A Magyar Sakkszövetségben tegnap délben tartották a május 20. és június 4. között rendezendő 37. férfi és 22. női sakkolimpia sajtótájékoztatóját. Kunos Péter, a szervezet elnöke hivatalosan is bejelentette, ami már eddig is nyílt titok volt: a férfi csapat két legjobbja nélkül versenyez majd. Polgár Judit második gyermekét várja, míg Lékó Péterrel ugyan megszületett a feltételes megállapodás, de később – különböző okokra hivatkozva – visszakozott. Lékóval a magyarokat a hetedik helyre rangsorolták volna, nélküle viszont a 15. hely körüli lesz a besorolás.
Lékó lemondását több okkal is próbálta indokolni, de egyéni érdekeire való hivatkozása nehezen elfogadható: Polgár Judit nélkül nem éremesélyes a csapat, az utóbbi időben gyengébb formában szerepel, a megnyitási repertoárja javításra szorul, nem szereti a gyorsított tempót, a megerőltető versenysorozat után pihenni akar, majd készülni a dortmundi szuperversenyre, az őszi világbajnok-jelölti meccsére a török Michail Gureviccsel.
A magyar sakkozás érdeke egyértelműen az lett volna, hogy Lékó játsszon az olimpián, vele az első hatba kerülhetett volna a csapat, ami nélküle nagy bravúr lenne. A 2002-es bledi ezüstérem után a plovdivi Eb-n a férfi csapat -tartalékosan – a 20., a calviai sakkolimpián 31., a tavalyi Eb-n 17. volt, égető szükség lett volna egy jó eredményre. A bolgár világbajnok Veszelin Topalov és az ukrán Ruszlan Ponomarjov kivételével a legnagyobb sztárok szerepelnek a rivális csapatokban. A sakkvilág legrangosabb viadalán Vlagyimir Kramnyik az olimpiai bajnoki cím visszahódítására készülő orosz együttes éltáblása, Viswanathan Anand vezeti az indiai együttest, Levon Aronyian az örmények „vezérevezőse”, a címvédő ukránoknál Vaszilij Ivancsuk az éltáblás. Az angoloknál Michael Adams, az izraeli gárdánál Borisz Gelfand, a franciáknál Etienne Bacrot, a spanyoloknál Alekszej Shirov, az amerikaiaknál Gata Kamsky, hogy csak a legnevesebb résztvevőket említsük.
Érthető módon visszafogottan nyilatkozott az esélyekről férfi csapatunk éltáblása, a hatszoros bajnok, hetedik sakkolimpiájára készülő Almási Zoltán, aki harmadszor elsőtáblás. Mellette Gyimesi Zoltán (2614) és Ruck Róbert (2537) negyedszer, Berkes Ferenc (2593) másodszor szerepel az olimpiai válogatottban, Balogh Csaba (2576) és Horváth Ádám (2532) most debütál.
Derűsebb a kép a nőknél: erősítést jelent, hogy az éltáblán a vietnami színekben négyszeres olimpikon, Hoang Thanh Trang játszik, aki a 2002-es bledi sakkolimpián a legeredményesebb éltáblás volt, a világranglistán jelenleg a kilencedik, s vele az ötödik helyre rangsorolták az együttest. Meg kell jegyezni, hogy női csapatunk Bledben és Calviában is túlteljesítette az elvárást az ötödik, illetve hatodik helyezéssel. A legrutinosabb Mádl Ildikó, aki tizenegyedik sakkolimpiáján szerepel, utoljára az 1994-es moszkvai olimpián szerzett érmet. A 13 fordulós svájci rendszerű viadalon május 21-én indulnak a sakkórák, a magyar válogatottak május 19-én érkeznek meg a sakkolimpia városába.
Verőci Zsuzsa

