Forrás: 168 Óra

2006.05.12., 2006. évfolyam, 19. szám

szerző: Nagy József • forrás: 168óra

Jövő tavaszig, a Fidesz következő tisztújító kongresszusáig mindenképpen Orbán lesz a szövetség egyetlen és első számú irányítója. A terv szerint akkorra kell egy szimpatikus miniszterelnöknekvalót találnia a pártnak. Ez a magva azoknak a beszélgetéseknek, amelyeket fiatal demokrata forrásainkkal a múlt héten folytattunk. Az „új arcra” jobbos remények szerint az Orbánt elutasító választók is rámosolyognak majd. „A Viktor” pedig vagy Brüsszelbe megy, vagy nem.

Orbán marad.

Főnyeremény, mondják erre a kormánypártiak, hiszen az általa vezetett Fidesz 2002 után idén is elveszítette az országgyűlési választásokat, s úgy látszik, képtelen bővíteni táborát.

A párt parlamenti frakciójából valahogy kimaradó Tölgyessy Péter írta másfél hete a Magyar Nemzetben, hogy „Orbán Viktor végleges és visszavonhatatlan távozása nélkül nincs valódi kilátás az érdemi fordulatra”. A megjelenés másnapján tartott nagygyűlést a Várban a Fidesz. Az egyik szónok, Pokorni Zoltán ahelyett, hogy kiátkozta volna Tölgyessyt, tízezrek előtt üzente „szökött SZDSZ-es barátunk”-nak: „Itt a helye közöttünk.” Érthetjük akár úgy is az alelnöki mondatot, hogy tessék hallgatni az éppen csomagoló pártutazóra.

Pokorni szerint különben „nem most van annak az ideje, hogy kipécézzünk bárkit is, hogy te miért tetted ezt vagy azt”. Mert „ez a széthúzás, a gyengeség útja”. Kétségtelen, ha most vér folyna, az a vezérkari alkarokat csapolná. A négy év előtti vereséget rákenték a kommunikátor Wermer Andrásra meg a „lusta pártra”. De hogy megint más vigye el házon belül a balhét a főnökök helyett – aligha verhető keresztül jelentős presztízsveszteség nélkül a tagságon.

A múlt héten háttérbeszélgettünk jó pár Fidesz-béli barátunkkal (felebarátunkkal, negyedbarátunkkal). Egyikük Tomasi di Lampedusa A párduc című regényét idézi: nagyon sok mindennek kell ahhoz változnia, hogy semmi se változzék. „2002-ben jöttek a polgári körök, formálódott a pártstruktúra. Orbán átforgatta a Fideszt, egymásnak eresztette a régieket és az újakat, csak a vezérkar maradt. Most is így történik majd. Akkor is, ha a vége 2010-re megint negyven-ötven mandátumos vereség lesz. De egy továbbra is erős ellenzéki Fidesz még mindig jobb, mint egy atomjaira hulló jobboldal a kétharmados MSZP mellett. Orbánék hiszik, hogy alapjában véve jó volt a kampány, Rogánt megdicsérték érte a frakció előtt. Még a depressziózás is tetszett nekik, mondván, ha az nincs, ma kétharmaduk van a kormánypártoknak.”

Frakciótársa folytatja: „Nem vonták le a tanulságot. Az a benyomásom, Orbán és Kövér szentül hiszi, hogy a pénz vert meg bennünket, s nem a hibáink. Fekete-fehérben gondolkodnak ma is: mi vagyunk az igazak, ők a gonoszak.”

Orbán minden felelősséget magára vállalt. A „késve érkezett szórólapokért”, az „elmaradt kampányrendezvényekért”, a „mások által mondott rossz mondatokért, a mások által hozott rossz döntésekért, sőt a mások által el nem végzett munkáért is”. Csak a lényegért nem: a káderpolitikáért, az úgy tetszik, hibásan egy akolba terelni próbált jobboldalért, az egy a tábor, egy a zászlóért.

Segítőink szinte kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a kampányban elkövetett baklövések a rossz stratégia következményei. A „leghiba”: Mikola. Akinek, „ha tekintettel lehetne tüzet gyújtani, tuti, hogy lángra lobbantottuk volna a zakója hátát valamelyik frakcióülésen – így egyik segítőnk. – Orbán stratégiájának központi eleme volt, hogy minden héten meglepje az ellenfelet. Ezért húzta elő Mikolát is. Olyan jól sikerült a dolog, hogy saját magunkat lepett meg a legjobban. A kampányban szereplő többi politikusunk tudta, hogy a határon túli magyarokról csak Viktor beszélhet, ő is csak óvatosan. És az is ki volt adva, hogy az úgymond alternatív életmódokról, mint például a szinglik vagy a melegek, nem nyilvánítunk véleményt. De erről nem szóltak Mikolának, aki miniszterelnökhelyettes-jelöltként is boldogan vezette elő a kis vidéki fórumokon hónapok óta dörgő tapsot arató, de a sajtóig el nem jutó fordulatait. Normális üzemmódban működő pártban nem eshetett volna meg, hogy az elengedhetetlen két-három órás felkészítés nélkül kerül a frontra.”

