Forrás: ÉS

RAINER M. JÁNOS

Az ötvenhatos és az állambiztonság

„Egri Gyula” esettanulmánya

Kiről beszélünk?

„Egri Gyula” ügynök nevével először ifj. Antall József 1957-től 1961-ig vezetett operatív (személyi megfigyelési) dossziéjában találkoztam – az iratok jelentős részét „Egri” feltűnően részletes, hosszadalmas, olykor szinte „túlírt” jelentései tették ki. Az alábbiakban egyrészt – a rendelkezésre álló különféle iratok alapján – „Egri Gyula”, a hálózati ember sajátosan hálózati életútjáról lesz szó. Ennek kezdetét, szakaszait és vége(i)t elsődlegesen a hálózatot létrehozó, működtető, „építő” intézmény jelöli ki. „Egri” ezért nem 1930 nyarán, egy dél-magyarországi városban látja meg a napvilágot, mint a fedőnév mögött rejtőző másik, „valóságos” személy. „Születésének” ideje 1957. május 20-a, helye Kistarcsa, pontosabban a kistarcsai internálótábor, ahol Rózsa László rendőrnyomozó százados, a Közbiztonsági Őrizetet Végrehajtó Országos Parancsnokság Politikai Nyomozó Osztályának munkatársa végrehajtja beszervezését.1 Születési körülményei, származása, családi háttere, életpályájának különféle állomásai nem a szokásos dokumentáció (orvosi iratok, anyakönyvi kivonatok, igazolványok, fényképek, önéletrajzok, emlékezések stb.) alapján ismerhető meg, hanem egy különleges irategyüttesből, amelyet az állambiztonsági szervezet rendszeresít erre a célra. Ez az ún. beszervezési (B-) dosszié, amelynek legfontosabb irata a beszervezés aktusáról szól, de ezen túlmenően tartalmazza az aktus előzményeit, illetve a hálózati személyről szóló vagy rá vonatkozó, működése során keletkezett egyéb iratokat, egészen a hálózathoz fűződő kapcsolat megszűnéséig. A B-dosszié felöleli a hálózati ember teljes hálózati életét. Sajnos „Egri Gyula” esetében mindössze e dosszié irattári száma ismeretes.2

A hálózati életút azonban e személyes dokumentumok híján is körvonalazható, a működés során keletkezett iratokból. A hálózati ember megfigyelő „munkájáról” jelentései, „társas életéről” (meglehetősen egyoldalúan) tartójának értékelései szólnak. Az előbbieket maga a halózati ember konstruálta, utóbbiak nagyobbrészt róla szólnak, vagy munkáját és személyiségét helyezik a szervezet (a hálózati társadalom) kontextusába.

Alapjában véve a hálózati iratok e kontextusról, a szervezet működéséről beszélnek. Kevéssé alkalmasak arra, hogy akár a megfigyelő, akár a megfigyelt személyt megismerjük belőlük, holott intenciójuk éppen ez utóbbi volt. Amikor „Egri Gyula” esetében mégis valami ilyesmire vállalkozom, az iratokból (homályosan) kialakuló összképre, illetve a szervezeti kontextust és az állambiztonsági nyelvet helyenként áttörő személyes információ-magokra próbálok építeni. „Egri Gyula” feltehetően soha nem határozta meg saját magát „Egri” fedőnevű ügynökként, még a T-lakásokban lebonyolított találkozók során, a kézírt jelentések alá saját kezűleg írt fedőnév-aláírás pillanatában sem. De jelentésfolyamának egésze és a személyes magok azt mutatják, hogy az ügynöki szerep az ő sajátos esetében szorosan összekapcsolódott identitásának krízisével, s legalábbis egy rövid időre az „Egri” fedőnév takarta személy valóban azonos lett „Egri Gyulával”. Nem ez a krízis okozta, hogy hálózati ember lett, de szerepe volt benne. Nem hálózati szerepe (vagy a hálózati identitás) oldotta meg más életproblémáit, de szerepet játszhatott a megoldásokban – még akkor is, amikor a hálózati életút már régen véget ért. A hálózati életút tanulmányozása tehát nem elegendő – legalább valamelyest láttatni kell mögötte a valóságosat is, mert a kettő a végletesnek tűnő hasadtság állapotában is egy. Ez a jelen tanulmány másik tárgya. Így a tárgyalás rendező elve az életút egyszerű, folyamatos időrendje lehet.

Az ifjúkommunista

„Egri Gyula” 1930-ban született Szegeden. Apja tanári oklevéllel rendelkező festőművész volt, a harmincas évek elejétől – de lehet, hogy már a húszas évek végétől – szülőföldjén, a Délnyugat-Dunántúlon élt, ahol egy kisváros nevezetes festője, köztiszteletben álló embere lett. „Egri” középiskolai tanulmányait a budai érseki gimnáziumban folytatta, a visszaemlékezések szerint igen jó tanulóként. 1948-49-ben az Esze Tamás Középiskolás Népi Kollégium tagja, majd nemsokára választott diák-titkára lett. Belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, szemináriumot is vezetett.3 Közel állt a NÉKOSZ akkori vezetőinek egyikéhez, Pataki Ferenchez, akire „Egri” mint afféle mentorra nézett fel. 1949 őszén egyike volt annak 208 fiatalnak, akiket a párt és az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium ajánlásával ösztöndíjasként a Szovjetunióba küldtek egyetemi tanulmányokra.4 A 19. életévét éppen csak betöltő fiatalember bizonnyal a legifjabbak egyikeként vághatott neki az útnak.

