A cannes-i díszbemutatón kifütyülték a hatalmas sajtókampánnyal meghirdetett filmet, A Da Vinci-kódot. A közönség pedig helyenként nevetett a megdöbbentő leleplezésnek szánt drámai jeleneteken. A France Info francia hírrádiónak nyilatkozó külföldi újságírók szerint a film „Rejtélyesnek akar tűnni, de egy nagy semmi az egész”. Más kritikusok ennél is rosszabb véleménnyel voltak: „A film nagyon hű a regényhez, de már a regény is egy nagy hülyeség volt, a film még annál is rosszabb. Ráadásul két és fél óra” – állapították meg a vetítés után. A negyvennégy nyelvre lefordított bestseller alaptétele, hogy a Louvre meggyilkolt muzeológusa által hagyott jeleket és szimbólumokat megfejtve kiderül, hogy Jézus Krisztusnak volt családja, de ezt a katolikus egyház kétezer éve próbálja titkolni. A bemutató előtt az ókori kéziratok terén a világ legnagyobb szaktekintélyének számító Vermes Géza oxfordi professzor részletes és megsemmisítő kritikát írt a Da Vinci-kód alapjául szolgáló áltudományos elméletekről a londoni The Times hasábjain.
„A nagy Da Vinci-kód-őrület” címmel megjelent cikkben (The great Da Vinci Code distraction. The Times, 2006. május 6.) Vermes azt állítja, hogy Dan Brown 40 millió példányban eladott könyve óta elszaporodtak a bibliai „leleplezések”, egyre többen akarják újraírni az Újszövetséget. Ha Jézus feleségül vehette Mária Magdolnát, Júdás miért ne lehetne áruló helyett pozitív hős, mint azt a National Geographic által népszerűsített Júdás-evangélium című irat állítja? Pedig Vermes szerint „a történelmi Jézus portréjának rekonstruálásához szükséges legjobb forrás mindig is a rendelkezésünkre állt. Ez az Újszövetség”.
Audrey Tautou
Mondhatnak bármit
„Kezdetben – a kereszténység eredetével kapcsolatos konspirációk körüli médiafelhajtás előtt – volt Dan Brown, aki számos krimi után 2003-ban megírta A Da Vinci-kód című könyvét. Végére járt a sötét rejtélynek, és felfedte, hogy Jézus és Mária Magdolna házasságát kétezer éven át eltitkolta egy, az egyházon belül működő titkos csoport” – így kezdődik a The Times cikke. Az ötlet, miszerint Jézus feleségül vette a Magdolna nevű nőt, nem volt sem új, sem eredeti. Ezt sugallta már Nikos Kazantzakis regénye, a Krisztus utolsó megkísértése is, amelyet Martin Scorsese vitt filmre.
Még ennél is bizarrabb történetet írt meg Barbara Thiering Jézus, az ember című 1992-es könyvében, amely a holt-tengeri tekercseknek és az evangéliumnak a teljesen önkényes értelmezése. Eszerint Jézus két fiút és egy leányt nemz Mária Magdolnának, mielőtt elválik tőle, és vigaszra lel egy Lydia nevű püspöknőnél, akitől szintén születik egy lánya. „Valójában azonban nincs egyetlen ókori forrás sem, amelyből akár házasságon belüli, akár házasságon kívüli szexuális kapcsolatra lehetne következtetni Jézus és Mária Magdolna között” – szögezi le Vermes.
Michael Baigent és Richard Leigh
A Szent vér, és a szent Grál című 1982-es bestsellerében ismét feldolgozták a Magdolna-teóriát. Sztorijuk ismerős elemekre épít, amikor Jézust és Mária Magdolnát házaspárként mutatja be. Az újdonság az, hogy a szerzők azt állítják, Jézus nem halt meg a kereszten. Poncius Pilátus hallgatólagos beleegyezésével élve vették le a keresztről, felépült, és Mária Magdolna társaságában boldogan élt, ha nem is mindörökké, de legalább az első század közepéig.
Jean Reno
Baigent és Leigh idén tavasszal plágium-pert indítottak A Da Vinci-kód írója, Dan Brown ellen, amit egy londoni bíróság elutasított, ám nem vette el a szerzők kedvét, hogy „rendet teremtsenek” az Újszövetség körül, és meglovagolják A Da Vinci-kód filmváltozata körül felcsapó médiahullámot. Michael Baigent május elején piacra került legújabb könyve a Jézus-iratok, avagy a történelem legnagyobb titkának leleplezése címet viseli. Nézete szerint Jézus túlélte a nagypénteket, és tizenöt-húsz évig élt még boldog házasságban Egyiptomban. Baigent azt állítja, hogy egy neve elhallgatását kérő műkincskereskedő megmutatott neki két levelet, amelyeket állítólag maga Jézus írt a zsidó főpapi tanácsnak. Baigent nem jártas az ókori nyelvekben, ezért informátora fordította le neki az iratokat, miszerint „Izrael gyermekei Messiása” biztosítja a jeruzsálemi Szanhedrin tagjait arról, hogy ő nem isten. Vermes szerint „ez az állítás ellentmond az Újszövetségben leírt történet azon aspektusának, amelyben minden ókori forrás és modern történész egyetért. Mert bárki bármit gondolhat Krisztus születéséről, a csodákról és a feltámadásról, abban biztosak lehetünk, hogy valóban keresztre feszítve halt meg.”
