Forrás: Népszava

Az izraeli kommentátorok elégedetten nyugtázták szerdán azt a fogadtatást, amelyben a Fehér Ház részesítette Ehud Olmert izraeli kormányfő elképzelését Izrael ciszjordániai határainak egyoldalú rögzítéséről. George W. Bush amerikai elnök helyi idő szerint kedd esti washingtoni találkozójuk után „merésznek” minősítette Olmert tervét, amely azonban szerinte „jelentős lépés lehet a béke felé”. Az izraeli elemzők egyöntetűen megállapították, hogy ezek voltak a nyilvánosság előtt kifejtett legpozitívabb kijelentések amerikai vezetők részéről az Olmert-tervvel kapcsolatban.

A terv szerint Izrael, amennyiben nem lesz „szavahihető” palesztin tárgyalópartnere, egyoldalú, részleges kivonulást hajt végre Ciszjordániában, felszámol több tucat kis települést, amelynek lakóit nagyobb kolóniatömbökbe telepítik át, és ezeket később Izrael területéhez csatolják. Washington mindeddig nagyon óvatosan kezelte Olmert szándékait.

Hájim Ramon izraeli igazságügy-miniszter az izraeli közszolgálati rádióban üdvözölte Bush nyilatkozatát, mert szerinte az amerikai elnök „nagy vonalakban magáévá tette” Olmert tervét. „Az év hátralévő részét arra szánjuk, hogy ellenőrizzük: lehet-e tárgyalni Abu Mázennel (Mahmúd Abbász), a Palesztin Hatóság vezetőjével” – erősítette meg Ramon, és hozzátette: ha a palesztin elnök nem tudja rávenni a Hamász vezette kormányt, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi közösség három feltételét – Izrael és az Izraellel kötött korábbi megállapodások elismerését, valamint az erőszakról való lemondást – Izrael nem fog „évekig várni”.

Dov Vejszglasz miniszterelnöki tanácsadó az izraeli katonai rádióban úgy vélekedett, hogy a találkozó „megfelelt minden várakozásuknak”. Hozzátette: „Most már egyetértés van az Egyesült Államokkal abban, hogy ha a tárgyalások kudarcot vallanak, Izrael hozhat egyoldalú intézkedéseket.”

Az izraeli sajtó, amely általában inkább hajlik a kritikára, szintén kedvezően fogadta Bush és Olmert találkozóját. A közrádió hírmagyarázója szerint „Olmert nem is reménykedhetett abban, hogy Washingtonból ennél pozitívabb dologgal induljon haza”. A kommentátor azt is kiemelte, hogy Olmert a sajtókonferencián gesztust tett Bush felé, háromszor is megemlítve a közel-keleti „útitervet”, amelyről mindenki tudja, hogy régóta halott, míg Mahmúd Abbászt „hitelesnek és őszintének” nevezte.

MTI-információ

Keretes cikkek

Tiltakoznak a palesztinok

A Hamász-kormány szóvivője „hazugsággal” vádolta Olmertet. „Izrael politikai programja világos: egy tiszta zsidó államot akar létrehozni. Nem érdekelt a palesztin állam létrehozásában, Ciszjordánia 35 százalékát akarja ellenőrzése alá vonni, a kerítést határnak tekintené, és fenntartaná a telepeket” – mondta a szóvivő, aki szerint az izraeli miniszterelnök „nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni”.

Semjén Adrián

Comments are closed.