Mindez elég kevésnek tűnik „Egri” fiatal éveiről. A szikár életeseményekből leginkább a negyvenes évek második felében távolról sem ritka erős politikai elkötelezettséget és ettől bizonyára nem független kitűnő karrierlehetőséget olvashatunk ki. A – hivatalos iratok szóhasználata szerinti – értelmiségi származást (nem diszpreferenciával, csak a preferencia hiányával kellett számolni) a szovjet ösztöndíj bőségesen ellensúlyozta. Sőt, egyenesen akkor még be sem látható távlatokat nyitott. Az ösztöndíj belépőt jelentett az értelmiségi és/vagy politikai elitbe – legalábbis az ösztöndíjasok így tarthatták.

A „fiatal kommunista értelmiségi – nagyszerű karrierlehetőségekkel” képét csak néhány apró, olykor ellentmondó adalék színezi, módosítja. „Egrit” a kollégiumban „tanárpárti”, „állampárti”, tekintélytisztelő tanulónak tartották, igyekvő karrieristának. Ugyanakkor nem hiányoztak belőle a művészi hajlamok. 1948 elején ugyanakkor (még a kollégium előtt) disszidálni próbált, de Hegyeshalomban elkapták és visszafordították. Régész szeretett volna lenni, de a leningrádi Herzen Főiskola pedagógia-pszichológia szakára vezényelték, mert régészet akkor nem indult.5 Egyetemi évfolyamtársa szerint – öszszesen öten voltak a szakon magyarok, köztük Pataki Ferenc és Huszár Tibor – „Egri” labilis idegzetű ember volt, hajlamos a konfúzióra, némiképp a depresszióra is. Ugyanakkor lelkes és ábrándozó természetű, romantikus lelki alkat. Forradalmár hevület jellemezte, a „szentté válás” igénye is benne volt. A közösségépítés éthosza mélyen áthatotta, valósággal a vérében volt, amiben a népi kollégiumi környezet, Pataki személyes hatása, és a kommunista ideológia 1945 utáni értelmiségi felfogása is szerepet játszhatott.6

Az ötvenhatos

„Egri” 1953-ban hazatért és az egri tanárképző főiskola tanára lett.7 Amint a volt kollégista társ emlékezett, „valahogy megváltozott”. 1956. október 21-én, az egri főiskolások Kossuth Körének alakuló ülésén „Egri” is felszólalt – egy 1957 közepén felvett tanúvallomás szerint „itt még szembefordult azokkal, akik a pártot támadták – mert ilyen személy is volt – és a követelésekkel sem értett egyet”.8 A követeléseket a helyi MEFESZ megalakulását követően fogadták el, s azok alapvetően az oktatás megreformálásával foglalkoztak. Ha „Egrinek” valóban kifogásai voltak, egy puha pártellenzéki programot bírált.

Ehhez képest október végén a forradalmi cselekvés meglehetősen radikális formáját, a fegyveres részvételt választotta.

Egerben a főiskolások felfegyverzése még a forradalom egy sajátos, a vidéki városokra jellemző szakaszában, a régi rendszer adaptációs kísérlete idején kezdődött, október 26-án. A MEFESZ-be tömörült hallgatókat a városi rendőrség és a megyei pártbizottság tudtával és közreműködésével fegyverezték fel, parancsnokuk a főiskola katonai tanszékének vezetője, Czaga István főhadnagy lett. Másnap a még mindig a korábbi vezető elit által dominált városvédelmi bizottság alárendeltségébe kerültek, október 28-tól pedig az új forradalmi szervezet, a Forradalmi Nemzeti Tanács egyik albizottsága, a védelmi bizottságéba. Czaga, aki néhány órára a felfegyverzett diákok parancsnokaként a város voltaképpeni katonai vezetője volt, most csak a nemzetőrség egyik – bár népes – csoportját kommandírozta. Ebben a helyzetben jött létre néhány főiskolásból és más nemzetőrből az ún. riadócsoport. „Egri” ennek a kis alakulatnak lett tagja, s néhány bevetés erejéig szinte bizonyosan alkalmi parancsnoka is.9 A riadócsoport tevékenysége a forradalom feltételezhető legveszélyesebb ellenségei ellen irányult. Október utolsó és november első napjaiban házkutatások sorozatát tartották a városban és környékén lakó államvédelmi tisztek lakásain. Begyűjtötték az ott talált fegyvereket, katonai felszereléseket és egyenruhákat – valamint legalább két (de lehet, hogy több) tisztet le is tartóztattak. Csak azért nem többet, mert az ávósok többsége addigra elrejtőzött. Az elfogottakat november 4-ig az egri börtönben őrizték, ahol ugyan kisebb bántalmazások előfordultak, de különösebb baja egyiküknek sem lett. Amikor november 4-én a nemzetőrség egyes vezetői felvetették a fegyveres ellenállás lehetőségét (a hegyekben folytatandó partizánharc ötlete is felmerült), a riadócsoport elutasította a kezdeményezést.

A csoport történetét elsőként a megtorlás dokumentumai rajzolták ki. Míg Czaga főhadnagy felsőbb parancsnoki szerepe nem képezte vita tárgyát, a konkrét letartóztató akciók vezetése annál inkább. A különféle iratokban hol „Egri”, hol egyik hallgatója, hol a főhadnagy egy korábbi budapesti tanítványa (amúgy egri lakos) szerepel „csoportparancsnokként” vagy „parancsnokhelyettesként”. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy az akciók vezetője évekkel többre számíthat (ha nem ennél rosszabbra), még akkor is, ha az egyetlen leadott lövés egy zárt ajtót vett célba.

