NOL * Népszabadság Online * 2006. május 25.
Négynapos lelkipásztori látogatásra Lengyelországba érkezett csütörtökön XVI. Benedek pápa.
A varsói Chopin (Okecie) katonai repülőtéren több száz hívő és ugyancsak több száz, a világ minden részéből érkezett újságíró és fotóriporter várta az egyházfőt. A pápát katonai tiszteletadással fogadták, és üdvözlésére megjelent Lech Kaczynski lengyel államfő. A nemzetközi repülőtérről a városba vezető út mentén is ezrek várakoztak a pápára, aki a hit, a szociális fejlődés és a lengyel-német kapcsolatok további javítása céljával érkezett elődje, a lengyel születésű II. János Pál szülőhazájába.
A 79 éves egyházfő, aki egy évvel ezelőtt lépett a 2005. április 2-án, 26 évi uralkodás után elhunyt II. János Pál örökébe, szerdán a római Szent Péter téren több tízezer zarándok és turista előtt arra kérte a világ katolikusait, hogy imádkozzanak lengyelországi útja sikeréért.
A pápa másfél napot tölt Varsóban, majd felkeresi azokat a helyeket, amelyek mérföldkövei voltak elődje, az egykori krakkói érsek, Karol Wojtyla életének és spirituális fejlődésének. Joseph Ratzinger egyébként csak pápaként látogat először Lengyelországba, ahol korábban főpapként már sokszor járt.
XVI. Benedek a lengyelországi katolikus papsággal találkozik a Szent János-székesegyházban, majd a Miodowa utcai érseki palotába, illetve az apostoli nunciatúrára megy (itt lesz a varsói szállása is), este pedig az elnöki palotában találkozik az államfővel, a miniszterelnökkel, a parlament vezetőivel és más közéleti személyiségekkel. Ezt ökumenikus találkozó követi az evangélikus Szentháromság-templomban. A pápa a fővárosban ugyanazon a téren tart misét péntek reggel, ahol elődje 1979-ben, első lengyelországi lelkipásztori látogatásán.
Az egyházfő ellátogat Czestochowába, majd II. János Pál szülővárosába, Wadowicébe, illetve Krakkóba, ahol az ott rendezendő szabadtéri misére kétmillió hívőt várnak a szervezők. Vasárnap zarándoklatot tesz Auschwitzba, hogy hangsúlyozza: tovább kívánja vinni II. János Pál munkásságát az antiszemitizmus elleni harcban, a katolikusok és a zsidók közötti kapcsolatok javításában, illetve a náci Németország által Lengyelországon ejtett II. világháborús sebek begyógyításában. Az auschwitzi látogatás személyes jelentőségű lesz a pápa számára, aki tizenéves fiatalként tagja volt a Hitlerjugendnek, amikor a náci félkatonai szervezetben való részvétel kötelező volt korosztályának, és aki később dezertált a német hadseregből kevéssel a világháború vége előtt.
XVI. Benedek látogatásának egyik célja, hogy felszólítsa a lengyeleket: védjék meg a keresztény értékeket, miközben beilleszkednek az egyre erőteljesebben világiasodó Európába. Lengyelországi látogatásának jelmondata: Tartsatok ki erősen a hitben! A CBOS lengyel közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a lengyelek 82 százaléka véli úgy, hogy a pápa látogatása életük jelentős eseménye lesz.
Hírek keringtek arról is, hogy a pápa, aki meggyorsította előde szentté avatásának folyamatát, Lengyelországban ezzel kapcsolatban „nagy horderejű bejelentést tesz”, a szentté avatási eljárásokat felügyelő Slawomir Oder püspök azonban „teljesen alaptalannak” nevezte ezeket a híreszteléseket.
XVI. Benedek eddig Olaszországon kívül csak szűkebb hazájában, Németországban járt tavaly áprilisi trónra lépése óta.
(MTI)

