2006.05.23., 2006. évfolyam, 20. szám
szerző: Kasza László forrás: 168óra
A választáson a többség nálunk olyan kormány mellett döntött, amelytől azt reméli, hogy nem osztja meg a társadalmat, és az ország jövőjét az európai népek egyre szorosabbra fűződő közösségében látja. A lengyelek viszont úgy választottak, hogy az eredmény alapján létrejöhetett egy nemzetmegosztó és Európa-ellenes koalíciós kormány is. Olyan, amilyet a most közzétett közvélemény-kutatás szerint a társadalom nagy része nem akart.
Furcsa koalíció: Kowalski (Lengyel Családok Ligája), Kaczynski (Jog és Igazságosság) és Lepper (Önvédelem Párt) Furcsa együttes alakult ki Lengyelország élén. A választásokat a Jog és Igazságosság (PiS) nevű nemzeti-konzervatív párt nyerte. Vezetője Jaroslaw Kaczynski, az államelnök pedig a negyvenöt perccel később született testvére, Lech. Az ikrek jelszava: „Rendbe tesszük Lengyelországot.”
A PiS eddig kisebbségben kormányzott. Két kis jobboldali párt kívülről támogatta. Most legalizálták a viszonyt, bevették a kormányba a 33 éves ügyvéd, Roman Giertych vezette Lengyel Családok Ligája nevű pártot, amely keresztény-nemzetiként jelöli meg magát. Harmadik az együttesben az Önvédelem nevű parasztpárt, amelynek elnökét, Andrzej Leppert a kormányalakítás napján ítélte el rágalmazás miatt jogerősen 15 hónap felfüggesztett börtönre a Varsói Feljebbviteli Bíróság. (Kaczynski elnök ugyan azt mondta korábban, hogy büntetett előéletű politikusnak nincs helye a lengyel kormányban, most mégis jóváhagyta a koalíciót.) Giertych az oktatási tárcát kapta, Leppert mezőgazdasági miniszter lett. Mindketten miniszterelnök-helyettesek is. A három párt alakította lengyel kormány így határozza meg magát: „Tőlünk jobbra csak a fal van.”
Giertych maga mögött tudja a lengyel püspöki kar többségi, konzervatív szárnyának és mindenekelőtt a Radio Maryja nevű katolikus adónak a támogatását. Mint oktatási miniszter meghirdette a „keresztény-hazafias nevelés” programját, amelynek vezérgondolata a „militáns keresztény patriotizmus” az „európaiság tévútja” helyett.
Az új kormány legvitatottabb alakja az 51 éves Andrzej Lepper. Hamis vádaskodás, garázdaság, erőszak miatt már kétszer volt börtönben. Fiatalon bokszolóként kezdte. Módszereiben nem válogatott. Csapatával első osztályú szállodák berendezését törte össze („népnyúzók palotái”), a parlamentben pedig bizonyítékok híján korrupcióval vádolt minisztereket. Másokat egyszerűen a „nép ellenségének” nyilvánított, Dávid-csillagot nyírt a hajukba, talicskán a szemétdombra tolta és nyilvánosan elfenekelte őket.
Nemzetek harca
Szemben a nyárspolgári Kaczynski ikrekkel és a dogmatikus katolikus Giertychhel – akik a jogállam, a rend, becsület, lengyel méltóság jelszavait tűzték zászlajukra -, Leppert nem érdekli, ki volt párttag a rendszerváltás előtt („csak zsidó ne legyen”), és azzal sem törődik, hogy amit tesz, jogos vagy jogtalan, törvénybe ütközik-e vagy sem. Viszont dicséri Hitler szociálpolitikáját, autópálya-építő programját és a fehérorosz Lukasenko „patriarkális vezetési stílusát”.
Kérdés, mi tartja össze ezt a különös együttest. Azt gondolom, hogy mindenekelőtt a nálunk sem ismeretlen önsirató nacionalizmus. Aminek nem is elsősorban igazságtartalmával, hanem időszerűségével van baj. Manapság nincs súlya azoknak az érveknek, hogy Lengyelország „a Nyugat védőbástyája” volt, és „ezért végre fizetni kell neki”. Vagy – mint Kaczynski államelnök mondta – „Lengyelországnak helyt kell állnia a nemzetek életre-halálra menő harcában”. Európában ma nincs ilyen harc, és mindenekelőtt senki nem veszélyezteti a lengyelek létét. Ellenkezőleg. Közös törekvés van arra a tudatra alapozva, hogy együtt erősebbek vagyunk, és nagyobb esélyünk van a kontinensek – nem harcában, hanem – versenyében. Ezért próbálják felemelni az EU tehetősebb tagjai saját színvonalukra azokat, akik önhibájukon kívül lemaradtak a gazdasági, társadalmi fejlődésben.
