Vászon
Népszabadság * Csákvári Géza * 2006. május 26.
Kép: Tobias Schwarz – ReutersA huszonnyolc éves Tom élete rendeltetéseként követi apja nyomdokait az ingatlanpiac laza, már-már brutális világába, mígnem egy véletlen találkozás felcsillantja előtte a reményt: belőle is lehet zongoraművész, mint édesanyja volt egykoron. Egyre inkább belemélyed a zene tiszta világába, egyre mocskosabbnak tűnik neki mindennapi élete. Nemsokára döntenie kell, melyik életet választja. A Halálos szívdobbanás a felnőtté válás dilemmáit boncolgatja – mondja Jacques Audiard rendező.
– Előző filmje, A számat figyeld nagyon más volt, mint a Halálos szívdobbanás. Miért váltott ekkorát?
– Ha mindig ugyanolyan filmet készítenék, halálra unnám magam. Mindemellett szerettem volna valami igazán kedvemre valóba belevágni.
– James Toback 1978-ban készült, független produkcióját dolgozta fel, az Ujjakat, amely mindemellett mára már szinte teljesen feledésbe merült.
– Akkor láttam először, amikor 1978-ban bemutatták a párizsi mozik. Bár már akkor is csak a Cinematheque játszotta, mégis nagyon nagy hatással volt akkoriban. Három évvel ezelőtt viszont már nem találtam belőle még egy VHS-kópiát sem.
– És mi fogta meg benne annyira?
– Nem is tudom, akkoriban csak azt tudtam megfogalmazni, hogy tetszik. Az 1968-tól kezdődő amerikai független filmek legjobbjának tartom. Megfogott a durvasága és a keserűsége. A főszereplő Harvey Keitel mellett ugyanazok a színészek játszottak benne, mint Coppola és Scorsese filmjeiben. Ezek a mozik nagyon precíz képét adták a tengerentúli bűnözők életmódjának.
– Ennyi elég volt, hogy elvarázsolja?
– Nem egészen. Ott volt benne az a jellegzetes apa-fiú viszony. Ez a filmtörténet egyik legnagyobb témája. Vajon meg tudjuk változtatni a saját sorsunkat? Ki tudunk lépni a környezetünkből? Ha igen, hányszor adódik erre lehetőség? Menynyire determinálja a sorsunkat az apai örökség? Voila. Ezek a kérdések megtalálhatók az összes filmemben.
– Nagyon ritka, hogy egy francia amerikai film remake-jét készítse el.
– Nézőpont kérdése. Ha szigorúan a kommersz szempontból készült produkciókat nézzük, igaz. De én úgy gondolom, hogy a mozi folyamatos körforgásban van. Az 1930-as évek hollywoodi filmjeinek zömét pedig ausztriai zsidók készítették. A francia új hullám rengeteget merített Raoul Walshtól és John Fordtól például. Azután olyan tengerentúli legendák, mint Scorsese, Raphaelson és Cassavetes pedig Truffaut-tól és Godard-tól tanult. A remake kifejezés a dolgok leegyszerűsítése a kereskedelmi formulák szintjére. Valójában egy sokkal mélyebb eszmecsere folyik a világ filmművészetének alkotói között.
– Jelen esetben mit tartott meg az eredeti alapanyagból?
– Az olasz maffiamiliő, amit Toback bemutat, nem létezik Franciaországban. De mindemellett olyan gengszterarchetípusok, amelyek a világ minden pontján beazonosíthatók. Precízebb, naturalistább mozit képzeltem el, ezért a bűnszervezetet a mai ingatlanlobbik és erőszakcsoportok világába helyeztem át, ami ma kőkemény és ismert valóság. A városok egyre drágábbak, és az ingatlan is egyre nagyobb érték. Ez korunk valutája.
– Filmjében van egy utalás az orosz maffiára. Köztudott, hogy a francia Riviérát már majdnem felvásárolták. Ez valami direkt utalás lenne?
– Jaj, istenem! Tényleg. Csak véletlen egybeesés. Nem állt szándékomban a direkt párhuzam.
– Nem emlékszem túl sok filmre, amely az ingatlanbűnözéssel foglalkozna.
– Igen, mert ez a világ nem elég sötét és kegyetlen a fikció számára. Ezek nem gyilkosok. Én viszont azt szerettem volna, hogy egy mindennapi ember is azonosulni tudjon a Romain Duris alakította főhőssel. Ő nem gonosz, csak épp rossz úton jár.
– Amiből a kiút a művészet, egészen pontosan a zongora lenne.
– Nem is támogatja őt senki ebben az ambíciójában. Ezt a világot a pénz mozgatja. Ez az egyetlen kézzelfogható érték, amit az átlagember értékelni tud. Ezért is tud csak egy vietnami lánytól zenét tanulni, aki egy szót sem ért franciául. De a zene nyelvén megértik egymást. Ez egy olyan mélyebb dramaturgiai szint, amely már eltávolítja a barátoktól, az apjától, a rossz útról.
– Romain Duris karrierjén nagyot dobott a Halálos szívdobbanás, bár anno sokan meglepődtek, hogy őt választotta a főszerepre.
– Nem én választottam. Meggyőződésem, hogy mindig a történet választja ki azt a színészt, amelyikre ráillik. Ez esetben Romainre. Ő egyedül képviseli ma Franciaországban a se nem gyerek, de még nem is felnőtt színészt. Ez persze semmit nem von le a tehetségéből. Néhány év múlva hihetetlen nagy sztár lesz.
– A nagy drámák nem szoktak happy enddel végződni. Ön ezt az íratlan szabályt is fölrúgta.
– Igen, de én akartam adni még egy esélyt. Lehet, hogy idealista vagyok, de hiszek abban, hogy minden jóra fordulhat.
Párizs-Budapest, 2006. május
