A T-Mobile bejelentette, hogy az immár hagyonmányosnak számító Kapcsolatkoncerten, június 18-án Pink lesz a sztárfellépő. Az idén 10. alkalommal megrendezésre kerülő, Közép-Európa legnagyobb könnyűzenei rendezvényének számító ingyenes szuperkoncertnek ezúttal is a budapesti Felvonulási tér ad otthont.
Pink zenéjét, viselkedését és stílusát mindig is az őszinmte, amrkáns szókimondás jellemezte, a szervezők szerint most sem lesz másképp. Pink legutóbbi európai turnéján minden jegy elkelt az elmúlt időszakban is számos nagy sikerű fellépése volt, többek között a Werchter, V Festivals, T in The Park, Oxegen, Golden Stag és a Skanderborg rendezvényeken. A Kapcsolat koncert bejelentését megelőzően jelent meg Pink negyedik, „I”m Not Dead” című albuma, az énekesnő leginkább gondolatébresztő munkája, melyben nézeteiről vall. Új számait és régi slágereit egyaránt bemutatja a Kapcsolat koncert publikumának. (Népszava)
Romantikus operaest
A Zeneakadémia Nagytermében ma 19.30 órakor Deák András karnagy vezényletével a BM Duna Szimfonikus Zenekar Romantikus operaestet ad neves szólisták közreműködésével. (Népszava)
A BBC magyar „hamvai” az OSZK-ban
Úgy döntöttünk, hogy a BBC magyar nyelvű műsorainak „hamvait” az Országos Széchényi Könyvtárban helyezzük el – jelentette be Dajka Béla, a 66 esztendőn át Londonból sugárzott, és a tavalyi év végén megszűnt, magyar adásának igazgatója, mikor az erről szóló megállapodást aláírták Monok Istvánnal, az OSZK főigazgatóval, a tegnapi ünnepségen, a Várban. A magyar osztály bezárásának idején megmentett értékes gyűjteményből 1500 CD a nemzeti könyvtárba, a többi a Magyar Rádió archívumába kerül. Időközben sok anyag elveszett – jegyezte meg – Vértessy Sándor főszerkesztő, de számos ritkaság fennmaradt, így az „56-os eseményekről készült felvételek egy része is. Az OSZK Történeti Interjúk Tárának vezetője, Hanák Gábor elmondta, a hatalmas anyag feldolgozása, digitalizálása megkezdődött, és hamarosan a Szabad Európa Rádió, a Szabad Kossuth Rádió ötvenhatos dokumentumaival, korabeli fotókkal, híradórészletekkel együtt az iskolák és kutatók számára elérhető DVD-én jelentetik meg. (Népszava)
Izraeli Filmtavasz tizedszer
vendégünk: Eran Riklis A sziriai menyasszony rendezője
Tizedik alkalommal költözik be az Izraeli Filmtavasz az Örökmozgó Filmmúzeumba május 4. és 14. között. A programba válogatott négy játékfilm és három dokumentumfilm felsorakoztatja az egyéni boldogulás alapkérdéseit, az izraeliek és az arabok közötti házasság, a modern világ és a családi hagyományok közötti feszültségek, a prostitúció, a homoszexualitás és a szerelem kimeríthetetlen témaköreit. Az elmúlt években az izraeli filmek kiléptek az ismeretlenség homályából, megtalálták helyüket a világ filmművészetében. Ezt bizonyítja, hogy például A szíriai menyasszony című alkotást az év legjobb filmjének ítélte tavaly a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a Nyina tragédiáját a világ számos mozijában és televíziójában sikerrel vetítik, és a Mondj áment pedig az egyik legtöbb fesztivált megjárt dokumentumfilm. A május 4-i megnyitóra Eran Riklis, A szíriai menyasszony rendezője Budapestre érkezik. (Népszava)