A januári választások után – melyeket az iszlamista Hamász nyert meg – kettős hatalom jött létre Palesztinában. A kormány Hamász-tagokból áll, a Palesztin Hatóság elnöki tisztségét viszont a világi-nacionalista Fatah vezetője, Mahmúd Abbász tölti be. A két erő között hatalmi harc dúl, amely időnként felidézi a polgárháború veszélyét.
A Fatah és a Hamász május első felében jutott legközelebb egy palesztin polgárháború kirobbantásához: a szembenálló fegyveresek túszokat szedtek a másik fél soraiból, tűzpárbajokra került sor, több ember meghalt. A Hamaszosok rátámadtak két, általuk megölt Fatah-tag temetési menetére, pokolgépet hajítva a gyászolókra és tüzet nyitva rájuk. Azok persze visszalőttek. Az összecsapásoknak legkevesebb három halottja és 25 sebesültje volt.
Végül – talán az utolsó pillanatban – mégis csak sikerült elejét venni a polgárháborúnak. Mint Iszmáil Haníje, a hamász-párti miniszterelnök május 10-én bejelentette, a két szervezet megállapodott az egymás elleni fegyveres erőszak beszüntetésében és abban, hogy – kétségtelenül meglévő – ellentéteiket civilizált módon rendezik.
Alighanem rossz kérdés lenne azt firtatni, hogyan fajulhattak idáig a dolgok. Mert tulajdonképpen nem az a meglepő, hogy majdnem polgárháború robbant ki, hanem inkább az, hogy ezt a veszélyt eddig minden alkalommal sikerült elhárítani. Hiszen az iszlamisták és a nacionalista-világi erők az egész arab-muzulmán világban fegyveres erőszakkal vívják meg harcukat: az előbbiek terrorista merényletekkel, az utóbbiak pedig a rendőrállam módszereivel, ahogy ezt Egyiptomban, Algériában, Jordániában és a térség nem egy más országában láthatjuk. Palesztinában ráadásul az is kedvez a nyílt polgárháború kirobbanásának, hogy ott a világi-nacionalista erők nincsenek olyan hatalmi fölényben, mint az említett arab országokban. A kormányon lévő Hamász állítólag katonailag is erősebb az elnököt adó Fatahnál, arról nem is szólva, hogy sokkal népszerűbb világi vetélytársánál – ahogy azt egyébként a januári parlamenti választás eredménye is mutatta.
Hogy akkor miért nem tört ki máris a polgárháború? Nyilvánvalóan az Izraellel való szembenállás, a megszállás körülményei miatt. Ezek közepette ugyanis minden palesztin szervezet automatikusan elveszítené népszerűségét, sőt, „nemzetrontó erővé” avanzsálna, ha polgárháborút robbantana ki. A palesztinok, akik Izraellel való konfliktusukra többnyire irracionálisan reagáltak, belharcaik ügyében egyelőre érettebbnek látszanak, mint például az irakiak, akik a külföldi megszállás körülményei között is képesnek tűnnek egy polgárháborúra.
Ennek veszélye persze Palesztinában sem hárult el végleg – ahogy az a napi hírekből is kiderül. (A Hamász katonai szárnyának egyik tagját tegnap lőtték agyon egy gázai menekülttáborban, és tegnapelőtt is sor került ugyanott egy hasonló incidensre, szintén halálos áldozattal.) Erre a helyzetre reagált szinte kétségbe esetten Haled Mesal, a Hamász Damszkuszban élő keményvonalas vezetője, egyesülésre és az Izrael elleni közös harcra ösztönözve a két szembenálló palesztin szervezetet. Ahogy fogalmazott, a Hamásznak fel kellene sorakoznia a Fatah mellé egy közös platform – „Palesztina felszabadítása, Izrael el nem ismerése, a szent háború és az ellenállás” – jegyében. Ilyen nyilatkozatokat olvasván az emberben önkéntelenül is felötlik: mi lenne a palesztinok közötti békével a zsidó állam nélkül?
Akárhogy is, egyelőre nincs polgárháború. (Kitörése egyébként – minden ellenkező híresztelés dacára – Izraelnek sem állna érdekében, hiszen a zsidó állam csak úgy élhet békében, ha egyezségre jut a palesztinokkal. Ahhoz azonban olyan tárgyalópartnerre van szüksége, aki minden palesztin nevében beszél és akinek teljhataloma van egy elért megállapodás végrehajtására. Polgárháborús körülmények között az ilyesmi elképzelhetetlen.)