Az internált és „Egri” születésének pillanata

„Egrit” 1957. január vége felé vehették őrizetbe a Belügyminisztérium Heves megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya közegei. B-dossziéjával együtt eltűnt vizsgálatának legtöbb irata is. A fennmaradt legkorábbi dokumentum egy részletes kézzel írott önvallomás. Ez a riadócsoport más tagjainak tevékenységéről szól, s dátumát (1957. január 29.) „Egri” saját kezűleg rögzítette. Ám a nap után zárójelben kérdőjelet tett, a több (vagy csak egy nagyon hosszú) nap óta tartó fogság és/vagy kihallgatás(ok) sokkjának, kezdeti időzavarának jeleként.10 Január 30-án internálták, és a kistarcsai táborba került. Itt került sor beszervezésére 1957. május 20-án.11

A beszervezést megelőző tanulmányozás általában hosszabb folyamat, ám a presszionálásra különösen alkalmas helyzet lerövidítheti. „Egri” esetében ezt a helyzetet az ellene három párhuzamos szálon folyó nyomozati munka teremtette meg. Egyrészt nyomozott a Heves megyei politikai nyomozó osztály, amely már február 20-án összefoglaló jelentésig jutott, és javasolta a riadócsoport tagjainak letartóztatását. Másrészt Kistarcsán is intenzív vizsgálatot folytatott a tábori politikai nyomozó osztály, személy szerint Rózsa László százados, aki a riadócsoport több tagját kihallgatta, illetve fogdaügynöki hálózat felhasználásával adatokat gyűjtött róluk. Ő március közepe előtt jutott eredményre: viszonylag pontosan körvonalazta a riadócsoport tevékenységét, és javasolta, hogy adják át őket az ügyészségnek. S harmadrészt dolgozott az egri rendőrkapitányság is. Mégsem történt semmi mindaddig, amíg a leglassabb Eger 1957. május 10-én nem kérte a kistarcsaiak kiadását – letartóztatás céljából, betöréses lopásért.

„Egri” társainak legtöbbje ekkor már hónapok óta ugyancsak Kistarcsán volt. Valamennyien a gépezet fogaskerekei között, s valamennyien igyekeztek szerepüket a lehető legminimálisabbként beállítani. A várható büntetésre elsőként az utalt, kiről nevezték el az ügyet, s ki hanyadrendű vádlottként szerepelt. „Egri” szénája nem állt éppen jól. A februári megyei jelentés még „Egri” Gyula és társai ügyéről szólt, és az egri bűnügyiek is elsőként kérték az ő és egy hallgatója kiadását. De éppen e talán legveszélyesebb pillanatban, 1957 májusának közepén vált el „Egri” útja a többiekétől.

Két hallgatót május 14-én és 17-én át is vittek Kistarcsáról Egerbe. „Egri” maradt, egészen június elejéig. Akkor Egerbe szállították, ahol hamarosan átvette őt is, a többieket is a legkorábban vizsgálódni kezdő megyei politikai osztály. A betöréses lopás kiegészült a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétellel. Június 28-án a nyomozást lezárták és az iratokat átadták a megyei ügyészségnek. Ugyanezen a napon azonban „Egri” ügyét elkülönítették a többiekétől, s őt magát visszaszállították Kistarcsára. Az indoklás szerint „neve egy újabban felmerült ügyben is szerepel”.12

Ha az állambiztonsági munka egészét tekintjük, akkor a semmitmondó kifejezés (majdnem) pontos és igaz. Valójában a nyomozás felgyorsulása és „Egri” letartóztatása között merült fel ez az újabb ügy – „Egri” fedőnevű ügynök születése. A presszió alapja az lehetett, amit Rózsa százados május 20-án már tudott, „Egri” csak sejtett: előbb-utóbb bíróságra kerül az ügy, és a fél-egy évi internálás többévi börtönnel folytatódhat. A presszió alkuban oldódhatott fel: ha a szerepet vállalja, a második szakasztól megmenekülhet. A nyomozáshoz azért elküldték Egerbe, ahol „Egri” vallomásokat tett, szembesítéseken vett részt – de a végén visszatérhetett Kistarcsára. Rózsa beváltotta ígéretét. A riadócsoport perében Czaga főhadnagy (elkülönítve) 13 évet, a többiek 2-7 év börtönt kaptak.

Az ügynök 1. – a célszemély

„Egrit” eleinte nyilvánvalóan a táborban foglalkoztatták, ez volt mintegy tanulóideje.13 1957. november 15-én szabadlábra helyezték, s nyilvántartó kartonja szerint csak 1958. április 18-án adták át dossziéit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztály V. (belső reakció elhárító) alosztályának. Valójában már 1958 februárjától kapcsolatban állt Kállai Lili rendőr századossal, aki a következő években tartótisztje lett, s jelentéseket készített neki.

„Egri” szabadulása után a budapesti Arany János Intézetbe került nevelő tanárnak. Állami gondozásban lévő általános iskolások és gimnazisták tanultak itt, ő maga az intézményben uralkodó hangulatról és a tanárokról szóló jelentésekkel kezdte hálózati életútjának ezt az új állomását. Ismeretségi körének szokásos feltérképezéséből (ami a célszemélyek kiválasztásához kell) szembeötlően hiányoztak egri előéletének szereplői – ők többnyire börtönben ültek. Moszkvai éveiből és az internálótáborból annál több ismert „revizionista” értelmiségi bukkan fel az első írásokból (így Pataki Ferenc, Tardos Márton és Péter Anna, Kalmár Árpád, Ágics István stb.). De ha kellett, „Egri” eljárt templomba, gyónt és áldozott, erősen provokatív jellegű beszélgetéseket kezdeményezve gyónás ürügyén. Jelentéseit, amelyeken átsüt a beszervezést közvetlenül követő szakasz sok hálózati személynél megfigyelhető bizonyítási vágya, szép, de változó (hol egyenes, hol jobbra döntött) kézírással írta töltőtollal, kockás füzetlapokra.

