BRUHÁCS KINGA
(F)osztogatás
Kádár Gábor-Vági Zoltán: Hullarablás. A magyar zsidók gazdasági megsemmisítése. Hannah Arendt Egyesület-Jaffa Kiadó, Budapest, 2006. 432 oldal, 2940 Ft
A szerzőpáros tavaly ősszel napvilágot látott könyve több mint hatéves hazai és külföldi kutatómunkájuk – részleteiben korábban már publikált – összefoglalója. A magyarországi holokauszt evolúcióját és sajátosságait is bemutató kötet a legátfogóbb részletességgel a népirtás gazdasági-pénzügyi vonatkozásait tárja fel.
Kádár és Vági széles forrásbázisú szintézisükben figyelemre méltó alapossággal követik nyomon a teljes nemzeti vagyon 20-25 százalékát birtokló hazai zsidóság európai viszonylatban is egyedülálló haszonnal kecsegtető kifosztását. A magyarországi helyzetnek és gyakorlatnak a más európai államokban történtekkel való összehasonlításával térben helyezik el, a dualizmus korig visszanyúló történeti előzmények és az 1945 utáni fosztogatások vázlatos áttekintésével pedig időben is összefüggéseibe ágyazzák az 1938-tól a zsidótörvények végrehajtása, 1944-től pedig a gettósítás és a deportálás során lejátszódó gazdasági kisemmizés folyamatát. Egyszersmind hangsúlyozzák: míg a Lakatos-kormány idején a tömeges népirtás leállt, a gazdasági megsemmisítés kisebb módosításokkal, ám racionalizált és gyorsított formában gőzerővel tovább folyt. A nyilasok pedig november 3-án – egyetlen rendelettel államosítva a teljes zsidó vagyont – megvalósították a totális árjásítást.
A történész duó precíz tárgyilagossággal elemzi a deportáltak által hátrahagyott vagyontömeg ellenőrzésének és kezelésének kaotikus jogi hátterét. Ezt kisebb részben a hatásköri átfedésekre, nagyobb részben az egységes kormányzati koncepció, az átfogó jogszabályi rendezés hiányára, illetve az intézményi háttér (a közigazgatási, rendvédelmi és pénzügyigazgatási szervek) túlterheltségére vezetik vissza. Rámutatnak arra is, hogy a gazdasági és szociálpolitikai szempontból előnyösnek tűnő zsidótlanítás végrehajtása más szempontból kontraproduktívnak bizonyult. A több százezer zsidó munkavállaló kiesése komoly zavarokat okozott a gazdasági és a közellátási struktúrában (főképp az orvoshiánnyal küszködő közegészségügyben).
Különös figyelmet szenteltek a zsidó vagyonokat leltárazó és felbecslő hivatalos bizottságok tagjai által végrehajtott tömeges fosztogatásoknak és lopásoknak, illetve a kegyetlenkedéseknek kiszolgáltatott zsidókkal szemben a rendvédelmi szervek tagjai által alkalmazott kíméletlen módszerek (testüregi motozás, vallatás és kínzás) bemutatásának. A végrehajtás hűvös precizitását, embertelenségét és cinizmusát alátámasztandó utalnak arra, hogy a lakóhelyükről már elhurcolt zsidókra is kiterjesztették a hátrahagyott javaikra vonatkozó bejelentési kötelezettséget. A halálba indulókat kötelezték fennálló adótartozásaik rendezésére. Az önfinanszírozó népirtás koncepciója keretében pedig az áldozatokkal fizettették meg gettósításuk és deportálásuk költségeit is.
Részletesen tárgyalják a jelentős állás- és egzisztenciatömegnek a keresztények közötti újraelosztása során tapasztalható zűrzavart, valamint a lakosság bizonyos csoportjai, a csendőrség és a honvédség közötti rivalizálást. Taglalják a – főképp a Weiss Manfréd-konglomerátum megszerzése kapcsán kiéleződő – magyar-német ellentétet, illetve a német külügyi és az SS-lobbi közötti konfliktusokat is.
A megszállók szisztematikus, nagyüzemi méretű, részben államilag szervezett, részben privát fosztogatásainak szentelt fejezetben pontosítják és korrigálják, helyenként vitatják is neves német kollégáik, Christian Gerlach és Götz Aly kutatási eredményeit és koncepcióját. Meggyőzően támasztják alá: a Waffen-SS, a Wehrmacht, az SD, a Gestapo s Eichmann Sondereinsatzkommandójának az egész országra kiterjedő önkényes rekvirálásai és tömeges rablásai, továbbá a Weiss Manfréd-konszernt megszerző Kurt Becher a felsoroltaknál nagyságrendekkel jelentősebb akciói, illetve az 1944 őszétől kezdődő kiürítés során az országból kihurcolt több tízezer tonna zsidó vagyon összességében nem tekinthető marginálisnak. A németek vittek ki az országból több tonnányi olyan zsidó kegytárgyat is, amelyeket jogilag még a nyilasok által hozott, államosító rendelet értelmében sem lehetett volna elkobozni.
Kádár és Vági átfogó elemzése arra is kitér, hogy a külföldre hurcolt zsidó javak eltulajdonításában az amerikaiak, a britek, az oroszok és a franciák is kivették részüket. Az itthon maradottak javaiban a Vörös Hadsereg, később pedig a kommunista diktatúra is osztozott. Államosították a kereskedelmi és az ipari vállalkozói szektorban 1945 után is számottevő pozíciókkal bíró, túlélő zsidóság megmaradt vagyonát. Elszabotálták kártalanításukat, s elsikkasztották még a külföldi jóvátételi és kárpótlási pénzek egy részét is.
Könyvük vezérfonala, hogy a példátlan méretű fosztogatás fő mozgatója a kollaboráns magyar kormány volt. Az évtizedek óta széles körben követelt gazdasági őrségváltás végrehajtásától nemcsak az államháztartási hiány befoltozását, valamint a gettósítás és a deportálás költségeinek fedezését, hanem a tervezett szociális reformok, és – a végül csak következetlenül és töredékesen megvalósított újraelosztás révén – társadalmi támogatottságának növekedését is remélte.
A magyar zsidóság megsemmisítésének hátterét és motivációit is feltérképező munka kétséget kizáróan bizonyítja: jóllehet az összlakosság túlnyomó többsége nem vett tevőlegesen részt a zsidók bántalmazásában, a lakosság többségének az üldözéssel szembeni passzivitása nem kis részben arra vezethető vissza, hogy érdekeltté tették az üldözöttek gazdasági kisemmizésében. Az önkényes lakásfoglalások, a helyenként kollektív szabadrablásba torkolló lakossági fosztogatások mellett a zsidó konkurencia eltűnését kihasználó állampolgárok higgadt érvelésű feljelentő leveleinek, lakásigényléseinek, s a koncon marakodók panaszleveleinek özöne is megvilágítja, hogy a rablás tömeges és tevékeny résztvevőit érdekeltté tették az eredeti tulajdonosok vissza nem térésében. A kollektív hullarablás haszonélvezőiként ezáltal váltak tettestársakká elhurcolt és meggyilkolt honfitársaik végleges eltávolításában.
Kádár és Vági gazdagon jegyzetelt, alapos irodalomjegyzékkel, pontos név- és tárgymutatóval ellátott munkája friss szemléletű, gondosan szerkesztett és esztétikus kivitelezésű kötet. Formailag is csak a feltehetően terjedelmi okok miatt választott, ám az olvasást megnehezítő betűméret róható fel.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 20. szám