Az oxfordi ókortörténész emlékeztet arra, hogy Baigent ötlete a kereszttel kapcsolatban semmivel sem eredetibb, mint Mária Magdolna története. Negyven éve Hugh Schonfield brit valláskritikus állt elő A húsvéti összeesküvés című könyvében azzal az elképzeléssel, miszerint Jeruzsálemben Jézus követői egy imitált keresztre feszítést rendeztek meg, hogy igazolják a messiásra vonatkozó ószövetségi jövendöléseket. Vermes úgy véli, hogy még ez a fikció sem eredeti: a Koránnak szintén létezik olyan értelmezése, amely elutasítja azt a tényt, hogy Jézus a kereszten halt meg. Az iszlám Ahmadijja szekta szerint Jézus elhagyta a Szentföldet, Indiába ment, és ott, Kasmírban halt meg.
Az Újszövetséget revízió alá vevő elméletek további elágazását a Júdás evangéliuma körüli vita jelenti, amelyet virágvasárnapon a National Geographic tévécsatorna népszerűsített egy kétórás műsor formájában öt kontinensen. Vermes idézett cikkében úgy véli, hogy „e jelentősnek nem nevezhető második századi szöveg szerint Júdás nem elárulja Jézust, hanem parancsnak engedelmeskedve szolgáltatja ki őt a főpapoknak”.
Tom Hanks
Történelem, hamisítás
Mennyire komolyan fenyegetik a Jézusról kialakult képet ezek a „leleplezések”? – teszi fel a kérdést a The Times szakértője. Vermes szerint A Da Vinci-kód regény, ezért szerzője fikcióként azt írhatna le, amit akar, viszont a könyvben azt állítja, hogy mindennek valóságos alapja van. A Jézus-iratok esetében szintén tényszerűnek feltüntetett történelemhamisításról van szó.
A Jézus életével kapcsolatos koholmányok közül a legkárosabbnak Vermes mégis a Júdás evangéliumát tartja, amely mint írja, „se nem fikció, se nem tény,” hanem egy ókori dokumentum, amely a Jézus utáni 2. században keletkezett.
A görög (platóni)-keresztény spekuláció tipikus terméke a Júdás-evangélium. A pogányok, zsidók és keresztények között virágzott a gnoszticizmus. A gnosztikusok szerint csak a szellem volt jó. Az anyag, mint a test is, eredendően gonosz, az alsóbbrendű teremtőtől, a demiurgosztól származik, akit a gnoszticizmus keresztény ágazata az Ószövetség Istenével azonosított – a menny és a föld teremtőjével. A Legfelsőbb Lény, akit Jézus képviselt, és akit a gnosztikusok szerint Júdás is tisztelt, nem Krisztus áldozatán keresztül adja az üdvösséget – mivel így a teste is szerepet játszana a megváltásban -, hanem egy misztikus megvilágosodáson, a gnózison keresztül. Júdás úgy segítette elő a megváltásnak ezt a folyamatát, hogy segítségére volt a zsidó hatóságoknak Jézus letartóztatásában, és megszabadította magát saját teste börtönéből.
A gnosztikusok egyoldalú nézőpontjából a gyilkos Káin, Szodoma és Gomorra züllött lakói, és mindenekfelett Júdás voltak az igaz emberek, miközben a többi tizenegy apostol és az Ószövetség szent emberei a bűnt szolgálták. Mindezt megértve nyilvánvalóvá válik, hogy a Júdásról alkotott 2. századi hellénisztikus-gnosztikus kép semmivel sem segíti elő annak az 1. század eleji zsidó realitásnak a megértését, amelyben Jézus és Júdás élt. Így Júdás evangéliuma gazdagítja a gnoszticizmusról való ismereteinket, de Jézus életének tanulmányozásában irreleváns.”
Mi lehet mégis az oka annak, hogy egy átlagos színvonalon megírt detektívregény, egy ellenőrizhetetlen „dokumentum” történet és egy másodrendű, ezernyolcszáz éves kopt filozófiai-teológiai spekuláció médiaszenzációvá válhatott a kifinomult 21. században? Vermes szerint mivel a nyugati világ lakóinak jelentős része már nem áll a hagyományos vallás közvetlen befolyása alatt, egyre több ember – köztük több neves gondolkodó – igyekezett az elmúlt kétszáz évben megkérdőjelezni a történelmi Jézus személyiségét. „Nem meglepő tehát, hogy a 19. század óta minden egyes új régészeti felfedezést – akár valódi, akár, mint mostanában, a médiának köszönhetően, fiktív – rég keresett, a rejtélyeket megoldó kulcsként üdvözöl a nagyközönség. A meghaló és feltámadó istenről szóló mezopotámiai agyagtáblák, a perzsa megváltó isten, Mitrász kultusza, a keleti és hellén megváltás mítoszok az újszövetség kori Római Birodalomban és a 2. század közepén fellelt holt-tengeri tekercsek mind az igazsághoz vezető, rég várt megoldás illúzióját hozták.
Minden egyes régészeti lelet tanított nekünk valami újat, de a történelmi Jézus portréjának rekonstruálásához szükséges legjobb forrás mindig is a rendelkezésünkre állt. Ez az Újszövetség – feltéve, hogy az értelmezéskor azt igyekszünk felfedezni, mit akartak üzenni az eredeti szerzők az eredeti olvasóknak.”
(Vermes Géza a Zsidó Tanulmányok professzor emeritusa Oxfordban. A teljes holt-tengeri tekercsek angol nyelven és a Jézus hiteles evangéliuma című könyveit a Penguin Kiadó jelentette meg. A cikkrészleteket fordította: Lukács Ibolya Anna.)
