Van egy magyar sérültje az egyiptomi Dahabban elkövetett robbantásos merényleteknek, az illető állapota súlyos, kórházban ápolják – közölte a kairói magyar nagykövet. Pető Tibor elmondta, hogy a korábbi értesülésekkel ellentétben, amelyek szerint egyetlen magyar áldozata sem volt az Akabai-öbölben fekvő üdülőhelyen hétfő este elkövetett támadásoknak, az egyiptomi hatóságok friss közlése szerint egy magyar férfi súlyosan megsérült a hármas robbantásban.
A sarm-es-sejki kórházba szállították, de miután ez az intézmény nem alkalmas szakszerű ellátására, hamarosan repülőgéppel átszállítják egy kairói katonai vagy a fővárosi francia kórházba, ahol a hétfő esti merényletnek már több más sérültjét is ápolják. A nagykövet tájékoztatása szerint a hatóságok hamarosan hivatalos listát közölnek a merényletek áldozatairól.
A bazár-negyedben volt a hármas robbantás
Huszonhárom halottja halottja és több mint hatvan sebesültje van az Akabai-öbölben fekvő Dahab üdülőhelyen elkövetett három robbantásnak – közölte kedden hajnalban az egyiptomi belügyminisztérium. A hivatalos adatok szerint a halálos áldozatok többsége, szám szerint húsz egyiptomi, míg a további három egy svájci, egy orosz és egy német turista, ez utóbbi gyermek. A hatvankét sebesült többsége ugyancsak egyiptomi, húsz ugyanakkor külföldi, mégpedig magyar, dán, brit, olasz, német, francia, amerikai, dél-koreai, libanoni, palesztin, izraeli és ausztrál állampolgárok.
A dahabi bazárban végrehajtott robbanások sokkal kisebb hatóerejűek voltak, mint a tavaly júliusban Sarm es-Sejkben elkövetett robbantások. Erre enged következtetni az a körülmény is, hogy a szerkezetek 5-6 méternyi távolságban robbantak a környező házaktól, de még azok ablakai sem törtek be a detonáció nyomán. Szemtanúk elmondása szerint a robbantásokat a város bazár-negyedében hajtották végre helyi idő szerint este 7 óra 15 perckor. Az egyiptomi hatóságok szerint mindhárom esetben öngyilkos merénylet történt
Egyiptomban jelenleg tartják az ötnapos kopt húsvétot, a turistaszezon is a csúcspontjára hágott, a szállodák gyakorlatilag tele vannak európai, izraeli és helyi turistákkal. A szóvivő elmondta, hogy a minisztérium értesülése szerint is negyvenhét magyar tartózkodik a térségben, egy helyi búvárklub szervezésében.
A kairói magyar nagykövetség ügyeletese szerint Dahab egy kisebb, csendes üdülőhely, nem olyan felkapott és zsúfolt, mint Sarm es-Sejk. Az elmúlt másfél évben több súlyos merényletet hajtottak végre a Sínai-félszigeten, Tabában, Rasz Sitanban és Sarm-es-Sejkben. Dahab éppen Taba és Sarm-es-Sejk között fekszik.
Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget a hétfő esti merényletek elkövetéséért. A hatóságok ugyanakkor arra gyanakszanak, hogy akárcsak a korábbi merényleteket, a mostaniakat is egy szélsőséges iszlám aktivistákból álló, Sínai-félszigeti csoport követhette el.
Élesen elítélte az egyiptimi Dahab üdülővárosban elkövetett merényleteket hétfő este Hoszni Mubarak elnök és több külföldi vezető. Nem sokkal a robbantások után közzétett nyilatkozatában Hoszni Mubarak államfő szörnyű terrorcselekményekről beszélt, s hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a hatóságok lecsapjanak a felelősökre.
Izraeli mentőautók készültségben a határon
Megdöbbenésének adott hangot a merényletek miatt George Bush amerikai elnök is. Bush éles szavakkal ítélte el az újabb terrorcselekményeket, amelyek – mint hangoztatta – számos ártatlan polgári személy életét oltották ki. Az elnök kiemelte annak szükségességét, hogy fokozzák a terrorizmus elleni harcot. Elítélte a merényleteket Ehud Olmert ügyvezető izraeli miniszterelnök is. Az izraeli mentőszolgálatok pedig segítséget ajánlottak fel az egyiptomi hatóságoknak. Értesülések szerint több mint húsz izraeli mentőautót helyeztek készenlétbe az izraeli-egyiptomi határ mentén.
Egyiptom egyébként helyi idő szerint késő este lezárta az Izraellel való határt, hogy – mint biztonsági források közölték – megakadályozza az esetleges gyanúsítottak átszökését.
Egyhangúan ítélte el az egyiptomi robbantásos merényleteket Mahmúd Abbász palesztin elnök és a Hamasz radikális mozgalom vezette palesztin kormány. Mind Abbász, mind a Hamasz-kormány külön-külön nyilatkozatban mutatott rá arra, hogy olyan bűncselekményekről van szó, amelyek ellentétben állnak az iszlám vallással, sértik a palesztinok nemzetbiztonságát és ellentétesek az arabok érdekeivel. A korábban hasonló terrorcselekmények miatt hírhedtté vált Hamasz állásfoglalását a kormány szóvivője ismertette.
MTI