Forrás: Magyar Hírlap

„Nem lehetünk elnézők az újnácikkal szemben, le kell leszámolni velük”

Leszámol az újfasisztákkal a német szövetségi kormány, és azt is megígérte, hogy a futball-világbajnokság minden látogatójának biztonságát garantálja.

Wolfgang Schäuble ismertette a német alkotmányvédők friss jelentését, mely szerint 2005-ben az előző évhez képest 23 százalékkal, szám szerint 25 360-ra nőtt a szélsőjobboldal által politikai okokból elkövetett bűncselekmények száma. „Nem lehetünk elnézők az újnácikkal szemben, le kell leszámolni velük” – mondta a belügyminiszter, hozzátéve, hogy a futball vb ideje alatt is garantálni fogják a más vallásúak, bőrszínűek és származásúak biztonságát.

A szövetségi belügyminiszter nyilatkozatának nemcsak a most megjelent adatok, hanem az is aktualitást ad, hogy Berlinben szélsőjobboldaliak a nyílt utcán megtámadták Giyasettin Sayant, a Baloldali Párt migrációs kérdésekért felelős kurd származású politikusát. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az eset után több német politikus úgy nyilatkozott, hogy csak Kelet-Németországban van újfasiszta veszély, és – ahogy egy volt kormányszóvivő nyilatkozott – értesíteni kellene a világbajnokságra látogató külföldieket arról, hogy némely keleti kerületekbe inkább ne is látogassanak el.

A német rendőrszakszervezet eközben jogosítványokat követel a rendőrségnek, hogy saját belátása szerint léphessen fel a stadionok környékén vagy a lelátókon az újfasisztákkal szemben. Az NPD nevű szélsőjobboldali párt pedig jelezte, hogy tagjai rokonszenvtüntetésekre készülnek az iráni válogatott mellett, így mutatják ki szolidaritásukat Ahmedinedzsad iráni államfővel, aki kétségbe vonja a holokausztot.

Kertész Éva, Berlin

Comments are closed.