Papp László Tamás 2006. május 5. 09:23
Tetszik, vagy sem a pacifistáknak, nukleáris reaktor tömeggyilkosok és a nekik csápoló fanatizált zombik kezébe nem való. Ha mégis ilyen fabrikálásába kezdenek, erőhatalommal le kell őket állítani. Ha szankciókkal nem megy, akkor precíziós bombákkal.
A mullahok aktuális „beszélő feje” által csúcsfokozatba kapcsolt, urándúsítással spékelt középhatalmi hetvenkedés egyetlen pozitívuma, hogy az iraki mélypont után ismét összekovácsolta az euroatlanti civilizációt.
Brüsszel és Washington együtt lép sorompóba az iráni atomprogrammal szemben. Így most fel sem vetődhet, hogy az egész amcsi hóbort, az olajra éhes Bush magánháborúja, ahogy szalonbalosoktól kukaborogató antiglobalistákig előszeretettel hangoztatják.
„Most már minden egyértelmű: semmilyen békés célú nukleáris program nem magyarázhatja az iráni atomprogramot. Vagyis az iráni atomprogram katonai és titkos” – ezt nem Condi Rice, hanem Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter mondta jó néhány hete. Azóta kiderült, Budapest közigazgatási határa is lőtávolságán belül van azon rakétáknak, melyeket izraeli hírszerzők szerint Észak-Korea szállít Teheránnak.
„Ha ez a technológia rossz dolog, akkor önök (a nyugati országok) miért nem mondanak le róla?” – háborog Ahmadinezsád, mondván: ha az istentelen gyauroknak lehet reaktoruk, nekünk miért nem? Hát azért, elnök úr, mivel az ön hazája nem demokrácia. Hanem fanatikusok kormányozta vallási diktatúra. Mely atomlétesítményeit sem civil kontrollnak, sem nemzetközi ellenőrzésnek nem hajlandó komolyan vehető módon alávetni.
Magyarországra vetítve az iráni rezsim működését, képzeljük el, hogy a katolikus egyház püspöki kara dönt arról, melyik párt és jelölt indulhat a választásokon. Papjaik megvétózhatják az országgyűlés törvényeit, ők felügyelik a hadsereget, a rendőrséget, a bíróságot, a katasztrófavédelmet. Kötelező templomba járni, a kivágott blúzban utcára lépő nőket összeverik.
Tetszik, vagy sem a pacifistáknak, nukleáris reaktor tömeggyilkosok és a nekik csápoló fanatizált zombik kezébe nem való. Ha mégis ilyen fabrikálásába kezdenek, erőhatalommal le kell őket állítani. Ha szankciókkal nem megy, akkor precíziós bombákkal.
Persze ne legyünk hipokriták: a 70-es években, Khomeini hatalomra jutásáig a franciák építettek – végül befejezetlenül maradt – atomerőművet Irán Öböl-parti részén, Bushehrnél, pedig Reza Pahlavi sem volt az a kiköpött polgári demokrata. Ennek dacára az USA is segítette őt, baráti tőkeinjekciókkal, hadseregének modernizálásával. Akárcsak később Szaddam Huszeint. Gondolván, ők legalább „csak” saját népüket gyötrik, de nem uszítanak terroristákat a Nyugatra. Mostanra viszont bebizonyosodott, ez az „összefogunk a kisebbik gazemberrel a nagyobb ellen” teória csődöt mondott. A sah rendszere összeomlott, és Szaddam is belemart az őt etető kézbe.
A dolog nem egy urándúsítás műszaki paramétereiről szól. Inkább arról, hogy vagy mi demokratizáljuk a muszlim kultúrkört, vagy az fog bennünket fundamentalizálni. Ha lesz iráni rakétaütegek kilövési parancsait tartalmazó „nukleáris aktatáska”, afölött nem a brezsnyevi détente luxustól elpuhult Politbürójának teheráni klónjai fognak őrködni. Hanem a patológiás lelkialkatú, elvakult Dzsihád FC B-középet uraló csontkemény vezérszurkolók. Akik nem haboznak majd termonukleáris fatvát mondani a pogány Nyugatra.
De nem is kell szándékos atomcsapás. Elég, ha főpapi ukázra sutba vágják a biztonsági előírásokat és túlpörgetik a reaktort, hogy gyorsabban meglegyen a napi betevő plutónium. Csernobil, újratöltve. A radioaktív felhő ugyanúgy eljut Pestig, mint a ballisztikus töltetek.
Ha Kína és Oroszország a józan eszére hallgat és az euroatlanti blokkot választja (amely mellé felzárkózni szeretne), ahelyett, hogy barbár vallási rítusokat keresztezne nyugati csúcstechnikával, az nagyszerű. De ha nem, akkor sem kéne megállni. Ha lehet, Moszkvával és Pekinggel együtt, de ha kell, nélkülük. Sztálinra mondták, hogy Dzsingisz kán telefonnal. Képzeljük el Torquemadát atombombával, és megkapjuk a holnap iráni klérusát. Főleg, ha nem lépünk időben.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
