Négy palesztin ellen vádat emeltek a Zeévi megölése miatt Időpont: 2006-05-12 18:28:27
Vádat emelt az izraeli ügyészség pénteken négy palesztin ellen Rehavam Zeévi néhai izraeli idegenforgalmi miniszter öt évvel ezelőtti megölése miatt – közölte a katonai rádió.
A négy személyt – a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (NFPF) szélsőséges szervezet tagjait – két hónapja rabolták el izraeli katonák a ciszjordániai Jerikó börtönéből, mert attól tartottak, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök szabadon akarja bocsáttatni őket Ahmed Szaadat NFPF-vezetővel együtt.
Mint arra palesztin igazságügyi forrásból rámutattak, a négy palesztint egyszer már elítélte egy palesztin bíróság az izraeli miniszter megölése miatt, ezért semmi szükség Izraelben újra perbe vonni őket ugyanezért a bűncselekményért.
A szélsőjobboldali nézeteket valló, arabellenességéről ismert Zeévit egy kelet-jeruzsálemi szállodában lőtték le 2001 októberében. Az NFPF annak idején azt közölte, hogy megtorlásul végeztek az izraeli miniszterrel, mert Izrael előzőleg likvidálta a szervezet egyik vezetőjét, Abu Ali Musztafát.
MTI

