Izraelben a varsói gettó felkelésének évfordulóján tartják a holokauszt megemlékezést, amelynek kettős neve is van: „A vész és a hősiesség emléknapja”. Az elnevezés arra emlékeztet, hogy a zsidók nem csak áldozatok voltak a nácizmus korszakában, hanem harcosok is.
Az emléknapot természetesen a héber naptár szerinti évfordulón tartják, egyrészt magától értetődő nemzeti hagyományból, másrészt azért is, nehogy összeütközésbe kerüljön valamelyik másik ünnep- vagy emléknappal. Ezért minden évben a „világi” naptár más-más napjára esik.
Reggel tízkor megszólaltak a szirénák és két percre megállt az ország élete. Vigyázzba álltak az emberek az utcákon, megálltak a kocsik és az utasok kiléptek belőlük két percre, megállt a munka a gyárakban, még a betegek a kórházakban is – ha csöppnyi erejük maradt – felkeltek az ágyból és állva hallgatták végig a sziréna-búgást. Kivételt csak az ultra-ortodoxok képeznek, mert szerintük sem a sziréna, sem a vigyázzállás nincs összhangban a zsidó hagyománnyal. A televízió sportcsatornái e napon szüneteltetik műsoraikat, szórakoztató műsorokat sem közvetítenek. A mozikban, valamint a TV-ben a szokásosnál sokkal több holokauszt-film van műsoron. Az idén például Koltai Lajos Kertész Imre regénye alapján készült Sorstalansága, valamint a jól ismert lengyel Zongorista.
A kneszet (parlament) külön ülésen emlékezett meg a holokauszt-emléknapról, az államelnök, az ügyvezető miniszterelnök és az ideiglenes (a márciusi választások után még meg nem választott) házelnök beszédei után a parlamentben és sok más helyen a vészkorszakban elpusztult emberek nevét kezdték sorolni, mert hiszen „minden embernek saját neve és sorsa volt”. Ezért is kapta nevét a Jad Vasem holokauszt-intézet: „Emlékmű és név”. Az újságok a holokauszt-túlélők számtalan visszaemlékezését közlik, az idén például a Jediót Ahronót egy sorozatot „Az én csodám” címmel, a szerzők – köztük ismert személyiségek, de teljesen ismeretlen hősök is – a saját csodával határos megmenekülésükről írtak. Yehuda Lahav, Tel-Aviv