Másik forrásunk szerint „a kapitális, utóbb kommunikációsnak minősített bakik – szerver, Vizsla, Financial Times satöbbi – nem pillanatnyi elmezavar, hanem az összes döntést a vezérre építő struktúra következményei”. Informátorunk mellesleg a „mindenáron fókuszcsoportokat kereső kampány” miatt is ostorozza elnökét. „Előre a kádári kisemberért – ez volt a jelszó. Őket kellett megszólítani. Olykor nagyobb marhaságokat szajkóztunk, mint az MSZP-sek, pedig az már valami.”

„Ha az ország valódi problémáira koncentráló, pragmatista kampány után veszítünk, azt mondom, rajtunk nem múlott. Jobban érezném magam, mint most, hogy ígérgetésben vertük a szocikat – véli segítőnk. – Még a törzsközönségünk szemében is hiteltelenné vált az ígéretkampányunk. Lakossági fórumok után szimpatizánsok kérdezgették tőlem, ugye nem gondoljuk komolyan, hogy tízszázalékos tébécsökkentés mellett befagyasztjuk a gázárat, az áram díját, bevezetjük a 14. havi nyugdíjat és a százezer forintos minimálbért, növeljük a diákhitelt, olcsóbbá tesszük az autózást meg tudom is én még, mit. Annyit tudtam válaszolni, hogy szakembereink alaposan végigszámoltak mindent. Aztán gyorsan elköszöntem.”

A pártvezetés kevésbé volt szégyenlős „Cseleztünk. Végül saját magunknak adtunk néhány kötényt. Pedig ha csak simán őszinték vagyunk, ha ki merünk mondani olyanokat, hogy egyelőre nincs pénz még nyugdíjat emelni sem, akkor 10 százalékkal nyerünk, ráadásul kiesik az SZDSZ. A gazdasági elit tavaly decemberben még kormányváltást akart. Áprilisban viszont már nem. S ez nemcsak Gyurcsány utolsó hónapokban tapasztalható kommunikációs szemfényvesztésének, az ország elemi érdekeit is a győzelemnek alárendelő kormánypolitikának köszönhető, legalább annyira a mi tévedéseinknek” – ez is a frakcióból származó vélemény.

Tölgyessy írta már említett cikkében: „A hirtelen összeomlás sem kizárható, ám sokkal valószínűbb a lassú leépülés. A pártvezetés akár nyolc-tíz évre is beveheti magát másfél milliós törzsközönsége védvonala mögé… Mégis idővel elkerülhetetlen a vezető párt lemorzsolódása és a lelkesedés ellobbanása. Minél tovább késlekedik a változás, annál könnyebb dolga lesz a koalíciónak.”

„Akkor lenne igazán lemorzsolódás, ha most azonnal lelépne Orbán – reagál segítőnk. – Szavazóink többsége ugyanis személyesen hozzá kötődik. Ha ő nincs, elvész a párt támogatása. S ha lenne is egy ügyeletes zsenink, ahogy nincs, mire ráncba szedné a Fideszt, összetöpörödnénk. S bizonyos mélységből már csak a keszonbetegség miatt sem lehet egyhamar felszínre jutni.”

Gyaníthatóan a Fideszben kétévente szokásos, jövő tavasszal esedékes tisztújítás hozhatja a vezércserét. Akkorra előkészíthető, hogy Orbán ne a választási vereség miatt, ne büntetésből, hanem a jövőért engedjen valakit maga elé (mellé).

„Az egyik verzió, hogy elege lesz az egészből, ácsoltat magának egy piedesztált, mondjuk, marad örökös, tiszteletbeli elnök, s kimegy Brüsszelbe Európa-politikát csinálni. De valószínűbb, hogy elővarázsol egy eladható figurát a bűvészkalapból, s továbbra is ő mozgatja a szálakat. A szociknál van egy erős miniszterelnök és egy hozzá képest gyenge pártelnök. Nálunk fordítva alakulna a helyzet.”