1958. április 16-án „Egrit” áthelyezték a Toldy Ferenc Gimnáziumba. Csaknem két héttel később adta első erről szóló jelentéseit (mindjárt négyet egy napon). Ezeknek az első pillanattól kezdve vitathatatlan főszereplője egy „Egrinél” két évvel fiatalabb történelemtanár, ifjabb Antall József. Bár nem kizárólag Antall miatt küldték oda,14 és azt sem lehet tudni, hogy az állambiztonság állt-e „Egri” áthelyezése mögött, az biztos, hogy a gyors és sikeres összeismerkedés a budapesti politikai nyomozók egyik kiemelt célpontjával történt.15 Két és fél éven keresztül „Egri”, a hálózati személy életének középpontjába a kollégája került.

„Egri” 1961 januárjáig általában kéthetenként adott jelentéseiben túlnyomórészt akkor is Antallról írt, ha másokról, barátairól, kollégáiról, a Toldy Ferenc Gimnázium belső ügyeiről jelentett.16 Az első pillanatban érzékelte, hogy informálisan Antall az iskola központi személyisége. Hetek alatt tagja lett Antall lyukasórákon és tanítás után egy közeli presszóban kávézgató kompániájának. Egy hónappal odahelyezése után Antallal együtt vittek két osztályt kirándulni. Hamarosan ott ült Antall régi barátainak társaságában a Belvárosi Kávéházban, majd egy Duna-parti szállodateraszon. Ősszel már egymás lakásán találkoztak, az 1958-as év vége felé „Egri” összeismerkedett idősb Antall Józseffel, az Antall-család tagjaival, és feleségével együtt rendszeres vendége lett az Antall-lakásban időnként tartott táncos összejöveteleknek. A beszélgetésekről, Antall hosszas monológjairól, később apja fejtegetéseiről „Egri” mind hosszabb, részletesebb feljegyzéseket készített. Rögzítette megfigyeltje lelkiállapotának minden rezdülését – bár nem volt nehéz dolga, mert jelentései túláradó verbalitású célszemélyt festenek le, aki két dologról beszélt legszívesebben: saját magáról és a politikai helyzetről.

Ami voltaképpen egy és ugyanaz: a huszonhat éves tanár egyrészt furcsa módon saját magát a világpolitika aktorának tekintette, másrészt szűkebb környezete történéseit jobbára politikai nyelven írta le. A budai középiskola kisszerű belvilága Antall diskurzusaiban egyenesen kapcsolódott a nemzetközi politika frontvonalaihoz. „Egri” leírása szerint ezt az érzést sikerrel plántálta át környezetébe. A presszóban ücsörgő kollégák, sőt egyes gimnazisták is átvették Antall nyelvét és szemléletét.

Kállai Lili rendőr százados értékelései „Egrit” rendkívül sikeres, aktív és megbízható ügynökként írják le. Úgy tűnik, hogy tényleg jó megfigyelő volt, s ebben érezhetően motiválták fő célszemélyéhez fűződő érzelmei. „Egri” nyilvánvalóan csodálta Antallt, kíméletlenül részletes és erősen ártó szándékú jelentései azonban lefojtott gyűlöletére is rámutatnak. A permanens árulás a bosszú édes ízével megajándékozhatta a feljelentőt, ám végső győzelemmel nem. Antallt eltávolították ugyan a Toldyból – de nem „Egri” jelentéseinek köszönhetően. A gimnázium szektás, balos igazgatóhelyettese, Cihika Mihály, akit láthatóan az ügynök is mélyen lenézett, sokkal nagyobb szerepet játszott ebben, mint az Antall körül ügyködő hálózatiak. Eltávolították, de intakt maradt érzelmi, politikai, sőt egzisztenciális szempontból is. Ugyanez „Egriről” a legkevésbé sem volt elmondható. Míg Antall kirúgatása szinte egyenesen vezetett élete szerencsés fordulatához, a munkahelyváltáshoz és az abból folyó közepes kádárkori karrierhez, „Egri” számára a dolgok végső elrendeződését valószínűleg a hálózattal való, több mint tíz évvel későbbi szakítás hozta el.

Az ügynök 2. – identitáskrízis

1958-61-ben „Egri” egész addigi életútjának valamennyi fontos problémája a hálózati szerepben összpontosult. Nagyon valószínű, hogy a probléma magva alapvető személyiségvonásaiban keresendő, az érzelmi és intellektuális közösség keresésében, illetve egy ilyenfajta közösségben kivívott megfelelő (vezető) szerepben, amely legitimációval szolgál. „Egri” korábbi kereséseinek színterei, a népi kollégium, a szovjet ösztöndíj, az egri főiskola e pillanatban távoliak, de a kevés információból is nyilvánvaló, hogy keresésének eredményei időről időre megkérdőjeleződtek. A forradalom előestéjén, majd az októberi napokban „Egri” fokozatosan, de radikálisan szembefordult azzal az értékrenddel (vagy legalábbis egy részével), amelynek jegyében helyét kereste. A büntetéstől való félelem és/vagy a forradalom felrajzolta újabb kérdőjel arra késztették, hogy megpróbáljon visszatérni a korábbi útvonalra. Kistarcsán azonban kitűnt, hogy ez a visszatérési út csak a börtönön vagy az állambiztonsági hálózat területén át vezethet. „Egri” az utóbbit választotta.

