Rév Lívia köszöntése
Zene
A Franciaországban élő, világszerte elismert magyar zongoraművésznőt, Rév Líviát köszöntik vasárnap este hét órakor – a Hangoló koncertsorozat keretében – a Bálint Zsidó Közösségi Házban. A koncerten közreműködnek Rév Lívia magyarországi tanítványai – Borbély László, Érdi Tamás, Falvai Katalin, Füzi Nóra, Győri Noémi, Ha Neul Bit, Marczi Mariann és Polgár Éva -, akik az elmúlt években Párizsban vagy Budapesten a művésznő mesterkurzusain vettek részt. A műsorban César Franck, Bartók Béla, Liszt Ferenc, Maurice Ravel és Dohnányi Ernő zongora- és kamaradarabjai hangzanak el, előtte a pódiumbeszélgetést Mácsai János vezeti. A kitűnő fizikai és szellemi kondícióban lévő, 1925 óta szinte megszakítás nélkül koncertező művésznőt a héten már egy másik hangversenyen is köszöntötték: szerda este a Zeneakadémia nagytermében négy zongoraművész (Julia Steinbach, Mali Emese, Simon Izabella és Várjon Dénes), valamint a Keller András vezényelte Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok léptek színpadra, az ünnepelt Mozart d-moll zongoraversenyét játszotta velük. A koncerten Benedek András, a kulturális tárca közigazgatási államtitkára Pro Cultura Hungarica díjat adományozott Rév Líviának.
Az 1916-os születésű Rév Lívia csodagyerekként tűnt fel a magyar zeneéletben, akárcsak a nála alig idősebb Fischer Annie, akihez sok évtizedes barátság fűzte. A Zeneakadémián Varró Margit, Máthé Klára, Weiner Leó és Székely Arnold tanította, majd a diploma megszerzése (1938) után Európa-szerte koncertezett. 1946-ban hagyta el az országot. Ekkor indult világkarrierje, amelyet számos vezető szimfonikus zenekarral és karmesterrel való együttműködés, felvételek egész sora fémjelez. Itthon évtizedekig nem koncertezett, de a kilencvenes évek óta gyakrabban jön haza, és mesterkurzusokat tart. Két éve az MTA dísztermében Schubert-kamaraesten játszott, tavaly pedig hatalmas sikerű szólóestet adott Debussy kompozícióiból a Művészetek Palotájában.
Rév Lívia köszöntése kilencvenedik születésnapja alkalmából
Bálint ház (Bp. VI., Révay u. 16.)
Vasárnap – 1900
Retkes Attila