Bárhogy lesz is, az kizárólag Orbán akarata szerint történhet. „Bolond, aki hisz a palotaforradalomban. A Fidesz félkatonai szervezet, benne nincs és nem lesz alternatív hatalmi centrum. Ha voltak is néhányan, akik a vereség éjszakáján Orbán fejét követelték, hamar lehiggadtak.” Teremtettek fórumot a csillapodásra: a megyei elnökök a választókerületi elnököknek (gyakorlatilag az országgyűlési képviselőjelölteknek) tartottak „kibeszélőshow”-t, az egyes megyék kongresszusi küldöttei pedig saját régiójukban sírhatták el bánatukat. Gőz kieresztve.

Ráadásul a Fidesz-frakció harmada új ember. Ők egyrészt örülnek, ha nem tévednek el a parlament folyosóin. Másrészt Orbán találta meg s emelte pozícióba őket, lojalitásuk megkérdőjelezhetetlen. De a képviselőcsoport régi tagjai felől sem kell hogy kétségei legyenek az elnöknek. Hisz az egyéni képviselőjelölteket ő maga válogatta össze, miként az országos és a területi listák is az ő akaratát tükrözik. Vagyis a frakciótagok mind a lekötelezettjei.

Akik amúgy irányítják saját – elnökválasztó kongresszusi küldöttet delegáló – választókerületüket. Szinte tökéletes piramis: minden köve a mű tetején trónoló, kezében kőműveskanalat tartó Orbánnak köszönheti helyét az alkotásban.

Építési törmelék alig, de azért akad. A mindenféle tagozat és szövetséges kádereinek kellett a hely, s mivel a frakció mérete nem változott, az újak kiszorítottak közel félszáz „öreget”.

„Egyesek pár hónapos Fidesz-tagkönyvvel jutottak biztos listás helyhez. Például a Tilos Rádió előtti, izraelizászló-égetéssel kombinált botrányos tüntetést szervező Pesti Imre – aki utólag persze elhatárolta magát a tüzeskedéstől – a budapesti listán megelőzte Simicskó Istvánt. Érthetetlen. Orbán számára a pártonkívüli aktivisták értékesebbek, mint a sok évet tisztességgel végigdolgozó veteránok” – mondja egy veterán.

Az említett Simicskónak mázlija volt, utolsó nyerő helyen ugyan, de bejutott (budapesti lista, 12., a most hétfői frakcióülésen lépett át a KDNP képviselőcsoportjába, alighanem lesz belőle valaki). Éppúgy, mint az előző ciklusban Orbánért tűzbe menő, ma is perek sokaságát elszenvedő Répássy Róbert (BAZ megye, 7. hely), akit szintén most hétfőn frakcióigazgatói poszttal kárpótolt Orbán. Megjegyezzük, Simicskó és Répássy háttérbe szorítása nem ejtett csorbát lojalitásukon: kerestük őket, ám személyes érintettségükre hivatkozva nem éltek a tájékoztatás lehetőségével.

„A listán elfoglalt helyem mostantól hűen tükrözi elkötelezettségem hőfokát – mondta egy olyan, az újak miatt szintén leértékelt képviselő, aki hajlandó volt nyilatkozni. – A kötelességemet teljesíteni fogom, de egy centivel sem többet. A lelkem már nem, csak a karom a vállalaté. Ha nincs motiváció, marad a zsoldoslét. Tudomásul veszem, hogy a Fideszben csak a legfelső vezetőség pótolhatatlan.”

Akad néhány nagy név még a kiesők között is. Tölgyessy Péter esély nélkül pottyant ki. Illés Zoltán legalább lehetőséget kapott egy biztos bukó helyen, Budapest VI. kerületében, és papírforma-vereséget szenvedett. Hasonlóan Tirts Tamáshoz. (Illés a budapesti lista 37., Tirts a 17. helyét foglalta el.)

Egyik forrásunk állítja, vidéki Fidesz-körökben nagy az ijedtség. „Ha a helyhatósági választásokat is elveszítjük, s Gyurcsány valóban karcsúsítja az államigazgatást, nyilván a mi embereink kerülnek utcára. Csakhogy Budapestet és néhány nagyvárost leszámítva az önkormányzat a legnagyobb, néhol az egyetlen valamirevaló munkáltató. A ballib média teljesen félreérti Orbán május elsején beígért társadalmi önvédelmi testületét. Nem fenyegetés volt az, hanem kétségbeesett, tartalommal aligha megtölthető ígéret a vidéki fideszeseknek.”

Meglehet, tényleg csak a jövő tavaszra várt megmentő segíthet. De hogy ki lesz az, ma még senki nem tudja. Vajon alkalmas lenne az ismert, élvonalbeli Fidesz-politikusok bármelyike erre a szerepre?

