Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. május 11.
ENSZ tisztviselő darfuri menekültekkel Kép: REUTERS – Opheera Mcdoom
Mégis kell az európai rakétapajzs?
A NATO-országokat egyre erősebben fenyegetik a nagy hatótávolságú rakéták, mondotta a katonai szervezet főtitkárhelyettese. Marshall Billingslea azt mondta, Európának szembe kell néznie a fenyegetéssel. A védő rakétapajzs felállítása technikailag-pénzügyileg lehetséges. Az Egyesült Államok, amely most saját rakétapajzsot épít, ezelőtt négy évvel már puhatolódzott szövetségeseinél (köztük Magyarországnál is) hogy hajlandók-e bekapcsolódni a rendszerbe. Mint a Reuters megjegyzi, a rakétavédelmi rendszer ellenzői szerint a pajzspártiak eltúlozzák a fenyegetést, amely most Irán felől talán a legerősebb. Teheránnak már most olyan rakétái vannak, amelyekkel eléri Dél-Európát és Izraelt. (Munkatársunktól)
Ezer fogoly szabadul Irakban
Több mint ezer fogva tartottat engednek szabadon iraki katonai börtönökből – közölte Abdel-Huszein Sandal iraki igazságügy-miniszter. Elmondta: az elmúlt napokban már 153 foglyot kiengedtek a Bászra melletti Camp Bucca börtönből és a hírhedt Abu Graibból. Szerda reggel tizenegy munkás vesztette életét a Bagdadtól 60 kilométerre északkeletre lévő Bakubánál, amikor fegyveresek tüzet nyitottak buszukra. (MTI)
A BT Darfur-javaslatot vár Annantól
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa felkérte Kofi Annan ENSZ-főtitkárt, nyújtson be javaslatot arra, hogy a nyugat-szudáni Darfurban az Afrikai Unió békefenntartóit ENSZ-csapatokkal váltsák fel. Aszudáni kormány szerint az abujai megállapodás aláírása után „idejétmúlt” az ENSZ-csapatok bevetése, ám ha a szervezet humanitárius szerepet akar játszani, készek a párbeszédre. (MTI)
Pert nyertek a gépeltérítők
Kilenc afgán gépeltérítő pert nyert a legfelső bíróságon a brit kormány ellen, mert az nem adott nekik menekültstátust – értesült a BBC. A Londonhoz közeli Stansted reptéren 2000-ben négy napig tartó afgán túszdráma befejeződése után a gép 78 utasa hivatalos kérelmet nyújtott be menekültstátusért Nagy-Britanniához. A brit belügyminisztérium szerint a józan ész azt diktálja, nem szabad azzal biztatni bármilyen gépeltérítőt, hogy Nagy-Britanniában maradhat. A minisztérium valószínűleg megtámadja a döntést. (Munkatársunktól)

