Mivel Izrael és a „Pakisztáni Szunit Muzulmán Egyesület” is rendelkezik hasonló atomfegyverrel, ezért Irán semmiképpen sem nyugszik, amíg nem valósítja meg elképzeléseit. Ezt már a hadi gyakorlatok sokasága is bizonyítja a Perzsa-öbölben.
Iráni atomtudósok műszaki ellenőrzést végeznek
Az Irániak tisztában vannak egyetlen előnyükkel, és ezt nyilvánosan közölték is, nevezetesen, hogy Irán hadereje a Perzsa-öböl és a Közel-Kelet bármely pontját képes elérni, és bármikor támadást indíthat azok ellen. Bevallásuk szerint Irán elég fegyverrel rendelkezik, ahhoz, hogy megsemmisítse, és romba döntse „a tüdőt, amivel az egész világ lélegzik!” Az utóbbi időben meglepően szoros együttműködés tapasztalható Irán lakossága és vezetése között, összefogásban és harmóniában védekeznek a külső támadások ellen.
Látható, hogy ha Irán (az úgynevezett „pokol középpontja”) továbbra sem hajlandó eleget tenni a nemzetközi elvárásoknak, Amerika megkezdi előkészületeit a háborúhoz. Ezt a krízist Oroszország, Kína és az EU diplomáciai úton próbálja megközelíteni, sajnos Irán önfejűségének köszönhetően kevés sikerrel. Ennek értelmében életbe kell lépnie az ENSZ 7. paragrafusának, amely szerint erőszakhoz lehet folyamodni abban az esetben, ha az országok védelme veszélyben van.
Kína megállapodást kötött Szaúd-Arábiával, miszerint egy iráni offenzíva esetén Szaúd-Arábiától kapnak majd teljes mértékű olajtámogatást. A nemzetközi média már megkezdte a nemzetközi nyilvánosság pszichikai felkészítését, többek közt az olaj előre látható árrobbanásának lebegtetésével.
Említésre méltóak még Irán azon elképzelései is, amelyek szerint Izraelt véglegesen letörlik a világ térképéről, beleavatkoznak az Irakban kialakuló demokráciába, kísérletet tesznek arra, hogy megtörjék a Libanoni békét, illetve megpróbálnak szövetséget kötni Szíriával.
Az USA katonai felkészültségét figyelve, megállapíthatjuk, hogy készen áll Irán legyőzésére. Az 1990-es évektől kezdve (Kuvait elfoglalása, Saddam hatalmának megtörése) Amerikának erőteljes beleszólása van a Perzsa-öbölben zajló eseményekre. És ide kívánkozik, hogy Izrael mára már képes az iráni „Hizb Allah” nevezetű haderő szétrombolására. Egyes hírforrások szerint az Iráni atomprogram megsemmisítésére a legmegfelelőbb idő, az év utolsó három hónapja.

