Jó évet zártak tavaly a Tel-avivi tőzsdén jegyzett cégek – menedzserei is. A vállalati vezetők bére átlagosan 48,5 százalékkal emelkedett.
A legnagyobb fizetésemelkedést az Industrial Building Corporation igazgatója érte el – 440 százalékot – és így 7 millió sékelt keresett, miközben a cég nyeresége 56 százalékkal csökkent. (Igaz, hogy részvényei közben 40 százalékot emelkedtek).
A legjobban a Hapoalim Bank elnök vezérigazgatója keresett Izraelben: Zvi Ziv 33,5 millió sékelt (kb. 16 milliárd Ft) vitt haza a borítékban. Egyébként a bank négy másik vezetője is benne van az első tízben.
A Marker című izraeli gazdasági lap elemzéséből az derül ki, hogy nincs közvetlen összefüggés a vállalatok eredményessége és vezetőik fizetése között: míg a 120 vállalatból a húsz legjobban fizetett vezető cége átlagosan „csak” 33 százalékos részvény árfolyam emelkedést produkált, addig a húsz „legrosszabbul” keresőé 60 és felet. Ráadásul az sem igaz, hogy a legnagyobb cégek vezetői keresik a legtöbbet. Azért vannak közös vonások is a menedzserek között: A 120 vezető közül négy kivételével mindannyian férfiak, általában felsőfokú végzettségűek és – meglepő módon – döntő többségüket Davidnak vagy Jakovnak hívják!
A legszerencsésebbnek talán Avigdor Kelner és Uzi Vardi-Zer építési cégvezetők mondhatóak, akik még mindig 7 millió körül keresnek, pedig a vezetésük alatt évek óta komoly veszteségeket könyvelnek el vállalataik. Érdekes Amos Shapira topmenedzser esete is, aki miután „bagóért”, havi 40 ezerért rázta gatyába az El-Alt, 3.7 millióért állt a Cell Com szolgálatába. Shapira utódja a légitársaságnál Haim Romano lett – 11 millióért.

