Legalább harminc halottja és több mint százötven sérültje van az Akabai-öbölben fekvő Dahab üdülőhelyen hétfő este elkövetett három robbantásnak az izraeli lapok egyiptomi mentőalakulatokra hivatkozó értesülései szerint. Az első jelentések majdnem száz, a későbbiek 22 áldozatról szóltak. Az egyiptomi belügyminisztérium a CNN-nek tíz halottról és hetven sebesültről számolt be.
A robbantásokat a város bazárnegyedében hajtották végre, helyi idő szerint este negyed nyolckor. Az egyik robbantás egy szállodánál történt, ahol az első jelentések 17 halálos áldozatról szóltak. A bombát a el-Halhig szálloda kávézójában helyezték el. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint a másik két helyszín egy étterem és egy bevásárlóközpont volt, onnan is halálos áldozatokról érkeztek jelentések. Egy szemtanú elmondta, hogy testrészeket és törmeléket láttak szerteszét repülni az egyik robbantás helyszínén. Legalább húsz mentőautót és rendőrségi járműveket küldtek a helyszínre.
Az egyiptomi televízió szerint a merényleteket távirányítású pokolgépekkel követték el. A Reuters meg nem nevezett egyiptomi tisztviselőre hivatkozva azt mondta, hogy az áldozatok jórészt külföldieknek látszottak. Izraeliek nem voltak az áldozatok között, de a szomszédországban is riadóztatták a mentőalakulatokat.
Egyiptomban jelenleg tartják az ötnapos kopt húsvétot, a turistaszezon is a csúcspontjára hágott, a szállodák gyakorlatilag tele vannak. Az üdülőhelyről kifelé tartó autókat a rendőrség megállítja és ellenőrzi.
Nincs magyar áldozata és sérültje sem a dahabi robbantásoknak – jelentette ki a kairói magyar nagykövetség tanácsosa. Csulák Péter a Népszavának beszámolt arról, hogy a városban 47 magyar tartózkodott három szállodában, közülük a detonációk idején 45-en tartózkodtak a közelben, ketten messze voltak a robbantásoktól. Azonban a 45 magyarnak sem esett bántódása, mindannyian megvannak és egészségesek, erről a szállodák és az utazási irodák tájékoztatták a magyar külképviseletet. A körülmények a késő esti órákban még kaotikusak voltak a helyszínen, a követségi tanácsos arról számolt be lapunknak, hogy a környéket lezárták és az áramot kikapcsolták. A tanácsos a helyi jelentések alapján hat arab, négy külföldi áldozatról tudott.
A 47 magyar az MTI jelentése szerint a Dahabban működő Lighthouse búvárklub vendége volt. Tóth Imre, a klub vezetője is megerősítette, hogy a magyarok sértetlenek. Dahab a beszámolók szerint kisebb, csendes üdülőhely a Sínai-félsziget keleti részén, nem olyan felkapott és zsúfolt, mint a sziget csúcsánál fekvő Sarm es-Sejk, ahol tavaly júliusban majdnem kilencven halálos áldozata és 200 sebesültje volt három pokolgépes robbanásnak.
Népszava-összeállítás