Forrás: Erec

A három zsidó iskola diákjai – 13 scheiberes, két lauderes és egy diák az Amerikai Alapitványi Iskolából – január óta a Szochnut által szervezett biblia előkészítő tanfolyamon Balázs Gábor vallásfilozófus vezetésével gyarapították bibliai ismereteiket. A versenyt megelőző héten a diákok a Dov Levy tanárral és a Radnóti Zoltán rabbival kibövült oktatói gárda segítségével napi 6 órában foglalkoztak a Mózes öt könyvével, a Proféták tanításaival és a Szent iratokkal. Ebben az évben először nyílt lehetőség arra, hogy a Scheiber Sándor Iskolában tanuló 13 évnél fiatalabb diákok is összemérjék tudásukat. Ebben a versenyben Kondász Viktória került az első helyre.

Az országos döntőre március 26-án került sor. A többfordulós versenyt követően az első helyen Kisvári Kinga, a Lauder Iskola hallgatója végzett, aki a résztvesz az Izraelben megrendezett Nemzetközi Versenyen.

Második helyezett Polyák Ágoston (Lauder), harmadik Fonó Róbert, a negyedik Kosztopulosz Szokratesz , mindketten a Scheiber Sándor Iskola diákjai.

A Szochnut által szervezett versenyt szellemi és anyagi javakkal támogatta a zsűri, melynek elnöke Deutsch Gábor tanár, tagjai Radnóti Zoltán rabbi és Hegedűs Pál voltak, valamint a Pesti Shul, a Scheiber Sándor Iskola, a Lauder Iskola és az Amerikai Alapítványi Iskola.

Radnóti Zoltán megköszönte Káldi Zsuzsának azt, hogy több éve ” jiddishe máme”-ként gondoskodik a verseny sikeres lebonyolításáról. A győzteseket Michal Elbaz, a Jeruzsálemi Szochnut oktatási vezetője és Meir Beck, a magyarországi iroda vezetője köszöntötte.

Kz.

Púrim az ulpánokon

Vidámság, hámánfüle, jelmezverseny és ügyességi versenyek jellemezték az idei púrimi mulatságunkat. Az ünnep történelmi hátteréről Radnóti Zoltán rabbi mesélt az ulpán hallgatóknak. A dalos kedvűek most is Noga Levi tangóharmonika kisérete mellett énekelték el az ismert és a frissen megtanult héber és izraeli dalokat.

kázsé

Comments are closed.