A hálózati szerep csak ideiglenesen, mintegy felfüggesztve szabadította meg „Egrit” az ötvenhatosságtól, s csupán jogi értelemben. Az identitáskrízis feloldását az ötvenhatosságtól való intellektuális és érzelmi szabadulás jelentette volna. Csakhogy a jogi szabadulás hálózati útja éppen az ötvenhatossággal való (látszólagos) azonosulásra kötelezte. „Egrinek” már Antall előtt is forradalmi múltjával, illetve az „elszenvedett” megtorlás mártíriumával kellett megközelítenie célszemélyeit. A Toldyban is ez juttatta a mikroközösség informális középpontja, Antall közvetlen közelébe. Hátrányai (ismeretlenségét, szaktárgyát – eleinte orosz nyelvet kellett tanítania) ez fordította gyorsan előnyökbe. Ám mindezt tudathasadásos módon egy olyan személy közvetítésével, aki mintegy megtestesítette ezt a skizofréniát.

Ez a személy távolról sem a tartó volt. Kállai Lili százados aligha jelentett problémát „Egrinek”. Támaszt sem nyújtott – inkább igényekkel lépett fel, amelyek problémáit súlyosbították. Antall volt ugyanis az, aki „Egri” fő problémáját, az ötvenhatosságot megőrzöttként mutatta fel. Eleinte az iskola szociálisan periférikus személyeit leszámítva szinte mindenki teljesen egyértelműen, nemzeti függetlenségi harcként viszonyult 1956-hoz. Ez aztán szinte hónapok alatt nagyrészt hallgatássá kopott, de addigra „Egrinek” csak Antall volt fontos. A vele folytatott beszélgetései középpontja pedig 1956 maradt. Antall újra és újra elmondta saját ötvenhatos történetét, új és új elemekkel, szereplőkkel gazdagítva azt, saját személyes szerepének új és új (persze mind tágasabb) dimenzióit érzékeltetve. Ha a beszélgetés nem is közvetlenül ötvenhatról szólt, át- meg átszőtték az arra vonatkozó utalások.

„Egri” identitásproblémájának lényege saját ötvenhatossága – vajon helyes volt-e, amit akkor tett, s ha nem, akkor hogyan szabadulhat meg tőle, hogyan dolgozhatja fel emlékét, hova találhat vissza, hogyan építheti fel (régi) új azonosságát. Megoldásához reflexív közegre lett volna szükség. A hálózati szerep egyfelől, s a különleges célszemély másfelől éppen ezt tagadta meg. Kállai századost csak az adatok érdekelték, Antallt pedig kizárólag saját története(i). A vita szituációja végletesen hiányzott a jelentésátadás, illetve az Antall-lal és kompániájával való úgynevezett beszélgetés élethelyzeteiből egyaránt. De ha Antall csak kissé reflexívebb annál, amilyennek „Egri” ábrázolja (az kb. a nullával egyenlő), „Egri” akkor sem vehette volna fel a vita fonalát – hiszen akkor nem tudja kielégíteni Kállai százados igényeit.

Néhány „mellékkörülmény” csak súlyosbította „Egri” helyzetét. Ezek közé tartozott, hogy vele ellentétben Antallt ebben az időben láthatóan semmiféle identitásprobléma nem gyötörte. Antall a keresztény köztisztviselői középosztályi azonosságtudat és a személyes kivételesség egészen tiszta, sziklaszilárd képleteként jelenik meg a jelentésekben, akinek ötvenhatossága univerzális és kétely nélküli.17 „Egri” szerepéből adódóan nem is vitathatta Antall ötvenhatos történeteinek rejtélyes részleteit, eltúlzott léptékét – amelyek egyébként csaknem mindig valószínűsíthetők maradtak a családi háttér miatt. Antall szembenállása a rendszerrel és értékeivel ebben az időszakban hézag nélküli, zárt egészként jelent meg „Egri” jelentéseiben. Még idősödő apja jobbik felének is magát tartotta – idősb Antallt fiával ellentétben számos és visszatérő politikai és történeti kétség gyötörte. Nem véletlen, hogy „Egri” iránta érzett emberi rokonszenve átszűrődik a jelentések hálózati tolvajnyelvén is. Ifjabb Antall iránt jelentései semmi ilyet nem érzékeltetnek.

Az ügynök 3. – a kiút lehetőségei

A jelentésnyelv érzékelteti „Egri” kiútkereső próbálkozásait is. Új – vagy inkább első – szakmai hivatás és karrier felépítésében látta a lehetőséget; ebben építhetett képzettségére, kitűnő kapcsolatteremtő készségére, kezdeményezéseinek erejére és – minden hálózati skizofrénia ellenére – személyiségének erejére is.18 Tudományos munkákat – lélektani, pedagógiai, neveléstörténeti tanulmányokat – kezdeményezett kollégái és Antall körében. Ily módon egy idő után legalább részben át is vette a beszélgetések irányítását. A tudományos tevékenység ugyanis, ha a politika után, másodvonalként is, de Antall ambíciói közé tartozott, és a velük beszélgető tanárok egyike-másika is lelkesedett az ötletért. Ez a hamar kivívott részleges szuverenitás idővel kiterjedt a politikai beszélgetésekre. „Egri” itt – a hálózati szerepből fakadó mérsékelt aktivitással – az „ötvenhatos revizionista”, vagyis ötvenhattal a kommunista pártellenzéki értékei alapján azonosuló (és ezen az alapon a „szélsőségeket” feltehetően óvatosan bíráló) szerepében jelenhetett meg. Célszemélyétől ebben az időben nem állt távol egyfajta harmadikutasság – gyakori jövővíziói központi eleme ekkor -, ami olyan széles „népfrontot” képezett le, amely még az olyan „marxista” ötvenhatosságot is magába foglalhatta, mint amilyet „Egri” képviselt. Amikor Antall egy alkalommal eljátszotta kedvenc játékainak egyikét „Egrivel” – kiből mi lehet, ha egyszer rendszerváltozás lesz -, „Egri” jellemzően tudományos pályát említett, könyvtárat vagy kutatóintézetet. „Antall szerint ez megengedhetetlen luxus lenne. Legalább azt meg kell tennem, hogy megszervezzem újra a népi kollégiumok mozgalmát és az elkorcsosuló értelmiség helyébe paraszti erőket hoznánk fel utánpótlásnak.”19

