Forrás: Magyar Hírlap

A dohai konferencia záróközleménye felszólítja a muzulmánokat, hogy támogassák a palesztinokat

Egyesülnie kell a Hamasznak és a Fatahnak, s együtt kell harcolniuk Izrael ellen ahelyett, hogy a testvérháborút folytatnak – fejtette ki a radikális mozgalom vezetője.

Palesztin gyerekek élelmiszerosztásra várnak (fotó: Reuters – Nayef Hashlamoun)

A Szíriában élő Haled Mesaal azon a dohai konferencián szólalt fel, amelyen iszlám tudósok vitatták meg a palesztin kérdést. Beszédében hangsúlyozta: a Hamasznak a Fatah mellé kellene felsorakoznia egy közös platform – Palesztina felszabadítása, Izrael el nem ismerése, valamint a szent háború és az ellenállás útjának választása – alapján, jelentette az AP amerikai hírügynökség.

Mesaal nem tett említést a Hamasz és a Fatah izraeli börtönben lévő vezetőinek 18 pontos megállapodására, amelynek értelmében elfogadnák a palesztin állam határait, ezáltal közvetetten elismernék Izraelt. Mahmud Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke már támogatta a kezdeményezést, és a Haarec értesülése szerint elfogadták a két szervezet vezetői is. Izrael egyelőre nem kommentálta a megállapodást, amely tartalmazza azt a régi palesztin követelést is, hogy a palesztin menekültek milliói visszatérhessenek eredeti lakóhelyükre. Ezt Izrael kategorikusan elutasítja, mert a menekültek visszatérése veszélybe sodorná a zsidó többséget az országban.

A dohai konferencián záróközleménye felszólítja a muzulmánokat, hogy támogassák a palesztinokat minden eszközzel: pénzzel, szavakkal és lélekkel. Az arab és muzulmán bankoktól azt kérik, folyósítsanak pénzt a palesztinoknak és „ne váljanak a nemzet ellenségeinek eszközévé”.

A Hamasz vezette kormány hivatalba lépése után az Egyesült Államok és az Európai Unió felfüggesztette a Palesztin Hatóság közvetlen segélyezését, a bankok pedig, amerikai szankcióktól tartva, nem utalják át az arab országok adományait, így a palesztin kormány nem tudja kifizetni a mintegy 165 ezer köztisztviselő bérét.

Vádemelés Zeévi

meggyilkolás ügyében

Vádat emelt az izraeli ügyészség pénteken négy palesztin ellen Rehavam Zeévi néhai izraeli idegenforgalmi miniszter öt évvel ezelőtti megölése miatt. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért (NFPF) szélsőséges szervezet tagjait két hónapja rabolták el izraeli katonák a ciszjordániai Jerikó börtönéből, mert attól tartottak, hogy Mahmud Abbasz palesztin elnök szabadon akarja bocsáttatni őket Ahmed Szaadat NFPF-vezetővel együtt. Abbasz a nemzetközi segélyezés folytatásáról tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel hétfőn Szocsiban. Onnan Strasbourgba utazik, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésére. Oroszország a múlt héten tízmillió dollárnyi sürgős pénzügyi segélyt folyósított a Palesztin Hatóságnak, demonstrálva álláspontját, amely szerint a palesztin kormányt nem szabad elszigetelni annak ellenére, hogy a januári parlamenti választások nyomán az iszlám radikális Hamasz került hatalomra.

MH

Comments are closed.