1947 óta minden évben május 5-én, vagy e körüli napon megemlékezést tartanak a Mauthauseni Koncentrációs táborban. Kezdetben az Osztrák Táborszervezet és a Nemzetközi Mauthauseni Bizottság szervezte, majd később, M.K.Ő az Osztrák Mauthauseni Commitee-val együtt, és nemcsak Mauthausenben, de 49 melléktáborban is.
1947 óta minden évben május 5-én, vagy e körüli napon megemlékezést tartanak a Mauthauseni Koncentrációs táborban. Kezdetben az Osztrák Táborszervezet és a Nemzetközi Mauthauseni Bizottság szervezte, majd később, M.K.Ő az Osztrák Mauthauseni Commitee-val együtt, és nemcsak Mauthausenben, de 49 melléktáborban is.
1944 őszén közel húszezer magyarországi zsidó munkaszolgálatost hurcoltak a Mauthauseni koncentrációs táborban egy úgynevezett „Zeltláger”ben sátortáborban három nagy, és négy kisebb sátorban zsúfolták össze őket. Többségük jómagam is a szabad ég alatt, a hidegtől és fagytól dermedten ébredtem minden reggelen. Néha kaptunk élelmet, egy úgynevezett marharépa levest, gyanús fekete folyadékot, amelyben 2-3 répareszelék úszkált, és néha 24-en egy penészes kocka alakú kenyeret. Egyik éjjel – mint ezt később megtudtuk – német repülők néhány bombát dobtak a sátortáborra, igen sokan vesztették így életüket. Miután a szovjet hadsereg katonái megközelítették a Dunát, elkezdték a németek a „Zeltláger” evakuálását, majd elindították az első csoportot gyalogmenetben Gunzkirchenbe. Ez a három napig tartó gyalogolás „halálmentként” került be a koncentrációs táborok történetébe, ugyanis szinte minden öt percben eldördültek a transzportot kísérő SS-ek fegyverei, és tudtuk, hogy ekkor egy-egy bajtársunkat lőtték tarkón. A háromnapos menetelés után érkeztünk Gunzkirchenbe, egy fenyőerdőben felállított fa barakkokhoz, amelyben normális körülmények között 400-500 fő részére volt elégséges, de 1500 főt zsúfoltak össze szörnyű körülmények között, ugyanis csak egymás hátának támaszkodva férhettünk el.
Szörnyű körülmények uralkodtak e táborban, nem kívánok részletekbe bocsátkozni, és a most már gyógyuló sebeinket feltépni. Három transzportba érkeztek bajtársaink Gunzkirchenbe, és néhány nap után hullahegyek tornyosultak az egyetlen latrinával szembeni téren. Végül bekövetkezett a várva várt nap 1945. május 4-én, egy pénteki napon szabadította fel az Egyesült Államok hadserege a tábort. A felszabadulás napja egyben az újraszületésünk napja is volt, hiszen alig mertük remélni, hogy ebben a táborban uralkodó szörnyűségeket egyáltalán túléljük. Sok ezer bajtársunk vesztette itt életét, nekünk kellett őket a fenyőerdő különböző részein tömegsírokban elhantolni.
Minden évben a NÜB szervezésében a túlélők, és azok hozzátartozói vesznek részt a Gunzkirchenben tartott megemlékezéseken, valamint a Mauthauseni táborban rendezett központi megemlékezésen. A Gunzkircheni tábor felszabadulásának 61. évfordulóján dr. Heinz Fischer a Osztrák Köztársaság elnöke tartott megrázó emlékbeszédet, amelyben szüleinek és saját visszaemlékezéseit vázolta drámaian felidézve a Hitleri náci időket Ausztriában. „Soha többé ilyen szörnyűségeknek nem szabad megismétlődnie” – fejezte be megrázó beszédét az államelnök
Mint a Mauthauseni és Gunzkirchnei tábor túlélője beszédemben felidéztem mindkét tábor szörnyűségeit, borzalmait, megemlékeztem május 8-áról, a Győzelem Napjáról, és megemlékeztem azokról a bajtársainkról, akik Gunzkirchenben és más koncentrációs táborban vesztették életüket. Szóltam arról is, hogy hat millió európai zsidó, és hatszázezer magyarországi esett áldozatává a különböző náci nemzeti szocialista rendszer által létesített koncentrációs táboroknak. Megemlékeztem arról is, hogy közel 56 millió ember esett áldozatul értelmetlenül a nácik által kirobbantott II. Világháborúban.
Beszédem végén megköszöntem a Gunzkircheni iskolák által bemutatott igen színvonalas programot, amelyben felidézték a bennünket, foglyokat ért szenvedéseket, fájdalmakat. Az emlékmű megkoszorúzása után dr. Horváth István Magyarország bécsi nagykövetének társaságában részvettem Karl Grünaer Gunzkircheni polgármester által a városi kultúrpalotában az államelnök tiszteletére rendezett ebéden. A befejezés előtt átadtam az államelnöknek az MTI által kiadott díszes könyvet Magyarországról, és a Budapesti Dohány Zsinagóga és Múzeumról nemrég megjelent színes kiadványt, abban a reményben, hogy ha Magyarországon jár hivatalosan, vagy privát felkeresi és megtekinti a csodálatosan szép Dohány Zsinagógát.
A zarándokúton résztvevő magyar csoport tagjait a Linzi Yad-Vashen baráti Társaság vezetőjének Günter Schuszter és felesége meghívásának tett eleget, akik immár negyedik alkalommal látnak vendégül. Nemcsak a kiváló ellátás, de a csodálatos felejthetetlen héber dalokkal és táncokkal szórakoztatták a megjelenteket.
Tizenkétezren vettek részt a Mauthausenben tartott központi megemlékezésen. Ábécé sorrendben vonultak be a résztvevő nemzetek zászlói alatt az egykori Appelplatzra, az élen mi, a Mauthauseni Nemzetközi Bizottság tagjai vonultunk, a lágerzászlót Michelle Rousseau Rambaud, a bizottság főtitkár helyettese vitte, majd ezt követték az Osztrák Kormány tagjai, Dr. Heinz Ficher államelnökkel az élen. A bevonuló csoportok a színpad előtt elhelyezett székeken foglaltak helyet, meghallgatva Hans Marsalek az Osztrák és a Nemzetközi Bizottság tagjának üdvözlő beszédét.
A Nők nevében tartott megemlékezésre a Nemzetközi Bizottság két egykori túlélőnek leányát kérte fel megemlékező beszéd elmondására. Dárdai Júlia magyar nyelven szólalt fel, megemlékezve néhai szüleiről, édesapjáról, aki itt Mauthausenben, majd Gusenben érte meg a felszabadulást.
Ugyancsak felszólalt egy olasz túlélő lánya is.
Végezetül Hanna Lesing tartott megemlékező beszédet.
A rendezvény az Európai Himnusszal ért véget.
Lazarovits Ernő
Mazsihisz news
