartak tőle. Sok helybéli ugyanis azt remélte, hogy meglepetéssel szolgál II. János Pál pápa boldoggá avatása kapcsán, akár pontos dátumot is megjelöl majd. Az egyházfő idejében felismerte: lépnie kell ahhoz, hogy a világ legtöbb papnövendékével büszkélkedő lengyelek elfogadják őt. Ezért szombaton több százezer fiatal előtt már úgy fogalmazott, „reméli”, hogy II. János Pál a közeli jövőben a boldogok közé kerülhet. Ez a kijelentése egycsapásra változtatta meg lengyelországi megítélését. Vasárnapi krakkói szentmiséje pedig valóságos örömünnep volt. Lelkipásztori útját is méltóképpen zárta le avval, hogy ellátogatott az auschwitzi koncentrációs táborba.
XVI. Benedek ráébresztette a lengyeleket arra, igenis van élet a katolikus egyház számára II. János Pál után is. Igaz ez akkor is, ha sajnos sok hívő képtelen szembenézni ezzel. Akadnak ugyanis olyanok is, akik csak a múltban próbálnak megnyugvást találni.
Rónay Tamás