Mondjuk a XII. kerületi polgármesterségre készülődő Pokorni, aki valószínűleg élete legnagyobb ballépésének tartja, hogy 2001-ben odahagyva a szívének oly fontos oktatási tárcát, elvállalta a pártelnökséget s vele az agresszív retorikát? A köz előtt szintén amortizált, de a munkatársai körében kedvelt Áder János, aki, úgy mondják, kellemes ember, ha nem Savonarola szerepét alakítja? (Márpedig most nem azt fogja, elege lett, az Országgyűlés alelnöki posztja néz ki neki, „önkéntes betegszabadság, rekreáció”.) Az óvatos Kósa Lajos, aki tudja, Debrecenben addig király, amíg akarja, de egy félresikerült pártelnökség porrá zúzhatja nimbuszát? Talán.

A mosolygós Schmitt Pál, aki sportolóként, diplomataként remekelt, ám hiúsága berántotta plakátpolitikusnak? A Fidesz aktuális főnője, Pelczné Gáll Ildikó, kinek ismertségét és súlyát jól illusztrálja, hogy a minap legállnépelczildikózta az egyik tévécsatorna reggeli riportere? A pár éve békejobbjával Orbán ellen szkanderozó, akkoriban mérsékelt, utóbb szakállas bácsikat a homokba skiccelő, mára szövetségessé előlépő Semjén? A kartácsálló Deutsch-Für? Ugyan.

A korrekt, szerethető Varga Mihály, a precíz, szimpatikus Navracsics Tibor, a rutinos Stumpf István, a jó beszédű, lehiggadt Rogán? Aligha.

Vagy valaki az ismeretlenből? Ki jöhet? A Fidesznek is teremhet Gyurcsánya? Honnét? Az üzleti életből? Netán az OTP-s Csányi lenne az? Mellette a legerősebb politikustárs is csak táskahordó lehet – Orbánhoz aligha passzolna ez a szerep.

Ne találgassunk tovább. Csupán a jövő hétvégéig tekintsünk: május huszadikán kongresszust tart a Fidesz, ahol Orbán Viktort bizonyosan nagy többséggel választják majd a szövetség elnökévé a küldöttek. Lesz vastaps, lesz szeretünk téged, lesz Vik-tor-Vik-tor. Csak kicsit halkabban, mint a választások előtt.

Se vele, se nélküle.

Hétfőn Navracsics Tibor személyében frakcióvezetőt választott a Fidesz-MPSZ. Az előző ciklusban Áder János vezette a párt országgyűlési képviselőcsoportját, ám a Csongrád megyei lista összeállításán már a kampány előtt összekülönbözött a polgári körös aktivistákat preferáló Orbánnal. Olyanynyira, hogy nem vállalta a megyei listavezetést. A második forduló éjszakáján azzal vétette észre magát, hogy nem ment föl a vezérkarral a színpadra. Akkor már tudni lehetett, hogy nem vállal újabb négy évet a frakció élén.

Orbán következő jelöltje Pokorni Zoltán volt, ám ő is nemet mondott. Felmerült még Varga Mihály és Kósa Lajos neve is, de végül Navracsics lett a befutó. Ő most először képviselő, az előző ciklusban Orbán Viktor kabinetfőnöke volt, s a Fidesz Polgári Kormányzás 2006 munkacsoportját irányította. Több ezer oldalas tanulmányát azonban nem használta a vezérkar. Bár képviselői rutinja nincs, általános vélekedés, hogy „ideális alkat, fél év alatt belejön”. (Pláne, hogy ez a frakcióvezetőség nem az a frakcióvezetőség, hiszen Orbán a mostanáig idehaza ismeretlen frakciószövetségi elnöki posztot kreálta magának. Magyarán: a döntések hozzá, a meló Navracsicshoz fog tartozni.)

Egyébként Magyar Szolidaritás Szövetsége néven a múlt hét csütörtökön alakult meg a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége. A képviselőcsoport egy héttel korábban tartotta alakuló ülését, amelyen, úgy tudjuk, csupán két „kispályás” (Márton Attila, Tasó László) és egy „középpályás”, Révész Máriusz kockáztatott meg némi kritikát, de még ez is kiverte Orbánnál a biztosítékot. Révész arról szólt, hogy Gyurcsány hitelesebb tudott maradni a kampány során, mint Orbán. „Nem kritizált, csak visszafogott diagnózist állított fel, de Orbán magára vette és túlreagálta a megjegyzést” – emlékszik vissza az egyik résztvevő. „Azt hittem, Orbán lecsapja Máriuszt” – így egy másik szemtanú.