Ciszjordániában és Gázában a helyzet mindazonáltal katasztrófális – nem utolsósorban a kettős hatalom (Hamaszos kormány kontra Fatahos elnök) miatt, amely magától értetődően bénultsággal jár. A fő ok persze az, hogy a világ nem hajlandó segélyezni azt a palesztin kormányt, amelyet a terrorista szervezetként elkönyvelt Hamász irányít. Nincs pénz a 165 ezer közalkalmazott – köztük a fegyveres erők tagjainak – fizetésére, sőt, a benzin- és gázellátás összeomlását is csak az akadályozta meg, hogy Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság és egyben a Fatah elnöke a fejlesztési alapok terhére az utolsó pillanatban kifizette az izraeli szolgáltatót.
A palesztinok – és ebben nincs nagy különbség a Hamász és a Fatah hívei között – szemrehányóan úgy magyarázzák az anyagi problémák kiéleződését, hogy a Nyugat és Izrael úgymond bünteti őket, mert éltek demokratikus jogukkal és a januári választásokon többségükben a Hamászra szavaztak. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A világ nem a palesztinokat akarja büntetni – ezt az is bizonyítja, hogy az iszlamista szervezet kikerülésével folytatja és a jövőben is folytatni kívánja segélyezésüket.
Ennek megfelelően a közel-keleti rendezésben közvetítő „kvartett – az Egyesült Államok, Oroszország, az ENSZ és az Európai Unió – május 9-én azzal bízta meg az EU-t, hogy hozzon létre egy olyan ideiglenes mechanizmust, melynek segítségével a Hamász-vezette kormányt kikerülve közvetlenül lehet pénzt juttatni a palesztinoknak. A baj az, hogy a mechanizmus csupán júniusra áll fel, addig pedig a gázai és a ciszjordániai lakosság katasztrófális helyzete tovább romolhat. Az arab és más muzulmán országok is küldenének valamennyi pénzt – mégpedig a Hamász vezette kormánynak – ám bankjaik azt nem merik átutalni, mivel tartanak az amerikai megtorló intézkedésektől. Washington ugyanis mindenkit retorzióval fenyeget, aki kapcsolatba lép a szélsőséges szervezettel. A gazdag arab országoknak persze módjuk lenne a palesztinok fokozottabb támogatására – különösen most, a szupermagas olajárak időszakában – ám ezt nem igazán teszik. Ami nem vet különösebben jó fényt az arab szolidaritásra.
A Nyugat és Izrael azért bojkottálják a Hamászt, mert az nem hajlandó lemondani a terrorról, nem ismeri el a zsidó állam jogát a létezésre és nem fogadja el a Palesztin Hatóság által korábban kötött szerződéseket. A terrorról való lemondás követelése elvi jellegű, mivel a Hamász – amely korábban különösen sok és kegyetlen merényletet követett el izraeli civilek ellen – immár mintegy másfél éve tartózkodik az ilyenektől. Véglegesen azonban nem hajlandó lemondani róluk, ahogy nem hajlandó engedni a másik két követelést illetően sem. Nehezen is tehetné, hiszen egész ideológiáját arra építette fel, hogy nem hagy fel az erőszakkal mindaddig, amíg a zsidó állam létezik. Ilyen értelemben indoktrinálta híveit, ezen elvnek megfelelően küldte a halálba az öngyilkos merénylőket. A rá nehezedő nyugati és izraeli nyomás feltehetően csak népszerűbbé teszi a palesztinok körében, ám ha hirtelen megváltoztatná politikáját, azzal nem igen tudna elszámolni hívei – például az öngyilkos merénylők hozzátartozói – előtt. Valamikor persze – a talán nem is olyan távoli jövőben – feltehetően mégis csak rákényszerül egy ilyen fordulatra.
