Túlzás lenne azt mondani, hogy egy nappal (pénteken) a 37. sakkolimpia megnyitója előtt Torino a sakk lázában égne. Az Olimpiai Faluban csak lézengenek az érkező csapatok. A magyar válogatott számára sikerül az elhelyezésben a maximumot kiharcolni. Az Olimpiai Falu házai élénk színekben pompáznak, a talán túlságosan is tágas apartmanok felszerelése finom kifejezéssel fapados. A magyar csapat este érkezett meg repülővel Milánóba, s autóbusz szállította tovább. A híres „Ovális Csarnokban”, a sakkolimpia helyszínén még nagy a sürgés-forgás, a vasúti síneket átszelő, megdöbbentő tervezésű gyaloghídon lehet a csarnokhoz eljutni, jó félórás sétával. A sakkolimpia holland főbírója, Geurt Gijssen, aki nagy elismeréssel nyugtázza, hogy a sakkozók ilyen jó körülmények között még sohasem játszottak. Kérdésemre, hogy mit szól a szálláshoz, szerényen megjegyzi, hogy ő a Meridien Hotelben lakik…
A férfiak mezőnyében változás a rajlistán, hogy némi bizonytalanság után mégis játszik az azeri válogatott Tejmur Radzsabov vezetésével, sőt rebesgetik, hogy a hajrában Veszelin Topalov is erősíti a bolgár csapatot. Lékó Pétert és Polgár Juditot nélkülöző válogatottunkat a 15. helyre rangsorolták. Az orosz csapat nagy fölénnyel előzi meg India, Örményország és Ukrajna együttesét. Az olimpiai aranyérem visszaszerzésének célját zászlajára tűző csapatban Vlagyimir Kramnyik az éltáblás, aki tíz év után szerepel ismét a sakkolimpián. Háromszoros olimpiai bajnok, 1992-ben, Manilában debütált, majd Moszkvában és Jerevánban végzett elsőként. A szombat esti megnyitót követő csapatkapitányi értekezleten derül csak ki, hogy válogatottunk milyen színelosztásban kezdi a 13 fordulós, svájci rendszerű versenyt. A hosszú évek alatt már megtanultuk a rendszer minden hibáját, a párosításból fakadó minden nehézséget. A befejező fordulókban csodát lehet művelni, vagy egy váratlan vereséggel sok-sok helyezést lehet rontani.
A résztvevők között a legmagasabb Élő-pontos az indai exvilágbajnok, Viswanathan Anand 2803-cal. A további sorrend: Aronyian (örmény, 2756), Szvidler (orosz, 2743), Morozevics (orosz, 2730), Kramnyik (orosz, 2729), Gelfand (izraeli, 2727), Adams (angol, 2720), Griscsuk (orosz, 2719), Radzsabov (azeri, 2717), Bacrot (francia, 2708), Akopjan (örmény, 2706), Barejev (örmény, 2701), Shirov (spanyol, 2699), Nisipeanu román, 2695). Válogatottunk éltáblása, Almási Zoltán 2657 ponttal a 35. hely környékén található.
A női sakkolimpián toronymagas esélyes az orosz válogatott, de a korábbi viadalokon is azt láttuk, hogy az orosz lányok a kritikus állásokban riválisaiknál többet hibáztak, mind a négy nagymesternő hajlamos az időzavarra. Kellemes változás, hogy női válogatottunk már a negyedik a rajtlistán, csak az ukránok és a grúzok előzik meg nagymesternőinket.
Az Élő-pontszámok sorrendjében a legjobbak: Koneru (indiai, 2548), Kosztenjuk (orosz, 2540), Cramling (svéd, 2520), Sztefanova (2502), Koszinceva,T (orosz, 2489), Hoang Thanh Trang (magyar, 2487), Zsu Csen (katari, 2483).
Verőci Zsuzsa (Torino)

