Az izraeli hadsereg elutasította, hogy egyik tábornoka egy brit katonai akadémián tanulmányokat kezdjen, mert attól tart, hogy a szigetország hatóságai „háborús bűnök” vádjával eljárást indítanak ellene – írta a Maariv izraeli napilap csütörtöki számában.
Aviv Kahavi a Gázai övezet köré vezényelt hadosztály parancsnoka. Az övezetből Izrael tavaly nyáron vonult ki. Kahavi ez év nyarától egy brit akadémián vett volna részt 12 hónapos tanfolyamon, ehelyett most az Egyesült Államokba utazik tanulni. Angliai tanulmányútját Aviháj Mandelblit tábornoknak, az izraeli hadsereg ügyészének a javaslatára mondták le.
Doron Almog tartalékos tábornok, a dél-izraeli katonai körzet volt parancsnoka például tavaly szeptember 11-én a londoni Heathrow légikikötőben inkább nem szállt ki az őt szállító repülőgépből, mert attól félt, hogy esetleg őrizetbe veszik. Az izraeli külügyminisztérium ugyanis korább figyelmeztette őt: Nagy-Britanniában feljelentést tettek ellene amiatt, hogy köze volt egy 2002. július 22-én a Gázai övezet ellen végrehajtott légitámadáshoz, amelyben tizenöten vesztették életüket.
Az F-16-os repülőgép egytonnás bombája a Hamász radikális palesztin szervezet egyik katonai vezetőjének, feleségének és nyolc gyermekének az életét is kioltotta. A brit törvények értelmében háborús bűnök elkövetése címén olyan személyek ellen is bűnvádi eljárást indíthatnak, akik nem sértették meg a brit nemzeti érdekeket. (MTI)