Ezt vetítette előre néhány Hamaszos és Fatahos vezető nemrég közzétett javaslattervezete. A tervezet nem akárhol született: az izraeli Chadarim város börtönében, ahol több más palesztin mellett büntetését tölti Marvan Barguti, a Fatah legnépszerűbb politikusa (egy időben Jasszer Arafat utódjának tekintették) és Abdelhálek Natse Hamász vezető. A közösen elkészített, majd Abbász elnöknek eljuttatott dokumentum palesztin állam létrehozására szólít fel az 1967-ben megszállt összes területen, ami gyakorlatilag Izrael állam elismerését jelenti annak nemzetközileg elismert határai között. A tervezet szerint az ellenállást az 1967-ben megszállt területekre kellene összpontosítaniuk, ami lemondásként értelmezhető az izraeli területen történő terrorakciókról. A dokumentum összeállítói felhatalmaznák Abbász elnököt arra, hogy „az arab legitimitáson alapuló” tárgyalásokat folytasson Izraellel, ami talán arra mutat, hogy készek lennének elfogadni a két, egymás mellett létező állam elvét. A Fatah már több mint másfél évtizede ehhez hasonló álláspontot vall, Hamász-vezetők tollából azonban mindez újdonságnak számít. Árnyalja a dolgot persze, hogy ezek a Hamász-vezetők izraeli börtönben tették engedményeiket, és hogy szabadlábon lévő kollégáik – különösen a biztonságos damaszkuszi emigrációban élők – még messze nem jutottak ezek elfogadásáig.
A Hamász megkerülése s ugyanakkor a palesztinok segélyezésének folytatása megfelelő megoldásnak tűnhet a Nyugat és Izrael számára, de a kérdés szakértői szerint a dolog problémákat is felvet. Bár nincs polgárháború, a politikai harc teljes erővel zajlik a Fatah és a Hamász között. Ha a világ egyoldalúan a Fatah mellé áll – mert a Hamász bojkottja gyakorlatilag ezt jelenti – az feltehetően csak fokozza az iszlamista szervezet hazai népszerűségét. És ha a bojkott végül is térdre kényszerítené a Hamász vezette kormányt, akkor előállhatna egy olyan helyzet, melyben a szervezetnek úgymond „nem lenne más választása”, mint visszatérni a terrorhoz. Az pedig nem lenne érdeke sem a világnak, sem a palesztinoknak, a legkevésbé pedig Izraelnek.
Ez a veszély egyébként a Hamász-kormány bukása nélkül is fennáll. Ha e kormány a Nyugattól nem kap több pénzt és Izrael sem utalja át neki a palesztin áruk után járó vámokat és illetékeket, akkor kénytelen lesz erőfeszítéseket tenni az arab-muzulmán politikusok meggyőzésére annak érdekében, hogy azok pótolják a kieső forrásokat. Ha sikerrel jár, akkor a Nyugat és Izrael elesik egy olyan emeltyűtől, mellyel mindezidáig befolyásolni tudja a palesztin szándékokat. A békefolyamat szempontjából ez különösen akkor lenne végzetes, ha a kieső pénzeket legnagyobbrészt Irán pótolná. Az Iszlám Köztársaságnak vezetőinek ugyanis elemi érdekük a palesztin-izraeli viszály életben tartása. A Hamásszal való kapcsolatfelvétel különösen nehéz politikai-erkölcsi probléma a Nyugat és különösen Izrael számára, hiszen olyan terrorszervezetről van szó, amely a múltban különösen kegyetlen és kártékony volt. Ám időközben sokat változott és változik továbbra is. A politikában sok minden elfogadható, ami a magánéletben elképzelhetetlen lenne.
Kepecs Ferenc
Keretes cikkek
Kapunyitás a Gázai övezet határán
Izrael mindkét irányban megnyitotta szerdán a legnagyobb Gázai övezetbeli kereskedelmi átkelőt. Karnit, a palesztin kereskedelem legfontosabb kapuját a világ felé az új izraeli védelmi miniszter, Amír Perec nyitotta meg ismét a nap folyamán. Az Izrael és a Gáza-övezet közötti átkelőt az év eddig eltelt időszakában többnyire zárva tartották palesztin fegyveresek támadásai miatt. Magukat megnevezni nem kívánó illetékesek szerint Perec döntése változást jelent az izraeli védelmi minisztérium politikájában a palesztinokkal szembeni korlátozások csökkentése irányában. A palesztin gazdaságnak naponta másfél millió dolláros veszteséget okozott a Karni átkelő zárva tartása.
Kepecs Ferenc
