Hírek

sofar, 2006. május 09. 22:12  JNA24 médiafigyelő, NOL Add comments

Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. május 10.

Táncfesztivál Győrben

Már Belgiumból, Hollandiából, Monacóból, Örményországból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból is jelentkeztek érdeklődők a június 16-tól 23-ig tartandó győri V. Magyar Táncfesztiválra. A rendezők – a Győri Balett, a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége – határon túli nézőkre is számítanak. (V. Gy.)

Wingate-díj

a Sorstalanságnak

Az angol Wingate Alapítvány 1977-ben létrehozott elismerését nyerte el Kertész Imre Sorstalanság című regénye. A díjra jelölt lehetett az Egyesült Királyság, Európa és Izrael bármely szerzője, műve, amely széles közönségnek ad át ismereteket a zsidósággal kapcsolatos témákban. A Kertész-regénynyel együtt az idén három másik mű került be az utolsó fordulóba. (V. Gy.)

Csáth-filmet forgat Szász János

Ópium címmel Csáth Géza naplójából és az Egy elmebeteg nő naplója című művéből forgat filmet a komáromi Monostori erődben Szász János. A rendező korábban már sikerrel dolgozott föl Csáth-művet Wittman fiúk címmel. Az új produkcióban a magyarok mellett dán és norvég színészek is játszanak. A színházi szezonban nem lehetett kizárólag magyar színészekkel megoldani a szereposztást, ezért kerestek külföldi közreműködőket is. Gizellát például a norvég Kristi Stuboe alakítja. (V. Gy.)

Comments are closed.