Forrás: HETEK

David Blaine édesanyja oroszországi zsidó kivándorló volt, az igazi édesapját soha sem ismerte. Első tarottkártya pakliját cigány kártyajós nagymamájától kapta négy éves korában. A korai találkozás a mágiával életre szólónak bizonyult, a gyermek Blaine rögtön eldöntötte: illuzionista lesz!

Blaine fuldokolva. Ne legyenek illúziói16 évesen már levitációval foglalkozik, 21 évesen a torokráknak köszönhetően elveszíti édesanyját. Szeretője volt többek között Madonnának, szoros kapcsolatokat ápol Bill Clintonnal. Az első élve eltemetését Hudini leányunokájának támogatásával végezte.

Blaine május elején egy hétre, a New York-i Lincoln Centerben felállított 2,5 méter átmérőjű gömbakváriumba költözött, ahol is csövön keresztül kapott oxigént és folyékony táplálékot, a salakanyagot pedig katéteren keresztül távoztatta el. A hét leteltével megkísérelte túlszárnyalni a víz alatti légzés-visszatartás 9 perces világrekordját, melynek köszönhetően kis híján vízbefúlt: ellilult fejjel húzták ki segédjei akváriumából. Üveggömbe zárt produkcióját követően élményeit az alábbiakban foglalta össze: „Láttam a tömegben zsidó haszidokat, muszlimokat a fekete srácok mellett. Üzletembereket piercinges utcagyerekekkel. Ott mosolyogtak fajra korosztályra, vallásra való tekintet nélkül. Mágikus volt!”

Comments are closed.