Brüsszeli porcelán
A mai Európa nem az egykori halálos ellenségek világa, hanem az egymásrautaltságuk tudatában élő nemzeteké. Itt súlytalan a valós vagy képzelt történelmi érdemekre való hivatkozás, és disszonáns a „nekünk jár a segítség”-mentalitás”. (Kaczynski államelnök: „Az EU nálunk csak adósságot törleszt.”) Egy nyugat-európai fiatal nem érez hálát azért, amit őseiért a mieink állítólag tettek, és nem gondolja bűnösnek magát abban, hogy a mi sorsunk nem volt olyan szerencsés, mint az övé. Segít, mert azt gondolja, hogy ezzel a saját biztonságát védi, de megütközik azon, ha követelőzünk.
Ezt az európai mentalitást nem értik sokan Kelet-Európában. Erre vezethető viszsza az az EU-ellenesség is, amelyet nyíltan hangoztat Klaus cseh államelnök, gyakran éreztet Orbán Viktor, és zászlajára tűzött az új lengyel kormány. Giertych szerint „az integrációnak egy lépéssel sem szabad tovább mennie”, Lopper szerint pedig azonnal felül kell vizsgálni minden EU-val kötött szerződést. Kérdés, hogy a többségi párt, a PiS – amely ha nem is ilyen nyíltan és radikálisan, de osztja ezt a felfogást – képes lesz-e (és egyáltalán akarja-e) elfogadható keretek közé szorítani koalíciós partnereinek nézeteit.
Stefan Meller volt külügyminiszter – aki azért adta be lemondását, mert felvették a két radikális pártot a koalícióba – borúlátó. „Félő, hogy a kormány politikai kalandorok kezébe kerül” – mondja. Figyelmeztet, hogy Brüsszelben már eddig is sok porcelánt tört össze a Kaczynski ikrek politikája, itt az ideje az egyértelmű állásfoglalásnak a közösség mellett. Zbigniew Religa egészségügy-miniszter, aki szintén beadta lemondását, „Lengyelország külföldi tekintélyét” félti, és attól tart: „Mind már annyiszor a történelemben, a lengyelek ismét egyedül maradnak. A különbség az, hogy ezúttal saját hibájukból.”
De nemcsak politikusok aggódnak. A Gazeta Wyborcza közzétette egy közvélemény-kutatás eredményét, amely szerint a lengyelek kétharmada nem ért egyet a két radikális párt felvételével a kormányba. És közvetve a Vatikán is nyilvánított véleményt. Márciusban kemény hangú levélben szólította fel a Radio Maryját és a vele együttműködő Trwam tévéállomást, hogy „tartsa tiszteletben a politika autonómiáját”. (A Radio Maryja volt Giertych fő támogatója a választások idején, Kaczynski államelnök pedig kijelentette: „Aki a Radio Maryját támadja, Lengyelországot támadja.”)
Kétségtelen, hogy a katolikus egyháznak a jövőben is nagy szerepe lesz Lengyelország sorsának alakításában, bár a lengyel pápa halálával a befolyása csökkent. A püspöki kar megosztott. A többség ugyan – írja a Süddeutsche Zeitung – változatlanul a nemzeti hagyományok megőrzését helyezi előtérbe, ám többen gondolják, hogy ez összeegyeztethető egy toleráns társadalom kialakításának támogatásával. Ez utóbbi irányzatot látszik támogatni a Vatikán is, hiszen a Radio Maryját figyelmeztető levele egy nyíltan antiszemita, nacionalista, militánsan klerikális intézménynek szólt.
Blokádpolitika
Más kérdés, hogy milyen következményei lesznek Brüsszelben annak, ha Varsó valóra váltja integrációellenes kijelentéseit. Ártani rövid távon tud. Blokádpolitikával megnehezítheti a döntéseket. Ezzel egyidejűleg azonban egyrészt elszigetelődik, másrészt megvonja magától a költségvetés elosztása befolyásolásának lehetőségét. Márpedig EU-támogatás nélkül megvalósíthatatlanok a Kaczynski ikrek Lengyelországot rendbe tevő tervei is.