„Egri” Antallal beszélgetve az ötvenhatos pártellenzékiség „kemény” változatát játszotta, amely elfogadta a forradalom revizionista kommunizmuson túlmenő céljait és vállalta hagyományát. Valójában „puha revizionista”20 volt, aki sem a forradalom történetével, sem hagyományával nem azonosult. A „puha revizionizmus” az identitásválságban szenvedő messianisztikus értelmiség egyik kiútja a kádári rendszer elfogadásán alapuló koegzisztencia felé. „Egri” problémáját a megoldás irányába mozdította célszemélyének változása is. Az antalli szembenállás hőfoka és viszonylagos aktivizmusa ugyanis idővel csökkent, a passzivitás irányába mozdult el, és végül a fenntartásokon alapuló együttélésre való berendezkedésre változott. „Egri” jelentésfolyama ennek a változásnak a dokumentuma. Antall lassú változása, ha nem is igazolta, de mindenesetre erősítette a saját (ki)útját kereső „Egrit” az ötvenhatosságtól való szabadulásban.

Ami egyébként igen hosszú folyamat volt. Először a célszemély tűnt el a horizontról, mégpedig „Egri” első, az állambiztonság intenciói ellenére lefolytatott „játszmájában”. Miután Antallt 1959 nyarán eltávolították a Toldyból, „Egri” kevesebb gondot fordított az iskolában szerepei összehangolására. 1960 decemberében Antall körének egyik periférikus tagja, egyik kollégája, Sz. József többek között „Egri” jelenlétében antiszemita kifejezéseket használt. „Egri” tanúskodott ellene egy olyan fegyelmi eljárásban, amely Sz. Józsefet egyértelműen súlyos következményekkel fenyegette. Sz. Józsefről olykor korábban is jelentéseket adott, korábban is teljes mértékben tisztában volt nézeteivel. De Antall most távol volt, s a Toldy, benne Sz. Józseffel Antallhoz képest jelentéktelennek tűnt. „Egri” tehát úgy vélte, ezúttal magát adhatja, nincs szükség sem a hálózati szerepből adódó passzivitásra, sem arra, hogy a rendszer által éppen támadott iránt szolidaritást színleljen. Antall azonban távolról is megőrizte befolyását a tantestületben, azonnal tudomást szerzett az ügyről, és megszakította kapcsolatát „Egrivel”. Drámai párbeszédek sorozatában fejtette ki, hogy a kommunista rendszerrel való konfrontációban, különösen, ha annak tétje ennyire személyes, ő eleve az ellenoldalon áll, még akkor is, ha az illető fasisztának mondható. Kállai százados ugyan azonnal utasította „Egrit”, hogy igyekezzen visszatérni a hálózati szerep követelményeihez. Hiába: „Egri” jelentései első alkalommal rögzítettek véleményeltéréseket Antallal. A leghevesebb beszélgetés hatszemközt zajlott: Antall szavait a támadott „Egrin” kívül egy másik hálózati személy, történetesen Antall legbizalmasabb barátja is jelentette.

A nyilvánvaló felszabadulást „Egri” a legkevésbé sem érzékelte – a végpontban vált végképp nyilvánvalóvá, hogy Antallhoz való viszonya közel áll a mániához. Ebben talán csak Kállai százados tett túl rajta, aki mindenáron Antallon akarta tartani „Egrit”. Így sikerült elérni, hogy Antall gyanúja eloszlott, s már nem veszélyes rendőrspiclinek, csak kissé kiszámíthatatlan és jellemgyenge idegbetegnek tartotta „Egrit”. Kállai felettesei azonban ennek ellenére 1961 januárjában „levették” „Egrit” Antallról.

Epilógusok

Három és fél év telt el „Egri” beszervezése óta – körülbelül tizenhárom év volt még hátra hálózati életútjából. Mégis, Antall eltűnésével ez az életút bizonyos tekintetben véget ért. „Egri” beleszürkült a hálózatba. Jelentései megritkultak, egyre rövidebbekké váltak. A Toldy tanári karának további „reakciós” tagjai messze elmaradtak Antall formátumától. Egyikük révén „Egri” kapcsolatba került előbb református, majd katolikus plébániákkal. Ahogy ügynöki pályája kezdetén, ismét misékre, bibliaórákra járt – lakhelyétől és iskolájától távol, hiszen bel-Budán „materialista tanárként” ismerték. 1966-67-ben egy időre a főváros átadta a BM III/III-nak. Itt civil életének egy másik különleges vonására akartak építeni: a szenvedélyes barlangász és barlangi túravezető a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társaság vezetőségében feltételezett ellenséges elemek után kutatott. Mérsékelt sikerrel, mert hamarosan visszakerült előző szervezeti egységéhez és feladatához, a Toldy Ferenc Gimnázium tanári karának megfigyeléséhez.

