Forrás: UNO

Csütörtök délelőtt négynapos látogatásra Lengyelországba érkezik a pápa. A katolikus egyházfő találkozik a lengyel egyházi és politikai vezetőkkel, felkeresi elődjének szülővárosát is, vasárnap pedig ellátogat az auschwitzi náci koncentrációs táborba.

Varsóban azt hangsúlyozzák, hogy ez lesz a pápa első olyan útja, amelyet ő maga szervezett. XVI. Benedek ugyanis tavaly áprilisi megválasztása óta ellátogatott már Dél-Olaszországba és Németországba, de ezeket az utakat még elődje, II. János Pál tervezte meg. A német származású pápa csütörtök délelőtt érkezik Varsóba, ahol a lengyel egyházi és politikai vezetőkkel tárgyal. Pénteken misét celebrál a lengyel főváros központjában, a Pilsudski-téren, ahová legkevesebb egymillió hívőt várnak. Ezt követően több várost is felkeres és ragaszkodott ahhoz is, hogy tiszteletét tegye lengyel származású elődjének szülővárosában is. A pápai látogatás csúcspontja vasárnap lesz, amikor XVI. Benedek felkeresi Auschwitzot és imát mond az ott elpusztított zsidó milliókért. Az imát németül akarja elmondani, ami miatt egyes zsidó szervezetek tiltakoztak. Összességében azonban a pápa igen meleg fogadtatásra számíthat lengyel részről, amit az is jelez, hogy a katolikus egyházfőt üdvözlő plakátok egy részén „a mi pápánk” kitétel szerepel, noha ezt mindeddig csak a lengyel származású II. János Pállal kapcsolatban említették. (FH)

Comments are closed.