Szigorú jogszabály a futballbanditizmus ellen
Népszabadság * Szilvássy József * 2006. május 26.
Csehországban ezentúl három évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik, továbbá hosszabb időre, akár végérvényesen is kitilthatják a stadionokból azokat a szurkolókat, akik a lelátókon, illetve a mérkőzések előtt és után a köztereken, a tömegközlekedési eszközökön rendbontásokat követnek el, vagy fajgyűlölő jelszavakat kiabálnak.
Sőt, kisebb kihágásokért is nagy összegű pénzbírsággal sújthatják a randalírozó személyeket.
A szigorú jogszabályt – a Cseh-Morva Labdarúgó Szövetség kérésére – tegnap fogadta el a prágai parlament két háza, miután az utóbbi időben főként a prágai Sparta és az ostravai Banik kemény magja okozott szinte minden mérkőzésen botrányt, és esetenként milliós károkat. Legutóbb a két csapat Liberecben találkozott a cseh kupadöntőben, amelyen hétszáz rendőr és háromszáz kommandós igyekezett rendet tartani, a stadion fölött pedig rendőrségi helikopter keringett a mérkőzés idején. Ennek ellenére csapatuk alulmaradása után (0-0, majd tizenegyesekkel 3-4) az ostravai szurkolók felgyújtották a műanyag székeket és a gyepszőnyeg egy részét, inzultálni akarták a játékvezetőt, valamint az ellenfél játékosait. Jelentős károkat okoztak az őket szállító különvonaton is. A tavaly őszi bajnokin viszont a Sparta agresszív szurkolói verekedtek az észak-morvaországi bányavárosban, a stadionban pedig kórusban „lengyel zsidóknak” bélyegezték az ostravaiakat.
Megfelelő törvény híján idáig nem tudták megfékezni a Csehországban is burjánzó futballhuliganizmust.

