Az Izraeli Legfelsőbb bíróság továbbra is szigorú keretek közé szorítja az izraeli házastárssal rendelkező palesztinok Izraelben éléshez való jogát.
Izraeli védelmi fal: nehéz átjutni…
A törvény még 2002-ben, a palesztin intifáda legkegyetlenebb atrocitásai alatt, biztonsági óvintézkedésből született. A rendelet kimondja, hogy palesztinok izraeli állampolgárságra csak akkor jogosultak, ha izraeli házastársuk van, az alsó korhatár pedig nőknél 25, férfiaknál 35 év. Habár a törvényt civil szervezetek többször próbálták meg módosíttatni, a Legfelsőbb Bíróság vasárnapi döntése alapján a biztonsági helyzet még nem elég megnyugtató ahhoz, hogy enyhíteni lehessen a korlátozásokon.
Iszlám Dzsihád terroristákMintegy ezt bizonyítandó, ugyanaznap az izraeli tengerészet több, mint 400 kg TNT-t talált egy palesztin hajón, nem messze a Gázai övezet partjaitól.
Korábban a hónap folyamán egy parti izraeli járőr felfedezte, hogy egy palesztin hajóból a legénység csomagokat dobál ki a tengerbe, amikről kihalászva kiderült, hogy közel fél tonna robbanóanyagot tartalmaznak.
Emellett vasárnap az izraeli hadsereg letartóztatási akciója során öt palesztin halt meg – köztük az Iszlám Dzsihád egyik vezéralakja. A tűzharc akkor kezdődött, amikor az izraeli katonákat támadás érte a gyanúsított házának körbevétele közben egy Jenin melletti faluban.
A kialakult lövöldözés során halálos találatot kapott Elias as-Ashkar, az Iszlám Dzsihád terrorszervezet vezéralakja, akit felelősnek tartanak a közelmúltban történt netanyai és Tel-Aviv-i öngyilkos merényletekért. Hivatalos források szerint egy hatodik palesztin is meghalt az akciót követő zavargások során.
(Washington Post)