„Egri” még egyetlen alkalommal, 1968-ban aktivizálódott. Néhány évi szünet után az állambiztonság ismét figyelni kezdte Antallt, aki ebben az időben már az Orvostörténeti Múzeum igazgatóhelyettese volt. Tartója valahogyan „Egri” tudomására hozhatta ezt a megújult érdeklődést, amire ő nyomban szükségesnek tartotta közölni, hogy „tanár társai és a jelenlegi igazgatóhelyettes is nagyon jó véleménnyel vannak róla [Antallról]. Neve több alkalommal is felmerült, mint példakép, aki kiváló ember és pedagógus.” Egyik tanítványa „néhány alkalommal említést tett arról, hogy Antall József az 1956-os cselekményei ellenére milyen egzisztenciát teremtett magának. Úgy látszik semmiféle gyanú nem veszi körül Antallt. […] Ifj. Antallal kapcsolatos személyes meggyőződése, ténybeli tapasztalatai alapján az a véleménye, hogy nevezett tanár jelenleg is aktív ellenséges tevékenységet fejt ki.”21 Bár erre vonatkozó feladatot nem kapott, jelentéseibe gyakran becsempészte Antall nevét, magánszorgalomból kigyűjtötte az 1959-ben érettségizett Antall-osztály névsorát, személyi adataikat, szociális helyzetüket stb.

Az állambiztonságot azonban 1958-59-hez képest kevésbé érdekelték Antall eszmefuttatásai. „Egri” ezt feltehetően érzékelte, az iskola unalmas életéről mind kevesebb hírt szállított, a találkozókról elmaradt. 1969-től betegségére hivatkozva csak havonta egyszer találkozott tartójával, operatív értékű anyagokat nem adott. 1973-ban ez a kapcsolat is megszakadt, 1974-ben „Egri” dossziéit irattározták, kartonjára rávezették a hálózati szerep megszűnését jelző kódot, s hozzáfűzték: „belépett az MSZMP-be”. A hálózati életút véget ért.

A kutatás e pontján csak találgatni lehet, mit is kezdett hálózati életútjával és ennek emlékeivel „Egri” akkor, amikor csaknem kétséget kizáróan ismét előbb Mikus Gyula tanár, pszichológus, majd egy szakterület tekintélye lehetett. Kérdés, hogy a korai hatvanas évek ifjúsági szubkultúráival, a galerikkel, a deviancia különféle formáival, a hátrányos helyzetek változataival a korai kollégiumi élmények, a neveléslélektani képzettség motívumai, a pedagógiai tapasztalatok ismertették meg, kötelezték el egy (hátralévő) életre – vagy az erre is kiterjedő hálózati munka?22 A gyermekvédelmi szakma meghatározó személyiségének23 hálózati kapcsolatai, a rendőri gondolkodás, a nyelv ismerete valódi forgatható tőkét jelentettek-e a hetvenes évektől – vagy csupán többletet egy érintkező terület megismerésében és megértésében?

Az emlékezet24 szenvedélyes, tettrekész emberről, nagyszerű pedagógusról, az ügy megszállottjáról tudósít. „Öntörvényű, de nem csökönyös” személyiségről. 1975-től (a dátum aligha véletlen) kibontakozó, széles körű, szakszerű tanulmányírói munkásságról. Teljes életútról, amelyet a 70. születésnap előestéjén a köztársasági elnöktől átvett elnöki aranyérem koronázott meg.

A hálózati életút dokumentumai alapján is készíthető mérleg. A meghatározó célszemély, akivel „Egri Gyula” élete nagy párbaját vívta tisztességtelen eszközökkel, integer maradt, és később akkor szinte elképzelhetetlen pályát futott be. A hatalmas energiák látszólag elfecsérlődtek, a jelentés-eposz jószerével olvasók nélkül maradt. De eredménytelennek – és ezért alapjában ártalmatlannak – mondani „Egrit”, a hálózati embert azért elsietett lenne. „Egri” felderítő munkája, „tippje” nyomán szervezték be évtizedekre Antall mellé legjobb barátját. Rajta kívül még legalább két-három beszervezésre szolgáltatott alapanyagot, és sok tucatra rúg azok száma, akikről Antallon kívül adatokat adott. Hogy e pillanatban nem tudunk arról, hogy bármelyiket hátrány érte, vajon mit számít? „Egri”, még Mikus Gyulaként, előbb tapasztalta a hálózati tevékenység következményeit, hogysem maga részt vett volna benne. A körülmények teljességének ismeretében folytatta azt másfél évtizeden át. Nem szállt ki, amikor célpontja eltűnt. Megszállott buzgalma, ahogyan feltálalta Antallt az állambiztonsági szervezetnek, arra utal, hogy az ő elpusztítása árán akarta megmenteni saját magát. Nemcsak testét a börtöntől, hanem lelkét a látszat-szabadon széteséstől is. Döntően nem rajta múlott, hogy megmeneküléséhez nem kellett ezt az árat megfizetnie.

(Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 2006. május 2-án elhangzott előadás kibővített változata)

1 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban ÁBTL), 2. 2. 2. „Egri Gyula” 6-os (hálózati nyilvántartó) kartonja.

2 „Egri” B-dossziéja az ÁBTL munkatársainak tájékoztatása szerint nem lelhető fel.

3 Hajdu Tibor személyes közlése, 2004. júl. 24. – Hajdu „Egri” kollégista társa volt.

4 MOL M-KS-276. f. 90/96. ő. e. 389. p., XIX-I-1-e-152-3. t. – 270.050. (133. d.)

5 Hajdu Tibor személyes közlése, 2004. júl. 24.

6 Huszár Tibor személyes közlése, 2004. jún. 30.

7 Hajdu Tibor közlése szerint felajánlották neki a Munkaerőtartalékok Hivatala egyik főosztályvezetői pozícióját, de „Egri” ezt elhárította, mondván, tanítani akar.

