Az izraeli hadsereg elfogta a Hamász katonai szárnyának ciszjordániai vezetőjét kedden Ramallahban. Ibrahim Hammadot több öngyilkos merénylet megszervezésével, köztük több jeruzsálemi kávéház elleni, 2001 óta legalább 55 halálos áldozatot követelő támadássorozattal vádolják.
Az izraeli hadsereg a palesztin elnök, Mahmud Abbász házától mindössze 200 méterre található épületben fogta el a 41 éves radikális vezetőt. A katonák körbevették a házat, tüzet nyitottak és megadásra kényszerítették a Hamász-vezetőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy újabb támadásokat akart intézni a zsidó állam ellen. Izrael már nyolc éve üldözi Hammadot, akinek eddig folyamatos mozgással sikerült elkerülnie, hogy elfogják. (FH)

