Egész napos programokkal várják az érdeklődőket május 21-én, vasárnap a hazai zsidó közösségek Izrael állam függetlenségének 58. évfordulója alkalmából. A gyerekprogramok mellett táncház, drámajáték, és koncertek is lesznek.
A rendezvény délután egytől egészen éjfélig tart. A délután folyamán bábszínház, kézműves foglalkozás, sportjátékok, táncház és drámajáték várja a kicsiket és nagyokat, de a zsidó szervezetek is bemutatkoznak a közönségnek. Lesz véradás, és fotókiállítás, este hattól pedig kerekasztal-beszélgetést, illetve héber nyelvű előadás is. Hét után a koncerteké a főszerep; háromnegyed nyolctól Subb Bass Monster, fél tízkor a Multicolor lép fel, a kettő között pedig Izrael jelenleg legnépszerűbb zenekara lép színpadra, először Magyarországon – áll a szervezők közleményében. (FH)

