Népszabadság * Le Marietta * 2006. május 13.
Játék! Szerezd meg a kést! – kiált az edző. A teremben párokba állnak a résztvevők. A gyakorláshoz használt gumikést a pár egyik tagja a nadrágjába dugja. A feladat: elvenni a kést a másiktól.
A magyarországi Krav Maga Szövetség egyik oktatási központjában vagyunk, egy régi nyomdaipari épületben a XIV. kerületben. Egyelőre csak Budapesten, Székesfehérváron, Szombathelyen és Gyöngyösön folyik Magyarországon Krav Maga-oktatás. A szó jelentése héberül közelharc, lényege, hogy a természetes, intuitív reakciókra építve tanítsák meg az embereknek az erőszakos események megelőzését vagy kezelését.
Imi Lichtenfeld, a különleges „védősport” kitalálója 1910-ben Budapesten született, később családjával Pozsonyba költözött. Ott barátaival többször kényszerült megvédeni a zsidó negyedet az antiszemita bandák ellen. 1940-ben Palesztinába utazott, és a hadsereg tengerészkommandó egységében tanított közelharcot. 1998-ban hunyt el. Az általa kifejlesztett önvédelmi rendszer 2002-ben jutott el hazánkba.
– Eleinte csak nyolcan voltunk az edzéseken – meséli Lakatos Péter, a magyarországi szövetség vezetője, civilben egy tanácsadó cég igazgatója, aki Amerikában ismerkedett meg a sporttal. – Mostanában főleg 25-30 év közötti, közép- és felsőfokú végzettségű, leginkább vezető állást betöltő, pénzintézeteknél vagy jogi irodákban dolgozó emberek keresnek fel minket.
A Krav Maga lényege az úgynevezett damage control, ami azt jelenti: ha nem sikerül megelőzni a vészhelyzetet, akkor legalább sikerüljön minél kevesebb sérüléssel kikerülni belőle. A civilek önvédelmi tanfolyamain a késes vagy bottal történő támadás kezelését is tanítják, és mindazokat az alapvető helyzeteket, amelyekkel az utcán találkozhatunk. Vannak aztán olyan szemináriumok is, ahol az autós- támadás vagy éppen a diszkó- verekedés a lecke.
– Nem az a célunk, hogy brutális, sebesülésekkel járó edzést tartsunk – magyarázza Lakatos Péter -, de törekszünk arra, hogy a helyzet valóságos legyen, és ehhez a stressz fokozása elengedhetetlen. Amit ugyanis stresszhelyzetben tanul meg valaki, azt stressz alatt veszi elő a legkönnyebben.
A Krav Magát nem csak civilek önvédelmi oktatására használják, vannak rendőri, katonai szemináriumok is. Magyarországon eddig a honvédség és a köztársasági őrezred tagjai vettek részt ilyen kiképzéseken.
A közelharc „tudománya” tapasztalatok alapján felépített rendszer. Az instruktorok katonának és civilnek egyaránt elmagyarázzák a mozdulatok indokait és következményeit. Sokszor a jogi következményeket is, hiszen nem az a cél, hogy a megtámadott személy kerüljön börtönbe.
Első hallásra durvának és harciasnak tűnhet a Krav Maga, ám Lakatos Péter szerint nők is szép számban érdeklődnek a képzés iránt.
– Vegyes csoportjaink vannak, ahol a lányok ugyanúgy edzenek, mint a fiúk – meséli. – Nem kivételezünk velük, hiszen az életben ritkán fordul elő, hogy nő támad meg nőt. A férfiak ellen kell felkészülniük.