8 ÁBTL V-142.222. sz. dossz., Lengyel Attila kihallgatási jegyzőkönyve, 1957. jún. 15. A követelésekről lásd még Cseh Zita: Heves megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László (szerk.): A vidék forradalma 1956. Bp., 2003, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, I. köt. 271-272. pp.

9 Az egri forradalmi eseményekről lásd Cseh Zita, i. m., illetve ÁBTL V-142.222. sz. dossz.

10 ÁBTL V-142.222. sz. dossz. 218-226. pp.

11 ÁBTL 2. 2. 1. Operatív nyilvántartások, „Egri Gyula” fn. ügynök „6-os” (hálózati nyilvántartó) kartonja. A karton kiállításának időpontja 1957. május 23.

12 ÁBTL V-142.222. sz. dossz., 203. p.

13 A 6-os kartonon szereplő első irattározott munkadosszié nem maradt fenn. – Egy fennmaradt dokumentum szerint viszont „Egri” még Kistarcsán, 1957. augusztus 13-án tanúvallomást tett a később kivégzett Panzer Gyula Ferenc ügyében. Panzer és „Egri” néhány napig cellatársak voltak Budapesten, az Országos Börtönben (az eddig ismert iratok szerint ez csak 1957. június 13-a, Panczer letartóztatása után lehetett. Miután június elején „Egrit” Egerbe szállították, és csak június 28-án vitték vissza Kistarcsára, valószínűleg egyik első „bevetését”, egy budapesti zárkaügynöki gyakorlatot „legalizáltak” ezzel a vallomással. „Egri” ugyanis gyakorlatilag feljelentette Panczert, hogy dicsekszik Köztársaság téri tevékenységével, és antiszemita kijelentéseket tett. Azt is elmondta, hogy az előzetesben lévők közös kérésére Panczert elhelyezték a zárkából. ÁBTL V-142.303. sz. dossz. 102. p. Panczerre lásd Hegedűs B. András (főszerk.): 1956 Kézikönyve. Bp., 1956-os Intézet, 1996, 2. köt. Megtorlás és emlékezés, 125. p.

14 ÁBTL M-25.787. sz. dossz. 107-108., 116-117. pp. – Az egyik jelentés szerint „Egri” feladata a hangulat általános feltérképezése volt, a másik szerint a megismerkedés Antallal.

15 Az Antall elleni eljárásról és Antall megfigyeléséről lásd Rainer M. János: Lemerülés vagy megkapaszkodás? Idősb és ifjabb Antall József az 1956 utáni években. In: Évkönyv 2002. Bp. 1956-os Intézet, 2002. 135-168. o.

16 Egri 1958-1961 közötti jelentései az ÁBTL O-11.386/1-3. számú személyi dossziéban (Antall József) illetve M-25.787. és M-25.787/1-3. számú munkadossziékban találhatók.

17 Nem csak „Egriében” egyébként – lásd „Kátai” fedőnevű ügynök korai éveiről szóló esettanulmányomat, A hálózati ember – töredékek egy portréhoz. „Kátai György”. In Évkönyv XII. 2004. Magyarország a jelenkorban. Szerk. Rainer M. János, Standeisky Éva. Bp., 1956-os Intézet, 2004. 53-76. p.

18 Az Antall mellé bevezetett „Kátai” fn. ügynök jellemzése szerint – amit egy Antall elleni esetleges per lehetséges tanújaként adott „Egriről” – „lejegesedett erős egyéniség, határozott öntudattal rendelkezik, s nem áll Antall befolyása alatt. […] pesszimistább és ugyanakkor elszántabb, lényegesen nehezebben fog Antall ellen nyilatkozni. Ami viszont a fenti érvelés ellen szól, hogy Mikus 9 hónapot közbiztonsági őrizetben töltött, ami ugyanis megtanította őt arra, hogy tisztelje és megbecsülje a szabad életet.” ÁBTL O-11.386/3. sz. dossz. 77. p. Kátai jelentése, 1960. nov. 2.

19 ÁBTL O-11.386/2. sz. dossz. 48. p. Egri jelentése, 1959. ápr. 11.

20 Kis János használta ezt a fogalmat 1986-ban, a forradalomról szóló első ellenzéki konferencián, lásd Hegedüs B. András (szerk.): Ötvenhatról nyolcvanhatban. Budapest, 1992, Századvég Kiadó-1956-os Intézet, 98-99. pp.

21 ÁBTL M-34860. sz. dossz. 4-5. pp. „Egri” jelentése, 1968. jan. 19.

22 „Egri” jelentéseiben a hatvanas évek legelejétől előfordultak ilyen jelzések, munkadossziéjának záróértékelése szerint „segítséget adott a galerik felderítésében és bomlasztásában is”. ÁBTL M-25.787. sz. dossz. 471. p. Összefoglaló jelentés, 1966. nov. 22.

23 Ahogyan Molnár László által írott nekrológja fogalmazott, lásd Család, Gyermek, Ifjúság 2002. 2. sz. 27-28. pp.

24 Lásd pl. Reischl Gábor visszaemlékezését, in Buzinkay Géza: Iskola a lovagvárban. A budai Toldy Ferenc Gimnázium 150 éve. Bp., 2005, Toldy Ferenc Gimnázium, 183-187. pp.; Kenedi János: Emberekről, eszmékről, politikáról. Csizmadia Ervin interjúja. In uő: A halál és a leányka. Válogatott esszék. Budapest, 1992, Századvég, 349-408. p., Toldysok IDE!!!! – Index Fórum forum.index.hu/Article/showArticle?na start=30&na_step=30&t=9026938&na_order=

Élet és Irodalom

50. évfolyam, 19. szám